Vissza a Hetek archívum borítólapjára
VI. évfolyam, 5. szám, 2002. február 01

Belpolitika

Munkatársunktól
Kampánycsirke közpénzből

„Horn Gyulára egy ezres faluban háromszázan eljönnek” - magyarázta lapunknak egy vidéki szocialista képviselő, mert fontos számára, hogy a volt miniszterelnök az ő választókörzetébe ellátogasson. Míg a baloldal vidéki ásza Horn, addig úgy tűnik, hogy a Fidesz-MDF Orbánnak március 20-ig tartó „kivonásáig” a szolid Pokorni-Dávid párosra tesz, bár lengőteke módjára váratlan helyeken időnként feltűnik Kövér László is, és erősen bírálja az ellenzéket. Tudósítóink összeállításából az is kiderül, hogy az SZDSZ alig, az FKgP pedig csak Torgyán József személyes megjelenésekor „látszik”. A MIÉP-nek szintén egy arca van: Csurka István. 


Földvári Katalin
Vérig sértett külföldi tudósítók

Néhány hete a kormányközeliként számon tartott Magyar Nemzet hasábjain megjelent egy ismeretlen, a „média korrektségét” szívén viselő csoport listája azokról a Magyarországon dolgozó külföldi tudósítókról, akik a csoport véleménye szerint elfogultan nyilatkoznak hazánkról a külföldi média számára. Bár egyikük sem örült túlzottan annak, hogy nevével és munkaadójával együtt felkerül egy listára, de ezt még a szakmájukkal járó kellemetlenségek közé sorolták. Az elemzést és készítőit lelkesen pártoló szélsőjobboldali Lovas István száján (és tollán) azonban olyan becsmérlő szavak is kijöttek, amit a külföldi újságírók már jónak láttak szóvá tenni.


MTI
Vita a gyűlöletbeszéd tiltásáról

Felháborodással konstatálta a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) Dávid Ibolya igazságügy-miniszter azon öszszegző nyilatkozatát, amely szerint ebben a kormányzati ciklusban már nem kerül sor a közösség elleni izgatás bűncselekményének átgondolt újraszabályozására. 


Sebestyén István
Ördögi tűzeset

Felgyújtotta magát és mozgáskorlátozott házastársát egy diósjenői asszony. Miután az udvaron ruhákból máglyát rakott, a tűzbe tolta tolókocsiban ülő férjét, majd ő is a lángok közé állt. A rendőrség elképzelése szerint a láthatóan labilis személyiségű asszony nem bírta feldolgozni, hogy évek óta éjjel dolgozott, nappal pedig sérült férjét kellett gondoznia.


Életmód

Polovitzer Edina
Sokszínű az esküvői ruhadivat

Az egész világon a január az esküvőkiállítások (angolul weddingshow) hónapja. Az elmúlt hétvégén hazánkban is több ezren látogattak el a Budapesti Kongresszusi Központban megrendezett Esküvő Kiállításra. 


Magyarok az idei Berlinálén

Gerhard Schröder kancellár és Klaus Wowereit főpolgármester február 6-án nyitja meg a nagy múltú berlini Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hat év után ismét lesz magyar versenyalkotás. A huszonhárom Arany, illetve Ezüst Medve-díjra esélyes produkció között ott van a hazainál jobb sorsra érdemes Kamondi Zoltán Kísértések című új mozija is, melynek világpremierjét február 11-én tartják.


Munkatársunktól
Bárány László folytatja

A Bakony és a Balaton-felvidék zsidóságának deportálásáról készített dokumentumfilmje Nemeskürty István történésznek és Glatz Ferencnek, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének ajánlásával tankönyvi besorolást nyert. A Soá napja című alkotás készítőjét, Bárány Lászlót a közelmúltban a Veszprém megyei önkormányzat Pro Comitate kitüntetésben részesítette. A harminchárom éves operatőr-rendező már készíti a holokausztról szóló sorozatának folytatását.


