Vissza a Hetek archívum borítólapjára
V. évfolyam, 12. szám, 2001. március 24

Belpolitika

Hetek-összeállítás
Lezárult a Suzuki-ügy

Az ügyészség bizonyíték hiányában megszüntette a Magyar Suzuki Rt. vezetői ellen 1999 decemberében, egy névtelen feljelentés nyomán indított eljárást, így az ügy még bírósági szakaszba sem juthatott. Bár a rendőrség, sőt az ügyészség szerint is alapos a gyanú, hogy a cég három vezetője öt év alatt húszmillió forintot sikkasztott a részvénytársaságtól, ezt bizonyítani azonban nem tudta. A rendőrség nem ért egyet az ügyészség határozatával, a vád alól felmentett vezetők pedig kártérítési eljárás indítását fontolgatják.


Szobota Zoltán
Még sincs megállapodás

Várhatóan kudarcba fullad a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény módosítása, mivel meghiúsult a Fidesz és az MSZP múlt héten megkötött alkuja. A szocialisták ugyanis az ügyészségről szóló rész mellett a „lex Sasvári” törlését is a szavazás feltételéül szabták, ami a Fidesz szerint olyan, mintha a címerből akarnák kivenni a koronát. Ezek után az illetékes parlamenti bizottságok napirendjükre sem tűzték a megállapodást, a Vatikán pedig valószínűleg csalódik majd a magyar kormány szavahihetőségében.


Somorjai László
Régi pártok, új jelszavak

Végéhez érkezett a választási kampány a dabasi térségben. Pest megye 14. választókerületét sűrűn látogatták a vezető politikusok: Dabason Kovács László pártelnök és Orbán Viktor miniszterelnök mutatták be pártjaik jelöltjét, Ócsán Áder János házelnök találkozott a lakosokkal, illetve Csurka István pártelnök kampányolt a MIÉP jelöltje számára. 


Földvári Katalin
Magukénak érzik

A MIÉP megtámadta a RádióC romarádió pályázatát az ORTT-nél. Kerényi György a rádióadó főszerkesztője értetlenül áll a „támadás” előtt, mivel a több hónapig tartó bírálati folyamatban a MIÉP kurátora is részt vett. 


Hazafi Zsolt
Feljelentettük a kormányt
Interjú Krasznai Józseffel, a Roma Parlament alelnökével, a zámolyi romák szószólójával
Tovább a cikkhez >>>

Életmód

Magyarok a világban

Gigantikus, többévi kutató-munkával, adatgyűjtéssel készült el a Magyarok a világban című, lexikon terjedelmű kötet Kárpát-medencét bemutató, első (önálló) része. Mivel a budapesti Xantusz Nemzetközi Koordinációs Iroda, mint a CEBA Kiadó franchise partnere a nyugati magyarságról is tervez egy hasonló összeállítást, Németországba már a tavaszi, magyarországi premier előtt eljutott a szép, igényes, tartalmas enciklopédia. Bihari Zoltán főszerkesztőtől megtudtuk, hogy a fotókkal, térképekkel gazdagon illusztrált kézikönyv megvalósítását a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumán kívül a Magyar Kultúra Alapítvány és az Új Kézfogás Közalapítvány is támogatta. 


Hertendi Márta
A klezmer múltja és jelene

A klezmer zene és eredete címmel magyar nyelven hiányt pótló könyv látott napvilágot a közelmúltban az Athenaeum 2000 Kiadó gondozásában. A könyvhöz CD is készült a Veszprémer Klezmer Band közreműködésével. Az együttes a magyarországi és környékbeli jiddis népzene autentikus megszólaltatására törekszik. A könyv szerzője, Walter Salmen német zenetudós a klezmer zene kialakulását és öt évszázados fejlődését kutatja, s közelebb visz bennünket nemcsak a klezmer terminus, de e sajátos zenei világhoz kötődő kulturális hagyományok megismeréséhez, megértéséhez is.


