Szenzációs győzelmet ért el a Brémában zajló Európa-bajnokság döntőjében a
magyar női válogatott. Tíz év után ismét a mieink állhattak a dobogó legfelső fokára.

A magyar asztaliteniszező nők tíz év után újra Európa tetején. A németek a férfiakkal
is befürödtek Fotó: Reuters
A döntőben a házigazda csapatot múlták fölül Bátorfiék. A két kínaival és
Európa egyik legjobbjával, az erdélyi származású Nemes Olgával felálló „németek”
voltak a döntő esélyesei.
A kontinens első számú játékosa, Kianhong-Gotsch kemény küzdelem ellenére végül
megadta magát az immáron nyolc Eb-elsőséget szerzett Bátorfi Csillának.
„Negyedszer játszottam női csapatdöntőt Európa-bajnokságon, s mondhatom: ez volt a
legnehezebb. Finoman szólva nem mi voltunk az esélyesek, de azt hiszem, bizonyítottuk,
hogy nemcsak játszani, de küzdeni is tudunk!” - nyilatkozta Bátorfi.
Az addig veretlenül menetelő Jie Schöpp „skalpját” Tóth Krisztina gyűjtötte be
három játszmában. Nemes Olga nehezen nyerve szépített a tornán végig remekül küzdő
Fazekas Máriával szemben.
„Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam legyőzni Nemes »Cicát«. Ugye azért nem volt
macska-egér harc? Csilla és Kriszta remeklése nekem is szárnyakat adott, és úgy érzem,
hogy korábbi győzelmeimmel azért én is kivettem a részemet a sikerből” - mondta
Fazekas.
A páros mérkőzés biztos magyar sikert hozott Bátorfi és Tóth remek összjátékának
köszönhetően a Struse-Schall duó ellen. Kianhong-Gotsch két játszmában verte Tóth
Krisztinát, de Bátorfi revánsot vett, és alaposan elverte Nemes Olgát.
2-4-re tehát a magyar lányok nyertek, és ezzel viszszaszerezték Európa trónját a
magyar asztalitenisz számára. A két rutinos játékos, Bátorfi és Tóth mellé felnövekvő
fiatalok, Fazekas Mária és Tóth Zita szép ajándékkal kedveskedtek a sportág kedvelőinek.
Fülöp István tanítványai méltó örökösként követik elődeiket, akik az előző
21 kontinensviadalon 7 aranyérmet szereztek.
Martin Adomeit német szövetségi kapitány már a revánson gondolkodik:
„Az utolsó hét alkalommal megvertük a magyar lányokat. Most, amikor hazai pályán
mindenki biztosra vette a sikert, megijedtünk az esélyességtől. Az olimpián - igaz,
ott nem lesz csapatverseny - majd visszavágunk és vigasztalódunk!”
A német nézők a váratlanul elveszített női csapatdöntő után távollétükkel tüntettek:
a várt telt ház helyett alig néhány száz néző előtt kezdődött el a dánok
elleni, 4-1-re megnyert férficsapat-elődöntő. A házigazdák gondjait növeli, hogy
a biztosra vett férfi csapatdöntőt is elvesztették a fantasztikus teljesítményt nyújtó
Svédországgal szemben (4-1).