Makki Marie-Rose
A vitamintabletta nem létszükséglet

Apám, anyám, nővérem csak hamburgeren él, mindenki siet, nincs idő a normális étkezésre, ezért lelkiismereti okokból néha bekapunk egy-egy vitamintablettát. A reklámok azt sulykolják belénk, hogy étkezhetünk mégoly tudatosan is, a különféle táplálékkiegészítők - ásványianyag- és vitaminkészítmények - fogyasztása ezzel együtt is szükséges az egészséghez. 


Könyvsikerek
Tovább a cikkhez >>>

Fókusz

Morvay Péter
Brüsszel prüszköl

Európa még kitart a másfél hónapja házi őrizetben tartott Arafat mellett, miközben egyre több jel mutat arra, hogy az amerikai vezetés „leírta” a palesztin vezetőt. A tizenhat hónapja tartó palesztin intifáda újabb mélypontot ért el, miután tíz nap alatt négy öngyilkos merényletet követtek el Izraelben, ebből kettőt a jeruzsálemi belváros sétálóutcáján. Az eddigi több mint száz öngyilkos terrorista kivétel nélkül férfi volt, a héten azonban egy fiatal palesztin nő robbantotta fel magát Jeruzsálemben. Az izraeli vezetés figyelmeztette a Palesztin Hatóságot, hogy „új típusú” válaszcsapásokkal kell számolnia, amennyiben rakétákkal támadnának izraeli városokat.


Szlazsánszky Ferenc
Vidéken dől el a választás
mondja Závecz Tibor, a Szonda Ipsos kutatási igazgatója

- Budapesten a baloldali liberális tömb vezet, ezen belül az MSZP-nek nagyobb a támogatottsága, mint a Fidesz-MDF-listának önmagában. A legutolsó három felmérés összevont adatai alapján az összes megkérdezett között 30 százalék körüli az MSZP támogatottsága, míg a Fidesz-MDF-listáé 25. Az SZDSZ 6-7 százalék körül áll, a MIÉP 3 százalékon. Ha két tömböt alkotunk, egyértelmű, hogy Budapesten az ellenzék lényegesen jobb pozíciót tölt be, mint a kormányoldal. 


Papp Kornélia
Palesztinpárti lett a német sajtó

Viszonylag új jelenség, hogy az Izraellel szemben igen kritikus európai sajtó hangvételét az utóbbi időben a német sajtó is kezdi átvenni.


Karl Pfeifer, Jeruzsálem
Pesszimizmus pusztít Izraelben

2000-ben még egy teljes órát vártam a sorban, mire átestem az útlevélvizsgálaton a Ben Gurion reptéren. Idén januárban már csak percekig kellett várnom, ami rossz jel egy olyan országban, amely hatalmas összegeket fektetett a turizmusba. A tizenkét nap alatt, amit Izraelben töltöttem, négy nagyobb terrortámadás történt a zöld vonalon belül, és ez sokakat elrettent, akik pedig szívesen meglátogatnák a Szentföldet. 


Gazdaság

Munkatársunktól
Bill Gates vagyona harmadát eladakozza

A világ leggazdagabb házaspárja, Bill és Melinda Gates az elmúlt néhány év során a világ legnagyobb alapítványát hozta létre. A 24 milliárd dolláros alapítvány, amely a Föld legszegényebb embereinek egészségjavítását célozza, egyesek szerint nem más, mint kampányfogás, illetve a világ leggazdagabbjainak lelkiismeret-furdalása nyomán létrejött projekt. Hideg szemű, számító üzletemberek image-javítási alapítványa. A Gates házaspár barátai viszont az emberiesség és a problémamegoldás csúcsát látják a pusztán nagyságát tekintve is egyedülálló kezdeményezésben.


Hetek-összeállítás
Amerika olajra lép

Az Öböl-háború ellenzői a múltban gyakran vetették az amerikai kormányzat szemére, hogy az egész háború csak az olajforrások megvédéséről szólt. „Vajon akkor is kiállt volna-e Amerika a Kuvaitot lerohanó Szaddám Huszein ellen, ha csak némi homok van az országban, és nincsenek a kifogyhatatlan olajmezők?” - tették fel a kérdést a szkeptikusok. Ez a kérdés azonban aligha releváns Afganisztán esetében, amely mindössze saját használatra termel korlátozott mennyiségű nyersolajat és földgázt. 