Bohács Krisztina
A nagy álmaim úgy 70 éves koromban teljesültek...
Dr. Bánki Horváth Béla nyolcvanegy éves szenior úszó világbajnok

„Napjainkban keressük az igazi értékeket, keressük azokat, akik megtestesítik ezeket. Szerencsések vagyunk, mert itt élnek közöttünk olyan hús-vér emberek, akik megérinthetők, akikkel elbeszélgethetünk, akik igazi mércét, mértéket tudnak nekünk adni…  A nagy örök küzdelem győztesei ők, a legnemesebb versenyben kerültek az élre, a legnemesebb ellenfélen - önmagukon - kerekedtek felül...” (Göncz Árpád)


Fókusz

Mondovics L. Gábor
Albán terjeszkedés a Balkánon

Nem kis riadalmat okoztak a nemzetközi szervezetek között a Macedóniában elkezdődött fegyveres összecsapások. A macedón elnök fegyveres beavatkozásra kérte fel a NATO-t a macedón hadsereg oldalán az albán terroristákkal szemben. A Tetovóban és a város környékén kialakult harcokban a tét Macedónia északi részének ellenőrzése. A macedón lakosság a városból a közeli Szkopjébe menekült, ahol a kormány erőteljesebb fellépését követelték. Borisz Trajkovszki államfő azt kérte tőlük, hogy telepedjenek vissza a Koszovó határához közeli városba, igaz, biztonságukat nem tudják garantálni. 


Hajdú Sándor
A kisgazda vircsaft hűséges Orbánhoz

Egyetlen dolgot lehet biztosan tudni a kisgazdák háza tájáról: Torgyán József elnök semmiképpen nem akar kilépni a koalícióból. Még annak ellenére sem, hogy Orbán nyilvánosan többször is nemet mondott Torgyán Józsefnek, ezzel nyilvánvalóvá téve, hogy ki az úr a családban. Egyébként szükségállapot van a kisgazdáknál, mert folytatódnak a sorozatos kizárások, vidéken is felháborodás kíséri az FKgP belső csatáit. Lapunk információja szerint Torgyán József lapot kért: egy újabb minisztériumra jelentette be igényét.


Gazdaság

Munkatársunktól
Megrendelt infláció

„Megkérdeztem a miniszterelnököt, hogy mit szeretne inkább, azt, hogy magasabb legyen az infláció, és legyen egy jó pénzügyminisztere, vagy alacsonyabb legyen, és legyen egy hülye pénzügyminisztere, mire a miniszterelnök azt mondta, hogy minden pénzügyminiszter hülye, így az alacsonyabb infláció lett kommunikálva" - mondta a volt pénzügyminiszter, Járai Zsigmond, a Nemzeti Bank új elnöke a Közgazdaság-tudományi Egyetemen tartott kötetlen előadásán.


Munkatársunktól
A Postával házasságban

A Postabank (PB) vezetésének április 15-én jár le a hároméves mandátuma, sürgeti az idő a fő tulajdonost, a magyar államot. A kormánynak egyértelmű döntést kell hoznia arról, hogy mi is legyen a ,,macibank” további sorsa. A bank rendes közgyűlésén a kiszemelt új főtulajdonos, a Magyar Posta Rt. ugyanis már szeretné képviseltetni magát a hitelintézet irányító testületeiben.


Ignácz Valéria, Danka Ildikó
SZDSZ - 20 százalékos adókulcs
Merész program

Merész adóprogrammal lép a választási időszakba az SZDSZ. A párt Korszakváltás Programjában a személyi jövedelemadó negyven százalékos kulcsát húsz százalékra csökkentené. 


