Vissza a Hetek archívum borítólapjára
IV. évfolyam, 32. szám, 2000. augusztus 05

Belpolitika

Munkatársunktól
Elnökváltás a Kossuth téren

Augusztus 4-én leköszönt tisztségéből Göncz Árpád köztársasági elnök. Mádl Ferenc új elnököt pénteken délután 17 órakor iktatták hivatalába protokolláris körülmények között. A leköszönő elnököt 1990. augusztus 3-án választotta meg a Magyar Köztársaság elnökévé a parlament, majd 1995. június 19-én újraválasztotta, mindkét alkalommal több mint kétharmados többséggel. A távozó elnök hivatali ideje alatt mindvégig az ország legnépszerűbb politikusa volt, és a nemzetközi politikai életben is nagy megbecsülésnek örvendett.


Lukács András
Halálkanyar

Az M0-ás autóúton az idén már 14-en vesztették életüket, szemben a tavalyi hét halálos áldozattal. Az elmúlt két hétben bekövetkezett három súlyos baleset kilenc halálos áldozatot követelt, ami újra felhívta a figyelmet az M0-ás autóút biztonsági hiányosságaira, valamint a Magyarországon uralkodó vezetési kultúra alacsony színvonalára.


Szakonyi Dávid
Ötvenhárom év némaság

Veér András pszichiáter az Egészségügyi Minisztérium felkérésére utazott Orosz-országba Tamás Andráshoz, és három napot töltött el az utolsó magyar hadifogoly hazaszállításának előkészítésével.


Hajdú Sándor
Égető problémák

Illés Zoltán, az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának fideszes elnöke nem vett részt a győri hulladékégető keddi próbaüzemén, bár az üzemeltető cég több más szakértővel és politikussal együtt őt is meghívta. Illés szerint a megyei és a Legfőbb Ügyészség döntései értelmében a Győri Hulladék Égető Kft. sem kísérleti, sem egyéb hulladékégetést nem végezhet.


Szobota István
Ilyen csak a mesében van

Lassacskán jobban megéri gólyát tenyészteni a turisták kedvéért a Bodrog mellékén, mint szőlőt - vélik a tokaj-hegyaljaiak. A fiatalabb kistermelők még belevágnak az átállásba, de a meglett korú szőlősgazdák már nem tudják nyomon követni a fejleményeket. Hogy az egész napos szőlőművelés után a gazdák még jegyzőkönyvezzék is az otthonukban felhörpintett hosszúlépést, arra nem sok esélyt látnak a hegyközségi bírák. Az új rendelkezés, mely augusztus elsejétől jövedéki termékké minősítette a bort, egyébként nem felváltja, hanem kiegészíti az eddig is meglehetősen szigorú elszámolást. A Hegyalján sokan azt fájlalják, hogy az elmúlt két év kormányzási gyakorlatának megfelelően megint csak a „nagypénzűek” jártak jól.


Szigeti veszedelem

A Pepsi Sziget első napján lopás alapos gyanúja miatt indított eljárást a III. kerületi Rendőrkapitányság két budapesti fiatal ellen, akik szerdán az éjszakai órákban lebontottak és magukkal vittek egy sátrat a benne lévő értékekkel együtt - adta hírül a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata közleményben csütörtökön.


Életmód

Kapsza Ágnes
Az intelligens ház

A számítástechnika vívmányainak hatása alól a legszűkebb értelemben vett lakókörnyezet sem vonhatja ki magát. Egyetlen távkapcsolóval, vagy akár a bőr alá ültetett mikrochippel irányított elektromos funkciók a lakás minden területén - ez ma már nem megvalósíthatatlan álom, hanem egyre inkább realizálható elképzelés. A villamos tervezés elsőrendű lesz egy ház kialakítása során, aminek meg kell majd előznie a belsőépítészetet, sőt még a gépészetet is - vélik a szakemberek, az új EIB-rendszer hívei.