Geszti Sándor
Az üzlet megy, a tőke marad

A közelmúltban sajtóértesülések láttak napvilágot arról, hogy az egyik legnagyobb hazai izraeli ingatlan-befektetőcsoport, a bevásárlóközpontok és irodaházak fejlesztésében a kilencvenes évek közepe óta élenjáró Ofer Brothers tavaly bejelentett plázaeladási tervei az izraeli tőke távozását vetítik előre a szektorból. Az elmúlt hat évben közel félmilliárd dollárt Magyarországon befektető cég magyarországi igazgatója, a nyolcvanéves Yuli Ofer határozottan cáfolta ezeket az állításokat a Budapest Business Journalnak adott interjújában. Emellett a héten egy új izraeli cég alapított hazai leányvállalatot az ingatlanüzletágban.


Fizess dollárral Afganisztánban

Oszama bin Laden számlájára lehetne írni az afgán nemzeti valuta, az afgani eltűnését. Az új afgán kormány ugyanis új pénzt kíván bevezetni, azonban ez nem megy egyik napról a másikra. Először is új alapokon álló pénzügyi rendszert és jegybankot kell felállítani, s ez után jöhet csak szóba a pénz nyomása. Az átmeneti idő átvészelésére a dollár siet segítségül, a tervek szerint ugyanis az amerikai fizetőeszközt vezetik be a viharvert országban. 


Hetek-összeállítás
Százmilliárdos veszteség a gázon

Hatalmas, százmilliárd forint feletti veszteség érte tavaly a Molt a gázüzletágon - mondta Mosonyi György, a cég vezérigazgatója. Tavaly 117 milliárdos veszteséget jelentett be a társaság, miután a kormány nem engedélyezte a világpiaci árak szerinti gázáremelést. Mosonyi hangsúlyozta: az olajüzletágban realizált nyereség kompenzálni fogja a társaság veszteségét. (Szerdától négy forinttal többet kell fizetni a motorbenzinért, a gázolaj ára változatlan marad.)


Hetek-összeállítás
Öt év múlva megszűnik a forint

Az idén lassuló gazdasági növekedéssel számol a GKI Gazdaságkutató Rt. A világgazdasági dekonjunktúra hatására az eddigi dinamikus 4-5 százalékos GDP-növekedés az idén 3,5 százalékra mérséklődik. Hegedűs Miklós ügyvezető igazgató egy fórumon kifejtette: a kedvezőtlen külső feltételek hatását nem tudta ellensúlyozni a lakossági fogyasztás, hanem már tavaly is csökkent a gazdaság teljesítménye, hiszen 3,8 százalékos volt a GDP növekedése. A kutató szerint ebben közrejátszott még a forint árfolyamának erősödése is, amely negatívan befolyásolta az exportra termelő vállalatok jövedelmezőségét. De a minimálbér-emelés is terhet rótt a kis- és közepes vállalatokra. 


Acsai Anikó
Ismét rekordcsőd az USA-ban

Az Enron csődje után újabb botrány van kibontakozóban az Egyesült Államokban. A Global Crossing nevű cég a világot behálózó optikai kábelhálózatot épített ki, a szélessávú adatátvitel iránti igény azonban alulmúlta a várakozásokat. A díjbevételek ennélfogva jelentősen estek, így a - nyereséget sosem termelő, ám a technológiai szektor szárnyalása idején igen magasan árazott - cég az összeomlás szélére került. Túl nagy elmozdulást nem mutattak a világ vezető tőzsdeindexei az elmúlt héten. Európában - London kivételével - mérsékelten emelkedtek a részvénypiacok, egyre több optimizmusra utaló jel akad az unió gazdasági élénkülésével kapcsolatban, amit jól mutat a harmadik hónapja folyamatosan emelkedő német üzleti bizalmi index is. A BUX, bár többször is járt 8000 pont felett, nem tudott ezen a szinten megkapaszkodni, 0,8 százalékos csökkenés után 7906 ponton zárta a hetet.