Acsai Anikó
Az amerikai kamatcsökkentés vesztesei

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed keddi ülésén újabb 50 bázisponttal csökkentette irányadó kamatait, és Greenspan kilátásba helyezte szükség esetén akár egy újabb rendkívüli kamatcsökkentés lehetőségét is. Ennek ellenére folytatódott az amerikai részvénypiacok veszszőfutása, a Dow Jones kétéves mélypontra süllyedt, és ellenállás nélkül törte át lefelé a 10 000 pontos határt, a Nasdaq pedig ismét közel 10 százalékot zuhant. A technológia szektor mellett most már a pénzügyi szektor papírjait is sújtotta a lejtmenet, mivel a gazdaság lassulása kedvezőtlen hatással lehet a hitelek visszafizetésére. Amerikát követve mozogtak az európai indexek is, Frankfurtban 7, Londonban és Párizsban több mint 5 százalékkal csökkentek az árak. Alacsony forgalom mellett tovább ereszkedett a BUX index is, 4,2 százalékos esés után 6 471 ponton zárva a hetet.


Györök Orsolya
OPEC-csúcs: sokkolják az olajárat

Az olajexportáló országok szeretnék magasabbra tornászni az olaj világpiaci árát, mivel az a tavalyi rekordszintről 30 százalékkal visszaesett a jelenlegi 26 dolláros hordónkénti árra. A hét végén Bécsben ülésező olajipari miniszterek megállapodtak, hogy a januári 1,5 millió után további 1 millió hordóval csökkentik a napi kitermelés mennyiségét az OPEC-tagországok, hogy a kínálat visszafogásával az árak emelkedését érjék el. Mind az Európai Unió, mind az USA rosszul időzítettnek véli a tervet. 


Papp Levente, Szabadi Sándor
A teflonmultik és az antiglobalizmus

Havonta legalább egyszer, a globalizáció jegyében zajló gazdasági fórum velejárójaként antiglobalista tüntetők szétvernek egy világvárost, óriási sajtóvisszhangot szerezve ezáltal az új világrendet építő, főként multinacionális cégeket képviselő guruk konferenciái számára. Seattle-ben kezdődött a McDonald’s gyorséttermek, autók és irodaházak szétverésével, ezután Melbourne, Prága, Nizza és Davos következett, legutóbb pedig Nápolyban vívtak utcai csatát az antiglobalista tüntetők a Global Forum résztvevőit védő karhatalommal. 


Háttér

Péterfi István, Marosvásárhely
Van-e kiút a hagyományok hálójából

A hadügyminiszterek korábbi néhány órás határmenti összejövetelét leszámítva hétfőn kerül sor a magyar és a decemberben kormányra került új román vezetés első komoly találkozójára, Mircea Geoana külügyminiszter budapesti megbeszéléseire. Ahhoz képest, hogy a romániai politikai élet milyen megrázkódtatásokon ment át az elmúlt fél évben, ahhoz képest, hogy az őszi választásokon előretört a szélsőség és győzött a posztkommunizmus, már az is fontos pozitívumnak számít, hogy az új bukaresti vezetés a kapcsolatok további javítása és az együttműködés mellett tette le a voksot. Budapestről nézve a Nastase-kormány első periódusa amúgy is meglepően ígéretesnek mutatkozott, más kérdés, hogy mi maradt mára a kezdeti lendületből, mennyire bukkannak fel az új vezetés lépéseiben a kettős politizálás és a magyarok iránti gyanakvás hagyományos jelei.


Szakonyi Dávid
Befürdő

Hadházy Sándor fideszes képviselő immáron tíz éve polgármester Visegrádon. Minden szépen és jól alakult, a lakosság mindennel meg volt elégedve, ám egy napon Hadházy képviselő testületi ülést hívott össze a világhírű lepencei fürdő fejlesztésének megbeszélésére. A tízfős testület össze is ült a festői környezetben épült hivatalban, jóleső érzéssel töltötte el mindanynyiukat, hogy végre hozzákezdhetnek egy óriási, parlagon heverő, felbecsülhetetlen értékű ingatlan hasznosításához. Igen ám, de kiderült, hogy fejlesztés helyett a fürdő eladása került napirendre. Mikor a szavazásra került a sor, hat igen és négy ellenszavazat született. Eldőlt a dolog. A polgármester három megállapodást írt alá a Cast-rum-Visegrád Kft.-vel, melyek értelmében a kft. tulajdonába kerül a fürdő, körülötte az erdő, valamint harminc évig hasznosíthatná a termálvizet biztosító kutat.