Takács Gabriella
Hazug mesék felnőtteknek

A vírus a világ ablakán keresztül fertőz. Legveszélyeztetettebb célcsoportjai közé tartoznak a háztartásbeliek, nyugdíjasok, diákok és az egyedülállók népes társadalma. A hazai kereskedelmi televíziók „csupán” tizenhatot tűznek műsorra naponta, ebből élnek. Szappanoperák. Rajongóik pedig, ha kell, sztrájkolnak is a munkaidő-szabályozás miatt, hogy naponta hazaérhessenek kedvenc filmjeikre. Akár pénzt is gyűjtenek sanyarú sorsú főhőseik számára. (Mindazonáltal az összes szériánál megfogadják, hogy ez volt az utolsó, amit végignéztek.)


Kárpáti György
A hazafi

A Hazafi itt és most Mel Gibson, a haza pedig természetesen a leendő Amerikai Egyesült Államok. Merthogy a történet a függetlenségi háború idején bonyolódik. A családját menteni igyekvő, kényszerből harcba szálló férfi, egészen pontosan családapa karakterét megformáló Mel Gibson átmentette a skót William Wallace legendás karakterét a Rettenthetetlenből, de a téma hasonlósága (és a színész egyezése) miatt számos viszszaköszönő elem teszi nagy csalódássá a mozit.


Szűcs Emese
Modern ősök

A La Leche Ligát (LLL) azért alapították, hogy személyes segítségnyújtásban részesülhessenek azok a kismamák, akik szoptatni szeretnék gyermeküket. Az önkéntesekből álló nonprofit szervezet azzal a céllal szervezett jótékonysági koncertet az Anyatej Világnapján, hogy minél nagyobb nyilvánosság előtt beszélhessenek a szoptatással kapcsolatos aktuális problémákról.


Fókusz

Munkatársainktól
Beolajozott elit

Még mindig nem tudható, kik azok a „titkosszolgálati személyek”, akik az ország közvéleményét hónapok óta foglalkoztató olajügyek kitálalásának hátterében állnak. Az azonban biztos, hogy a fokról fokra durvuló „játszma” akár a demokráciába vetett bizalmat is megingathatja - ha eddig még nem ingott volna meg. A koronatanúnak kikiáltott Nógrádi Zsolt ismét „emelte a tétet”, és legutóbbi szereplésekor a MIÉP kivételével az összes parlamenti pártot összefüggésbe hozta az olajügyekkel, a belügyminisztert pedig gyilkosságra való felbujtással vádolta meg. Ezek után azt is közölte, hogy a szereplésre titkosszolgálati személyek készítették fel, akik adott esetben külföldre menekítését is megszervezik. Munkatársaink Nógrádi által megnevezett politikusokat és volt rendőrtiszteket kérdeztek a „tanúvallomással” és annak hátterével kapcsolatban.


Morvay Péter
Jeruzsálem nem alku tárgya


Hetek-összeállítás
Ne kerüljék meg a parlamentet

Visszavonulni készül a brit parlament elnöke. Betty Boothroyd, aki hat évszázados tradíciót megtörve az első nőként tölthette be posztját, az őszi parlamenti ülésszak kezdetén vonul vissza véglegesen. A hetvenéves elnök asszony búcsúbeszédében kifejezte aggodalmát a „Blair-bébik” fémjelezte új politikusi generáció cinizmusa miatt, amivel a parlamentet megkerülve sajtótájékoztatókon és reggeli hírműsorokban jelentik be döntéseiket.


Gazdaság

Szikora Réka
Vigyázat, kémek a hálón

Becslések szerint eddig több mint 22 millió ember töltött le olyan szoftvert az internetről, amely elektronikus követőprogramot ültetett számítógépébe - derül ki a Time magazin írásából. Az internetes kémkedést Nagy-Britanniában például jogi szabályozás legalizálja, átláthatóvá téve ezzel számtalan személyes és gazdasági dokumentumot. Az FBI Carnivore (húsevő) nevű rendszere pedig a hackerek és pedofilek elleni küzdelemre hivatkozva titokban figyelte az amerikai internetezőket. A megfigyelő programok egyébként felbecsülhetetlen marketing eszköznek bizonyulnak az e-kereskedelem bonyolítói és reklámcégek számára, ugyanakkor veszélyesek, hiszen adatokat gyűjtenek az emberek személyéről, érdeklődési területéről és vásárlási szokásairól.