Háttér

Szlazsánszky Ferenc
Zsebesnek áll a világ

Ön szerint melyik a nagyobb szám, a 135 millió vagy a 6 milliárd? Bogár László államtitkár nem felelt. Jó oka volt rá. A következő kérdés ugyanis az, hogy akkor miért 135 millióért akarnak értékesíteni egy 6 milliárdot érő állami ingatlant? És miért éppen egy 20 ezer forint alaptőkéjű betéti társaságnak? Tévedésről volna szó? Nem, a tévedés kizárt, hiszen egy ellenzéki képviselő több mint fél éve bombázza kérdéseivel, aggályaival és a piaci árak ismertetésével az illetékeseket. A válasz azonban mindig ugyanaz: nem történik törvénysértés, értékvesztésről pedig szó sincs. 


Finta Szilvia
Magyarok, akiket kiállítottak

Új csoda a Millenáris Parkban! Mindenki magyar, és nagyon sikeres, mindenki a csúcson! Magyar munkák, magyar elmék, „magyar vagy magyar származású Nobel-díjasok életművei, a kiemelkedő magyar szabadalmak… a legtágabban értett magyar alkotómunka… a magyar gondolkodás sokféle újszerű sajátossága…” Büszkék lehetünk! 


Bohács Krisztina
Családi fasizmus

„Ma szinte minden héten agyonver egy nőt a házastársa...” „Minden negyedik-ötödik nő életében előfordul, hogy férje veréssel fenyegeti.” „Minden nyolcadik(!) felnőtt nőnél erre valójában sor is kerül...” „A bántalmazások 19 százaléka csak nagyon ritkán vagy egyszer fordul elő, 80 százalékuk többé-kevésbé rendszeres bántalmazás. Felbecsülhetetlen azoknak a nőknek a száma, akik folyamatos lelki terror, állandó érzelmi nyomás alatt élnek.“ „Több nő hal meg otthoni bántalmazás miatt, mint rákos megbetegedésben vagy utcai balesetben.” (A fenti adatok Morvai Krisztina Terror a családban című könyvéből és Tóth Olga Erőszak a családban című tanulmányából származnak.) 


Hit és értékek

Grüll Tibor
A titokzatos Heródes-kór

Az elmúlt héten az Egyesült Államokban rendezett orvoskonferencia egyik kiemelt témáját az evangéliumokból is jól ismert „Nagy” Heródes halálát okozó betegség jelentette. A Heródes-klán legismertebb alakjának lelkén nemcsak a csecsemő Jézus üldözése, a betlehemi gyermekmészárlás, hanem saját családja jó részének kiirtása is száradt. Heródes azonban súlyos árat fizetett gonoszságáért: borzalmas betegségektől gyötörve, iszonyatos szenvedések után múlt ki, alattvalóinak - sőt családjának - nem kis megkönnyebbülésére. 


Külpolitika

Márer György, New York
Amerika. Jó, hogy van

Bush elnök kedden a hagyományoknak megfeleloen a kongresszus elott megtartotta szokásos évi beszámolóját az ország közállapotairól. „Miközben itt összejöttünk, országunk háborút visel, gazdaságunk a pangás jeleit mutatja, és a civilizált világ példa nélkül álló veszélyekkel néz szembe” - kezdte beszédét az Egyesült Államok elnöke, majd kitért a hazája elott álló feladatokra a béke és az emberi jogok védelmében, és megnevezte azokat az országokat is, amelyek jelen pillanatban a civilizált világ ellenségeinek tekinthetok. A beszédben eros hangsúlyt kapott a titokban fegyverkezo Irak, ami megerosíti azt a gyanút, hogy Szaddám Huszein rezsimje lesz nagy valószínuséggel a terrorizmus elleni harc következo célpontja.  „Az amerikai zászló ismét lobog Kabulban. A terroristákat, akik egykor megszállásuk alatt tartották Afganisztánt, most zárkákban orzik a Guantánamo-öbölben.” Bush elnök azonban leszögezte: az afganisztáni tapasztalatok azt mutatják, hogy a dolognak koránt sincs vége - a terror ellen folyó háború csak most kezdodik. 