Szlazsánszky Ferenc
Az írás megmarad

Csurka István március 15-ei beszédét hallgatva könynyen a hős forradalmár, az antibolsevista ellenálló, a pártállami diktatúra lebontásáért küzdő, az életét kockáztató üldözött hazafi képe bontakozhat ki a szónokról. Pedig ennél azért árnyaltabb a kép. Amellett, hogy bevallottan III/III-as ügynök, ismert és játszott drámaíró volt, a Ki kicsoda lexikon szerint Csurka 1973-1986-ig többek között a Magyar Nemzetben, a Hazafias Népfront lapjában is rendszeresen publikált. 


Hit és értékek

Kulcsár Árpád
Velük és értük

Hónapok óta szemlélhetjük azt az óriásplakátot, amelynek felirata hirdeti, hogy a magyar katolikus egyház „Ezer éve velünk és értünk”. A hirdetés képeslap formájában, a püspöki kar elnökének ajánló soraival a népszámlálás kezdetére minden család postaládájába eljutott. Cikkünkben ezúttal a magyar történelem elmúlt ezer évéből egy rövid korszak, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeinek értékeléséhez adunk közre néhány adalékot.


Grüll Tibor
Ágyúval szoborra

Az elmúlt hetekben bejárta a világsajtót a hír, mely szerint az Afganisztán területének túlnyomó részét uraló, szélsőséges iszlám tanokat hirdető tálibok ágyúval, dinamittal fogtak neki a bamidzsáni sziklafalba vésett óriási Buddha-szobrok elpusztításának. A vallási okokkal indokolt tettet nemcsak a buddhista országokban és Nyugaton minősítették barbár műkincsrombolásnak, hanem egyes iszlám vezetők is elítélőleg nyilatkoztak róla. 


Interjú

Tihanyi Péter
A tisztesség kifizetődik
Szent-Iványi Istvánnal, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnökével beszélget Tihanyi Péter
Tovább a cikkhez >>>

Külpolitika

Márer György, New York
Megértő hallgatás

Ariel Saron közelmúltban hivatalba lépett izraeli miniszterelnök látogatást tett Washingtonban George W. Bush új amerikai elnöknél. A jelek szerint a két vezető úgy találta: mindkettőjük közös érdeke, hogy ne politikai nyomással próbálják megteremteni a béketárgyalások lehetőségét Izrael és a palesztinok között, mialatt folytatódik az erőszak.


Schmidt Barna
Hazátlan elnök

Óriási politikai vihart idézett elő az elmúlt napokban Jürgen Trittin német környezetvédelmi miniszter egyik kijelentése, amely-ben a legnagyobb ellenzéki párt, a CDU főtitkárának személyét illette éles kritikával. A miniszter kirohanásában Laurenz Meyer főtitkár kinézetét és mentalitását „skinhead” típusúnak titulálta. Tette mindezt arra reagálva, hogy a kereszténydemokrata Meyer nemrégiben olyan érzéseinek adott nyomatékosan hangot, miszerint büszke arra, hogy ő német. A mai Németországban a nemzeti büszkeség kérdése igen kényes, mondhatni veszélyes témának számít. Trittin véleménye szerint, aki a rekord mennyiségű rasszista indítékból elkövetett bűneset idején ilyen mondatot ki mer ejteni, annak kemény bírálatokkal kell szembenéznie.