Egri István
Hamiskártyások új szerepben

Mai, „modern” világunknak egyre elengedhetetlenebb kelléke a bankkártya, melynek használatával készpénzünket helyettesítve egyre több ügyünket tudjuk lebonyolítani. Ahogy nő a műanyag lapocskákkal megoldható feladatok száma, úgy fordul az alvilág figyelme is egyre jobban az elektronikus pénzmozgások megcsapolása felé. 1997-ben még csak 41 esetben, míg egy évre rá 276 ügyben indított eljárást az Országos Rendőr-főkapitányság bankkártya-hamisítás okán, s a károk öszszesített értéke meghaladta a 430 millió forintot. 1999-ben pedig a magyarországi Eurocard-Mastercard kártyák forgalmának 26 százalékát a visszaélések tették ki, megszerezve kis hazánk európai elsőségét a „hamiskártyázás” területén. A nemzetközi kártyacégek tavaly szó szerint megfenyegették a magyar bankokat: vizsgálják felül, hogy milyen kártyaelfogadó-helyekkel kötnek szerződést. Ennek eredménye lett az, hogy 99 márciusától törvény is lehetővé teszi a kártyaelfogadó-helyen gyanúba került alkalmazottak felelősségre vonását és megbüntetését.


Németh László
Jack Welch, a rámenős kapitalista

Amióta a General Electric tavaly a történelemben először törte át a bűvös 10 milliárd dolláros nyereséget, egyre többen figyeltek fel a siker mögött az emberre is: Jack Welch elnök-vezérigazgatóra. Készülő könyvéért a Time Warner a világ eddigi legnagyobb szerzői díját, 7,1 millió dollárt ajánlott fel. A legnagyobb élvezetet a hatvannyolc éves elnök számára továbbra is az jelenti, hogy természetes nyíltsággal teremt kapcsolatot a legkülönbözőbb emberekkel. A francia közlekedési miniszternek, Jean-Claude Gayssot-nak közvetlen nyíltsággal magyarázta el: „Apám szakszervezetis mozdonyvezető volt a Pennsylvaniai Vasútnál”. Majd tréfálkozva folytatta: „Ő a kedvenc kommunistám, és én vagyok az ő kedvenc kapitalistája.”


Szabadi Sándor
A nagyvállalat, a kisfogyasztó és az állam

A Magyar Távközlési Rt.-ből kivonult az utolsó amerikai tulajdonos, az SBC, ezáltal a máig monopolhelyzetben lévő telekommunikációs vállalat a német állami tulajdonban lévő Deutsche Telekom (DT) ellenőrzése alá került. Ezzel megtörtént az 1993-ban privatizált és mára a régió egyik vezető cégévé nőtt Matáv Rt. visszaállamosítása - német kézbe.


Német agybevásárlás

Németország igyekszik felszippantani Ázsia és Kelet-Európa legjobb informatikusait. Gerhard Schröder kancellár kijelentése szerint augusztus elsejétől harmincezer munkavállalási engedélyt, úgynevezett zöldkártyát kívánnak kiadni európai, de az Európai Unión kívüli országok számítástechnikai szakembereinek, további húszezret pedig ázsiai, főként indiai szakembereknek.


EU kontra Microsoft

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy eljárást indított a Microsoft amerikai szoftveróriás ellen, mert azzal gyanúsítja, hogy a tiszta verseny szabályait megszegve, domináns helyzetét kihasználva megpróbálja ellenőrzése alá vonni a szolgáltatói szoftverpiacot az Európai Unió egyes államaiban.