Pátkai Mihály
Gyermektetemek a kanálisban

Legalább ezeregyszázan vesztették életüket a nigériai Lagosban, miután vasárnap tűz ütött ki egy katonai lőszerraktárban, a város sűrűn lakott Ikeja negyedében. Az egymást követő hatalmas robbanásokban számos épület összedőlt és megrongálódott, köztük egy kórház, egy keresztény gyülekezeti ház és több tucat otthon. A pánikszerűen menekülő emberek többsége egy mély kanálison próbált átgázolni, és abba fulladt bele.


Hetek-összeállítás
Vannak még hősök

Két év börtönbüntetésre ítéltek a kínai hatóságok egy 38 éves férfit, aki Bibliát csempészett az országba egy keresztény csoport számára. Emberi jogi csoportok szerint az „enyhe” büntetés kizárólag Bush amerikai elnök közelgő kínai látogatásának köszönhető. Az amerikai külügyminisztériumnak a vallásszabadságról szóló éves jelentése Kínát hagyományosan a vallásszabadságot súlyosan akadályozó országok közé sorolja. 


Hetek-összeállítás
A sátán bérgyilkosai

Egy nem mindennapi, szó szerint sátáni kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság ügyét tárgyalta a héten egy németországi bíróság Dortmund közelében. Az ügy ismét ráirányította a német közvélemény figyelmét a közelmúltban is több halálesetet okozó sátánizmus problémájára. 


Publicisztika

Kertész Ákos
Ne szégyelljük a baloldaliságot

Soha nem voltam párttag. Én nem vagyok alkalmas arra, hogy bármilyen reguláris seregbe bezupáljak. Partizánalkat vagyok. Partizánként habozás nélkül hozok bármilyen áldozatot az ügyért, amiben hiszek, de parancsot végrehajtani nem tudok, vagyis: zsoldos sem vagyok. Nem is kaptam zsoldot soha senkitől, mióta élek. 


Riport

Szobota István
Horn valamit nagyon eltalált

Megbántott nemzet, vérig sértett hívők, butító vörös médiavarázslat, alaptalan ijesztegetés, szellemi terrorizmus -, hogy csak néhányat említsünk az elmúlt hét politikai sajtójából, amelyben az érintettek kivételével számosan véleményezték Horn Gyula volt kormányfőnek a katolikus egyház vezetőihez intézett nyílt levelét. Saját pártjában mindenki kiállt Horn mellett. 


Sport

Kovács Tamás
Capriati címvédése és a svéd bravúr

A 2002-es év első rangos teniszeseménye, az Australian Open döntői a hölgyeknél a tavalyi bajnok Jennifer Capriati szenzációs címvédését, míg a férfiaknál az abszolút esélytelenek önbizalmával indult svéd Thomas Johansson bravúros sikerét hozta. Capriati, aki a kábítószerezés mélységeiből tért vissza a tenisz élvonalába, zsinórban másodszor nyerte az ausztrál bajnokságot, és két éven belül harmadik Grand Slam-tornáját. 


Téli olimpia Salt Lake Cityben

Február 8-án megkezdődnek a 2002-es téli olimpiai játékok. Magyarországon ennek nem szokott túl nagy hírverése lenni. Érthető, nem vagyunk tele kétezres hegyekkel, és a hóbiztosság sem tudná garantálni a sok aranyérmet egy ilyen versenyen. Igaz, nem akármilyen meglepetéssel készülünk a nagy riválisokkal szemben, a történelmi eseményt a női bobcsapat szeretné megtenni. Ilyen ugyanis még nem volt, így immáron a férfiak után a nők is bizonyíthatják, a jeges „forma-1”-ben a magyarok is ott vannak. 