Földvári Katalin
Utolsó párt előre fuss

Franciaország mindig is élen járt a társadalmi változások terén - nincs ez másképp a huszonegyedik században sem. Az évszázadok óta berögzült jobb- és baloldal már-már szerepet cserélt a márciusi helyhatósági választások során. Hogy ez hogyan lehetséges? Természetesen úgy, hogy mindenki győzni akar, ahogy az már a választások során mindenütt lenni szokott. Csakhogy Franciaországban a választópolgárok is győzni akarnak. 


Mogyorósi Géza, Berlin
Meggyalázott emlékek

Az elmúlt esztendőben rengeteget ártott már Németország nemzetközi megítélésének az antiszemitizmus fellángolása. A zsidó temetők, zsinagógák horogkeresztes meggyalázásától a verbális atrocitáson keresztül a tettleges merényletig széles a skála az EU legnépesebb államában.


Hetek-összeállítás
Újjáéled-e a hidegháború

Ötven orosz diplomatát utasít ki az Egyesült Államok kémkedés vádjával az országból. Oroszország órákon belül reagált a hírre: Igor Ivanov külügyminiszter hasonló lépéseket helyezett kilátásba orosz részről, méghozzá rövid időn belül. A jelenlegi helyzet egyenes folytatása a februárban letartóztatott Robert Hanssen ügyének, akit azzal vádolnak, hogy 15 éven keresztül kettős ügynök volt. 


Vagyim Arisztov
Búcsú az űrotthontól

Az orosz televízió élőben közvetítette az Orosz Lég- és Űrhajózási Ügynökség, a Roszaviakoszmosz bejelentését arról, hogy megkezdték a Mir űrállomás „tervezett elsülylyesztését”. A hír oroszok milliói számára úgy hangzott, mint egy halálraítéltnek az utolsó ítélethirdetés. Reményeik, hogy az űrállomást még ideig-óráig megőrzik az orosz kozmonauták saját bázisaként, szertefoszlottak. 


Riport

Izing Antal
Élő sár

Simics Pera, aki mindezt nekem elmondta, nagyon szegény. Azért jött vissza hat-hét év után Bicskére, a családját otthon hagyva, mert Katymáron, ahol él, nem talált munkát. Egyik éjjel leült hozzám a portán, és mindez „kijött belőle”.


Sport

INNEN-ONNAN
Tovább a cikkhez >>>

Hetek-összeállítás
A Bayern Lizarazu mögött áll

Az ETA baszk terrorszervezet először erősítette meg hivatalosan, hogy pénzt követel Bixente Lizarazutól, a Bayern München francia válogatott labdarúgójától. 


Bajban az Újváros

Szerda délután újabb négy évre szóló szerződést kötött a Ferencváros a német UFA-val. A szerződés anyagi vonatkozásai nem kerültek a nyilvánosság elé, de az biztos, hogy a klub a befolyt összegből törleszthet az elmaradt fizetésekből. A Fradi így már csak egy havi bérrel tartozik játékosainak, akik eddig is türelmesen várták a kifizetés napját. 


Munkatársunktól
Euroliga-negyeddöntők

A pécsi női együttes múlt hét óta ünnepelheti Magyar Kupa győzelmét - tavaly is övék volt a pálma, meg előtte is - a pécsiek ettől függetlenül kijelentették: boldogságuk igazán csak akkor válna határtalanná, ha a Galatasaray csapatát legyőzve bejutnának az Euroliga négyes döntőjébe. 


Reménykedő vesztesek

„A Ferrari nagyon erősnek tűnik, de senki sem verhetetlen. Mindent megteszünk a további javulásért, s majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Mindenesetre rövidesen futamot akarok nyerni” - nyilatkozta Ralf Schumacher, a Formula-1-es BMW-Williams pilótája.


Németh Szilárd
Mozgolódik a játékospiac

Hajrájához közeledik a 2000/2001-es labdarúgószezon. A Bajnokok Ligájában április elején a negyeddöntőket bonyolítják le, az UEFA-kupában pedig már a döntőbe jutás a tét.