Györök Orsolya
Guruló milliárdok

A közelmúltban a kormány 21,4 milliárd forintot szavazott meg a központi költségvetésből a magyar labdarúgás támogatására, mintegy befektetésként adva ezt az összeget, annak minél korábbi, haszonnal való megtérülésére. A kormányzat tehát üzletet lát a fociban, annak ellenére, hogy egyelőre az MLSZ jelentései inkább veszteségekről szólnak: a múlt évben 4 milliárd forint kiadás mellett csak 3,5 milliárd forintnyi bevételt tudtak felmutatni a legmenőbb csapatok. A foci körül kialakult botrányok, politikai csatározások, a futball-huliganizmus is inkább taszítják, mint vonzzák a befektetőket, szponzorokat, de még a széles rajongótábort is. Többen támadták a kormányt, hogy populista intézkedést hozott, és egy számára kedves sportágat az indokoltnál nagyobb mértékben támogat.


Háttér

Szabó Ibolya Anna
Megasztárok karanténban

Hozzá hasonlót Clark Gable óta nem látott Hollywood, az pedig régen volt - utoljára állítólag a harmincas évek nagy sztárja volt képes úgy megdobogtatni a hölgyszíveket, mint Brad Pitt. Mindhiába, mert ő is elkelt. Hónapok óta pletykáltak róla a film fővárosában, és íme megtörtént: szombaton oltár elé vezette Jennifer Aniston színésznőt, a Friends (Jóbarátok) című tévésorozat sztárját. A hivatalos jelentések szerint az esküvő egymillió dollárba (280 millió forint) került, ennek nem kis része a kíváncsiskodók és a paparazzók (lesifotósok) távoltartását célzó biztonsági intézkedésekre ment el.


Laudancsek Katalin
Monte Christo tanítványai

Florida, Martin börtön. A déli napsütésben átforrósodott udvaron a rabok éppen egészségügyi sétájukat rótták. Hirtelen erősödő berregés hallatszott, és az égből egy helikopter ereszkedett egyenesen közéjük. A megdöbbent őröknek még felocsúdni sem volt idejük, mialatt az egyik rab felugrott a gép lépcsőjére, és már emelkedtek is át a magas kőfalakon, vissza az ég felé. Így szökött meg június elején Steven Witchett - ám ő csak egy a sok-sok eset közül. Már Monte Christo grófja sem az első volt, és a rabok, hiába minden, ma is szöknek: csak az amerikaiak közül évente hatszázan lógnak meg. A kalandos történetek közül a Kommerszant című orosz hetilap szemezgetett.


Somorjai László
Cigányexodus

Miközben az amerikai kongreszszusban is visszhangra talált a Strasbourgba kiutazott csóri-zámolyi romák ügye, hazánkban, ahol újabb roma csoportok tervezik az ország elhagyását, még nem hangzott el a kérdésben felelős államférfiúi megnyilatkozás. „Mindaddig, amíg a miniszterelnök nem győzi meg a romákat arról, hogy itthon is tudnak boldogulni, számítani lehet további kivándorlásokra” - mondta lapunknak Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke. A romák a magyar államot okolják „üldöztetésük” miatt, egykori szomszédjaik és az érintettek viszont másképpen emlékeznek vissza az immár nemzetközi szinten jelentkező konfliktus kiváltó okaira.


Aszalós Szilvia
Az áruház mögött, sátrakban

A napokban hét olyan ház bontását kezdték meg Szegeden, amelyek már csaknem három éve erre vártak. Ezt a hosszú időt néhány önkényes lakásfoglaló ki is használta és birtokba vette az épületeket, így most, a munkálatok kezdetével többen közülük utcára kerültek.