Forma 1-es balszerencsék

Végképp befellegzett Alain Prost négyszeres világbajnok versenyistállójának, a Prost Grand Prix-nek (PGP), miután a versailles-i kereskedelmi bíróság elrendelte a több mint 30 millió euró adósságot felhalmozó PGP felszámolását. A PGP öt éve született, mint 100 százalékban (tulajdonos, alkalmazottak, mérnökök, versenyzők, szponzorok és beszállítók) francia csapat. Prost csapatát az akkor éppen csődben lévő, ugyancsak francia Ligier-istálló megvásárlásával hozta létre, amely indulását követően, folyamatosan egyre mélyebbre süllyedt. Olyannyira, hogy 2000-ben már egyetlen pontot sem tudott elérni. 


Szabadidő

Pálfy Gyula
Kortyok a múlt kútjából

A történelmi filmek alkotói kiválasztanak egy szívükhöz közelálló kort, ahhoz színteret, s aztán arra törekszenek, hogy a kérdéses múlt legalább egy mozipillanatra életre keljen. A baj az, ha e kijelölt teret nem sikerül bejátszani… ha valahogy nem hiteles az egész.  Miközben a kinti nagy mozivilág egét éppen tündérmesék és lidércek népesítik be, idehaza a közönségfilmek lassan elmerülnek a múlt kútjában. Érdekes, hogy amit onnan (eddig) felhoztak, az általában két sarokpont köré tömörült: egyfelől államilag szponzorált historizálás ünnepi szoborfilmekben, másrészt ifjúkorra emlékezés harsány iróniában elbeszélve. 


Rangot adnak a bábszakmának

A szegedi Kövér Béla Bábszínház munkatársai kedvelhetik a kihívásokat, hiszen arra szánták el magukat, hogy repertoárjukat felnőtteknek szóló darabokkal gazdagítják. Bár jelenleg nem sok ilyen előadásról hallani, az ötlet nem új keletű, már az ötvenes években is tartottak Szegeden felnőttelőadásokat, tudtuk meg a direktortól, Kövér Lászlótól.


PROGRAMAJÁNLÓ

Szente Mónika festőművész kiállítása február 17-éig látható a soroksári Galéria 13-ban. (XXIII., Hősök tere 13.) A képei készítése során meglehetősen egyedi, „al secco” technikát alkalmazó művész alkotásai hétfő és kedd kivételével naponta 14-18 óráig tekinthetők meg.


Színes

Lebilincselt börtönlátogató

Lebilincselőre sikerült David Ruppert börtönlátogatása. A fegyveres rablással gyanúsított, ám ismeretlen helyen tartózkodó férfi a bűntársát látogatta meg a börtönben és már kilépett a cellája ajtaján, amikor megjelent az utána nyomozó Jeffrey Snell, aki éppen a rabló előző lakhelyéről jött, mert azt a fülest kapta, hogy a keresett személy „beszélőre ment”. A detektív így a York Megyei Börtönbe sietett, és az ajtón éppen kilépő rablót letartóztatta. (AP)


Bolti lopások Angliában

Egy a napokban nyilvánosságra hozott kutatás szerint Európa országai közül Nagy-Britanniában történik a legtöbb bolti lopás évente. Számokban kifejezve a kontinensen minden második lopási bűncselekmény színhelye valamelyik brit üzlet. A jelentés állítása szerint 2001 folyamán közel 566 ezer lopás történt a szigetországban. Egész Európára kivetítve ez a szám 1,27 millióra rúgott. A sorban a második helyet Franciaország foglalja el, ahol évente 188 ezer ilyen eset történik, míg a harmadik helyen Németország áll. Svájcot méltán tartják a tiszta élet országának, itt ugyanis csupán 10 ezer 198 történik évente, ami a legkevesebb Európában. 


Ich bin Balkan Tourist

Az idegenforgalomban már sok évtizede főszerepet játszó német turisták, a 21. században Európa ezeddig kevésbé ismert régióiba is elmerészkednek. Keleti szomszédainknál tavaly alig tizedannyi német vendéget regisztráltak, mint Magyarországon. A Romániát a 60-as évek óta programján tartó Neckermann-Reisen és kisebb utazási irodák vezetői mégis derűlátóak. 2000-ben mintegy negyedmillió, tavaly pedig már 300 ezer vendéget regisztráltak Németországból. Idén újabb lökést adhat a német-román idegenforgalmi kapcsolatoknak, hogy az EU-tagállamokból érkezőknek nem kell vízum - de a románoknak sem Németországba! Az erdélyi „Drakula-romantikán” kívül elsősorban a festői várak, tájak érdeklik a délkeleti autós-buszos turistákat.