Szabadidő

Spektrum Tv-ajánló

Rovatunkban a hat éve legnépszerűbb magyar nyelvű ismeretterjesztő tévécsatorna új bemutatóiból szeretnénk néhány filmre előzetesen felhívni a figyelmet. A Spektrum Televízió kábeltelevíziós hálózatokon, valamint a UPC Direct és az Antenna Mikró rendszerén érhető el.


Vasárnaptól nyári időszámítás
Tovább a cikkhez >>>

Megnyílt a sajtófotó-kiállítás

Az idén március 16. és április 1-je között zajló Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében kedden egyhónapos kiállítás nyílt az elmúlt évi sajtófotókból. Az immár tizenkilencedik hazai sajtófotó kiállítás ezúttal új helyszínen, önálló tárlatként kerül megrendezésre a Magyar Nemzeti Múzeumban. A 2000-es év eseményeit megörökítő fotográfiák bemutatójával egyidejűleg emlékkiállítás nyílt Bojár Sándor munkáiból.


Kárpáti György
Bokszolóból balett-táncos

Számtalan Billy Elliottal találkoztunk már. A hátrányos társadalmi helyzetű, családi kötöttségek között őrlődő őstehetség aki ki akar törni a korlátok közül, abból a bezárt világból, ahová születése kényszerítette őt. A legkisebb királyfi, a szegény legény, aki bebizonyította, hogy ő sem kevesebb másoknál, de mindenekelőtt magának bizonyít. Persze a fele királyság is fontos, de az már a mechanizmus része. Hozadék, amely a megpróbáltatások jól megérdemelt jutalma. Mindenkinek vannak álmai, elfojtott vágyai (az el nem ismert író, középszerű sportoló stb.), de csak kevesen valósítják meg őket. 


Színes

DUMA PLÁZA

Nem aggódom a költségvetési hiány miatt: elég nagy ahhoz, hogy vigyázzon magára. (Ronald Reagan, amerikai politikus)


INNEN-ONNAN
Tovább a cikkhez >>>

A házasság fél egészség

Az elvált vagy megözvegyült férfiak többet veszítenek el, mint egy feleség, amikor egyedül maradnak. Kutatások bizonyítják, hogy az ilyen módon egyedül maradt férfiak sokkal hajlamosabbak elhagyni olyan egészséges szokásaikat, amelyek a betegségekkel és a korai halállal szemben ellenállóvá teszik őket. A kutatások eredményeit a kaliforniai Montereyben megrendezendő Amerikai Pszichoszomatikus Társaság (APT) éves közgyűlésén tervezik nyilvánosságra hozni. 


Elefántdübörgés

Vajon mi történik, mikor az elefánt lába földet ér? Minden bizonnyal a többi elefánt is erre kíváncsi, mivel óriási lábujjkörmükkel üzeneteket küldenek egymásnak több mint 32 kilométeres körzetben.


Csokolizmus

Nagy felelősség nehezedik a rendezőkre: a filmeknek nagy hatásuk van az emberekre, az ebtartástól kezdve a csokievésig. A 101, majd a 102 kiskutya szinte tömegigényt teremtett a kis pöttyös dalmaták iránt. De itt van a Csokoládé is, Lass Hallström Aranymedve-díjas filmje, amely a csokoládé fogyasztását növelte meg Olaszországban. Igaz, hogy a szép Juliette Binoche, aki cukrászdát nyit egy kis francia faluban, a csokoládés termékek non plus ultráját kínálja vendégeinek. Viszsza is nyeri ott mindenki az életkedvét, búcsút mond a depressziónak. 


Csöbörből vödörbe

A szicíliai Corleone - nevének kiejtése önkéntelenül is a maffiát, a „Keresztapát” juttatja eszünkbe - vonzóbb imázsra vágyik.