Szakonyi Dávid
Önkényes lakásfoglalók
Tovább a cikkhez >>>

Jakov Etinger
Sztálin és az X-nap

Sztálin a nagyvárosok főterein végrehajtott nyilvános kivégzésekkel szerette volna a jelzést megadni a Szovjetunióban élő zsidóság tömeges deportálásához - mondta el visszaemlékezéseiben Nyikolaj Bulganyin egykori szovjet miniszterelnök az 1953-as antiszemita orvosperek történetét feldolgozó Jakov Etinger filozófusnak. Az országos leszámolás nyitányát - az X-napot - titokban készítették elő, de a pogrom kezdete előtt néhány nappal a diktátor váratlanul meghalt. A neves orosz akadémikus a Novosztyi hírügynökség közreműködésével küldte meg lapunk számára a kutatásairól szóló írását.


Hetek-összeállítás
Mitterrand csillagai

Tíz évvel ezelőtt, 1991. augusztus elején rohanta le Szaddám Huszein hadserege Kuvaitot. Az Öböl-háború eddig nem ismert részletéről tett közzé információt a legismertebb francia asztrológusnő, Elizabeth Teissier, aki azt állítja, hogy a válság idején naponta felhívta őt François Mitterrand elnök. „Melyik erre a legjobb nap?” - kérdezte a francia államfő a támadás időpontjának kitűzése előtt az asztrológust, akivel öszszeállíttatta George Bush, Helmut Kohl és Szaddám Huszein horoszkópját is. Teissier most nyilvánosságra hozta az elnökkel folytatott beszélgetéseiről készült hangfelvételek egy részét.


Hetek-összeállítás
Fordulat a kereszténység terjedésében

A szervezők szerint a „kereszténység történetének legnagyobb méretű találkozóján” adtak egymásnak randevút a világ minden részéről érkező prédikátorok. A kilencnapos amszterdami konferenciát a Billy Grahamről elnevezett Evangéliumi Szövetség szervezte azzal a céllal, hogy „továbbadják a stafétabotot” az evangélisták egy új generációjának. Az eseményről a Religion Today című baptista internetes kiadvány számolt be.


Hetek-összeállítás
Bajor ügyvédek: Rasszista a Biblia

Két ügyvéd kedden bejelentette Németországban, hogy hivatalosan kérték Christine Bergmann családügyi minisztert a Biblia azon könyvek közé sorolására, amelyeket erőszakos tartalmuk miatt veszélyeseknek tartanak a gyermekekre nézve - adta hírül az AFP hírügynökség.


Hit és értékek

Ruff Tibor
Rágalom vagy bizalom

Egyre többek véleménye, hogy a magyar politikai életet, a médiát az utóbbi időben a megszokottnál erőteljesebben jellemzi a rágalmazás, befeketítés, becsületsértés atmoszférája, sőt egyesek szerint már szinte uralni kezdi a közéletet. Megfigyelési ügyek, sajtóperek pro és kontra, botrányok és bestseller botránykönyvek. Harminchárom rágalmazási és becsületsértési kereset a bíróságon országgyűlési képviselők ellen két év alatt (ám a parlament egy honatyának sem oldotta fel a mentelmi jogát, jóllehet az ezekre a vétségekre nem is vonatkozna). Azoknak, akik még nem éltek hasonló jellegű korban, új, érdekes és megrázó élettapasztalat közelről látni, hogyan is működik az ilyesmi valójában: milyen összetett és furfangos, szinte tudományos módszerei vannak mások megbecstelenítésének. Az alábbi eszszé a jog oldaláról világítja meg a rágalmazás anatómiájának kérdését, majd a jog terén elvégzett vizsgálódás tapasztalatait a befeketítés bibliai ősmintájával összevetve próbálja megragadni e jelenség lényegét.


Interjú

Tihanyi Péter
Albert Flórián a jó foci titkáról

„Bocsánat, mi ez a nagy tömeg a Bazilika körül?” - kérdezte a hatvanas évek elején egy kíváncsi járókelő a Bajcsy-Zsilinszky úton. „Idehallgasson, maga pancser! Először is: ha a Flóri valamit nem merne, akkor nem lenne Flóri, ha nem itt tartaná az esküvőjét, akkor megint csak nem lenne Flóri, de ha nagy dobra verte volna, akkor sem lenne az. Éppen, hogy nem verte nagy dobra, mégis ennyien jöttek el. Mert ő a Flóri.”