Depressziós madarak

Bármilyen meglepő, a madárvilágban is előfordul a depresszió. Az állat közvetlen környezetében, illetve megszokott életvitelében bekövetkező bármilyen változás stresszt okozhat. Ilyen esettel találkozott Rina Cotton állatorvos is, akinek egy fiatal papagájt kellett gyógyszerrel kezelnie. 


Mi van a képen?

1. Vakvezető kutyák floridai jutalomüdülésen. 2. Amerikai filmsztárok már csak álruhában mernek a nyilvános strandra látogatni. 3. Hóvakságot kapott alaszkai ebek terápiája. Fotó: Reuters


INNEN-ONNAN
Tovább a cikkhez >>>

DUMA PLÁZA

A jog nem az, amit adnak, hanem amit nem vehetnek el. (Ramsey Clark amerikai ügyvéd)


Tollhegy

Az ország törődjön magával

A kedvezménytörvényről szóló cikkükhöz szeretnék hozzászólni. () Erdélyben születtem, Ceaucescu Romániájában, de a forradalom után elhagytam szülőföldemet, és 1991-től Ausztriában élek, így alkalmam volt két szomszéd ország szemszögéből megismerni a kisebbségi létet. Meggyőződésem, hogy a mai magyar politika csak a 93 032 négyzetkilométeren elterülő, Magyar Köztársaságnak nevezett területért és a benne lakó 10,08 millió emberért (polgárért) szabad politizáljon. Nem hiszem, hogy az úgynevezett „magyar igazolvány” kiállítása valamivel is segíthet az erdélyi magyar kisebbségen. Magyarország sajnos nem rendelkezik egy olyan erős gazdasággal, hogy még néhány millió „magyar” sorsával foglalkozni tudjon. Úgy látom, hogy a tavaszi választásokon létrejövendő kormánynak nagyon nehéz feladatot hagytak hátra mulasztásként, és ez a gazdaság. 


Azért jó volt

Több értékelő írást olvastam - többek között az Önök lapjában is () - a budapesti gettó felszabadításának évfordulóján a Parlament előtt tartott rendezvényről. Én is ott voltam. Nem érintettként mentem, hanem - sokakkal együtt - azért, hogy jelenlétemmel letegyem a voksot a vallásszabadság és vallási tolerancia mellett, valamint jelezzem, hogy a jelenlegi hatalom ezirányú, valamint az antiszemitizmus elleni fellépését kevésnek tartom.


Tisztelt Szerkesztőség

A Hetek legfrissebb számában megjelent két cikkhez szeretnék gratulálni! Az egyik Tar Sándor ). Úgy sejtem, van még hasonló témájú cikk ebben a számban, de kell egy kis idő, hogy az ember tovább lépjen! Annyit sajnálok, hogy ilyen jellegű cikkekhez kell gratulálni, jobb lenne, ha valami könnyedebb írásokhoz lehetne! 


Az auschwitzi láger kiürítése: a borzalom nem ért véget

Auschwitznak, ennek a hírhedt lágernek lakója voltam 1944. július 1-jétől 1945. január 18-ig. 1945. január 18-án nagyon hideg időben sorakoztattak a láger vezetői. Gyors iramban ürítették a lágert az előrenyomuló szovjet hadsereg elől. A Vörös Hadsereg katonái útban voltak a láger irányába, maguk előtt kergetve a hátráló fasiszta csapatokat.


Helyreigazítás

Múlt heti riportunkban az Oltalom Kórház igazgatója, dr. Iványi Tibor főorvos nyilatkozott. Interjúalanyunk neve sajnos egy technikai hiba miatt nem jelent meg a lapban, amiért ezúton kérünk elnézést.  - A szerk.