Külpolitika

Márer György, New York
A Bush-klán ünnepe

Annak idején Ronald Reagan elnök 11. parancsolatként azt hirdette: „Ne mondj roszszat a másik republikánusról!” Az idén a párt még ennél is továbbment, és azt az elvet tűzte a négyévenként sorra kerülő nagygyűlés zászlajára, hogy „Mindenekelőtt ne okozz semmi kárt!”.


Eperjesi Ildikó
Szétlőtték a békét

Mintegy százan haltak meg a héten az indiai Kasmír államban a muszlimok és hinduk között zajló vallási öszszecsapások során. A gyilkosságok egy a Himalájában fekvő hindu kegyhelyen kezdődtek, ahol muszlim fegyveresek tüzet nyitottak az öszszegyűlt zarándokokra. India a Kasmír visszacsatolására törekvő Pakisztánt teszi felelőssé a mészárlásokért.


Hetek-összeállítás
Toborzó Jeruzsálemért

„A Jeruzsálem-kérdés megoldása két tárgyalófél - az izraeli és a palesztin - feladata” - nyilatkozta lapunk kérdésére Aviv Siron, az izraeli külügyminisztérium szóvivője, aki szerint a „nemzetközi státus sem megfelelő” a város számára. Ez utóbbi állítással Jasszer Arafat is egyetért: a palesztin álláspont szerint nem megoldás a Vatikán által többször felvetett javaslat, mely „különleges nemzetközi garanciákat” igényel Jeruzsálem számára. „Tiszteletben tartjuk minden vallás szabadságát, de ez nem jelentheti a városhoz fűződő palesztin politikai és jogi igények figyelmen kívül hagyását” - nyilatkozta a palesztin vezető félhivatalos szóvivőjének számító Hanan Asravi.


Bugár Árpád, Pozsony
Az elnök, aki kétszer született

„Mostantól két születésnapom és két szülővárosom van” - állítja Rudolf Schuster, a súlyos betegségből lábadozó szlovák elnök. Schuster innsbrucki sajtótájékoztatóján szinte mindenkinek köszönetet mondott - kivéve a szlovák orvosoknak. A kritikus állapotban Ausztriába szállított szlovák elnökről ellenfelei korábban azt híresztelték, hogy ha életben is marad, maradandó agykárosodása miatt alkalmatlan a tisztségére.


Hetek-összeállítás
Újnáci hullám Németországban

Erőteljesebben kell fellépni Németországban a szélsőjobboldali bűncselekményekkel szemben - erre a megállapításra jutott egy berlini kormánybizottság. Hivatalos adatok szerint Németországban erőteljesen növekedett a szélsőjobboldaliak által elkövetett bűncselekmények száma, ezért szükségessé válik egyes létesítmények fokozottabb védelme és az internetes honlapok ilyen irányú megfigyelése. Az elmúlt napokban elkövetett robbantások és külföldiek elleni atrocitások szintén megerősítették a komolyabb fellépés iránti igényt a társadalomban.


Riport

Szlazsánszky Ferenc
Világító fejű királyaink

Kié volt a szent koronát díszítő gyöngysor? Mit mondott a koreai császár? Hány csillag díszíti Nut istennő képét? Ki vezeti a Feró kocsmája című műsort? Jó helyen van-e az ágyam? Életbevágó kérdések ezek, kedves olvasó, és ígérem, a választ hamarosan megkapod, mint kis Balázs a távolságot.


Sport

Varga József
Gaspart: Aki ujjat húz velem, az fizetni fog ezért

Tovább folytatódik a két óriás klub: a Barcelona és a Real Madrid vetélkedése a játékospiacon. Joan Gaspart, a katalán klub elnöke sikeresen akciózott Angliában.


Továbbjutott a Dunaferr

Egy izzadsággal kierőszakolt döntetlen is elég volt, hogy a Dunaferr továbbjusson a Bajnokok Ligája selejtező következő fordulójába. A horvát Hajduk Split elleni, múlt héten idegenben elért siker (0-2) kissé elbizakodottá tette Egervári Sándor tanítványait, azonban a dunaújvárosiak felépültek kezdeti gyengélkedésükből, és nagyszerű játékot mutatva állták a sarat. A Dunaferr következő ellenfele a norvég Rosenberg lesz.


Hortobágyi Péter
Rubens a dobogón is jól fest

Melyek egy izgalmas Forma-1-es futam hozzávalói? Hát a következők: egy előzésre alkalmas pálya, egy 124. futamán első győzelmére vágyó, kockáztató pilóta, egy munkanélküli francia, látványos karambolok, melyekben egyik szereplő a pontverseny éllovasa, mindez megspékelve egy csomó pozícióra menő előzéssel, és a végén egy kis esővel.


Szabadidő

Mód Júlia
Aktív pihenés a hullámok hátán

A mindennapok rohanásából a békére, csendre, nyugalomra vágyók közül számos fiatal és idős tölti hétvégéjét, szabadságát a vízen, vízparton. A kora tavasztól késő őszig tartó vízitúrázás egy életforma - korra, nemre, munkakörre való tekintet nélkül -, mindenkié, aki szeret vízre szállni, lapátolni, új vizeket, tájakat felfedezni. A víz, a napfény, a tiszta levegő, a mozgás és nem utolsósorban a baráti társaság, a táj szépsége, a sátortábor, az esti tábortüzek meghittsége mind különös, felejthetetlen élménnyé teszi az evezést.


Budapesten a Toto

A több mint húsz éves múltra visszatekintő amerikai Toto együttes augusztus 13-án, vasárnap este Budapesten, a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán koncertezik, a házigazda a Multimedia Concerts.


Állj meg, lélegezz, és gondolkozz

Bár kedvelt úti célok közé tartoznak a mediterrán tengerpartok, a nyaralni vágyókat inkább a fürdőzés, a napfény vonzza, nem pedig maga a tenger. Pedig az felejthetetlen élményeket, látnivalókat rejt magában. Búvárfilmekből, színes kiadványokból talán jól ismert néhány tipikus tengeri növény vagy állatfaj, de ez nyomába sem ér a víz alatti valóság szépségének. Talán furcsa is az, hogy rejtett, ismeretlen az a világ, amely bolygónknak több mint kétszer akkora területét foglalja el, mint közvetlen lakóhelyünk, a szárazföld.


Felhívás

A Wallis Sport Club amatőr egyéni és csapat bowlingversenyt szervez az ECOTRANS Kupáért 2000. augusztus 7-én, hétfőn 17.00-23.00 óráig a Duna Plaza Üzletközpontban lévő 8 sávos bowlingpályán. A versenyre 5 fős csapatok (3 férfi és 2 hölgy) jelentkezését várják. Nevezés és felvilágosítás a 451-4823-as vagy a 239-3829-es telefoszámon.


Színes

DUMA PLÁZA

Nekem mindegy, honnan jön valaki, a Sing-Singből, vagy a Harvard Egyetemről. Mi az embert alkalmazzuk, nem az életrajzát.     (Henry Ford)


INNEN-ONNAN
Tovább a cikkhez >>>

Rendőrőrs Heródes palotája felett
Tovább a cikkhez >>>

A pizza életet menthet
Tovább a cikkhez >>>

Viking vér
Tovább a cikkhez >>>

Feltaláló hangyák

Bárki, aki hosszabb ideig figyeli a látszólag összevissza nyüzsgő hangyákat, egy idő után észreveheti, hogy valójában milyen szervezett csapatmunka folyik egy-egy kolóniában. Biológusok és mérnökök most azt vizsgálják, hogyan lehet a hangyatársadalmak „tudását” hálózati vagy robotikai feladatok megoldására felhasználni.