Az elkövetkezendő hetekben két író-közíró is a „vádlottak padjára” ül,
mert az általuk bírált jobboldali személyiségek beperelték őket: Tamás Gáspár
Miklóst Csurka István a Magyar Igazság és Élet pártjának alapító elnöke; Kertész
Pétert, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) egykori szóvivőjét
Mónus Áron, a többek között Adolf Hitler Mein Kampfját magyarul kiadó könyvkiadó
vezetője citálta bíróság elé.

Tamás Gáspár Miklós állított, Csurka István „válaszolt”. Bíróságban bízó
Tamás Gáspár Miklós 1998. május 6-án a Népszavában azt írta: „Orbán Viktor
avval ámítja a választóit, hogy sikerült létrehoznia a mérsékelt és demokratikus
jobbközép pártszövetséget, amely mentes lesz a néhai MDF-kisgazda kormány hibáitól,
a félfeudális, tekintélyelvű Horthy-rendőrállam iránti egészségtelen vonzalmától,
köz- és önveszélyes sovinizmusától és nagyképű pózaitól. Ha Orbán Viktornak
csakugyan sikerült volna ilyen tömörülést létrehoznia, azok is melegen gratulálhatnának
neki, akik nem a hívei, nem a szavazói. (…) Létezését Orbán és kollégái állítják,
de nincsenek rá bizonyítékaik. Az egykori Fidesz (amely az új szövetség vezető
erejeként reklámozza magát) teljesen föloldódott a kompromittálódott MDF-ex-KDNP-s
jobboldalban, saját »történelmi« vezetői is átvették (például a szabaddemokratákkal
szemben) azt a Polónyi-Verhovay-Istóczy-féle retorikára hajazó demagóg stílust,
amellyel egyébként a klasszikus jobboldali pártok már fölhagytak, ma már az MDNP, sőt
az MDF is olykor mérsékeltebbnek és racionálisabbnak tetszik, mint az ős Fidesz. (…)
Mindez nem volna olyan súlyos dolog, (…) ha a Fidesz/MDF a ma már kész ténynek
tekinthető kisgazda szövetségkötésen túl nem készülne beemelni az alkotmány sáncai
közé a Magyar Hazugság és Halál Pártját (MIÉP).
Ha már az »antifasiszta« szó előkerült, ki kell mondani, hogy ezt csak tág és laza
értelemben lehet használni: a MIÉP nem náci, nem fasiszta, nem nyilas párt; noha
persze fajgyűlölő, sovén, antiszemita, idegengyűlölő, antidemokratikus, köztársaság-
és alkotmányellenes, de nem tervezi a nyílt diktatúra, az egypártrendszer, a totális
cenzúra és a Führer-elv bevezetését.
Természetesen eszem ágában sincs azt hinni, hogy Orbán Viktor szélsőséges vagy szélsőjobboldali
partnereinek a politikáját óhajtaná folytatni. Mint annak idején Antall József, azt
hiszi, hogy majd túljár mind a liberálisok, mind a fehérgárdista-különítményes
szellemű szélsőségesek mint hiányosan tájékoztatott választók eszén: s ahogy ez
a megboldogultnak sem sikerült, neki sem fog sikerülni.”
Csurka István ebből a részből többek között azt emelte ki, hogy a MIÉP-ről TGM
azt a véleményt mondja: „fajgyűlölő, sovén, antiszemita, idegengyűlölő,
antidemokratikus, köztársaság és alkotmányellenes”.
Csurka István magánvádló szerint ez a kijelentés „alkalmas a becsület és az
emberi méltóság megsértésére”. A pártelnök szerint az elhangzottak „célja
pedig nem volt más, mint - nevesítve a párt, a párt elnökének, személyének -
lejáratása, ezáltal az aljas indok is megállapítható”.
TGM egyébiránt nincs egyedül ezzel a véleményével, hisz már nála jóval korábban
mások is megfogalmaztak karakteres véleményt vele szemben. Debreceni József MDF-es
honatya náci hangvételűnek nevezte a politikus-drámaíró egy tanulmányát. Kövér László,
Fideszes politikus - aki valószínűleg a párt elnöke lesz a közeljövőben - a
parlamentben azt mondta az úgynevezett Csurka-dolgozatról: „Csurka István nem először
fogalmazza meg a maga nemzetmegváltó gondolatait, amelyeket szerencsére nem nekem kell
először az újabb keletű magyarországi nácizmus alapvetésének nyilvánítanom. (…)
Csurka István írásán átsüt az antiszemitizmus, a demokratikus pepecselés iránti mély
megvetés, a kizárólagos hatalomra törés, az állami erőszakszervezetek politikai
megfontolásából történő alkalmazásának szándéka, a politikai ellenfelek ellenségnek
bélyegzése, azok kizárása a nemzetből, akik az ország érdekeit másként látják
szolgálandónak.” (Az Országgyűlés nyári rendkívüli ülésszakának 5. ülésnapja,
1992. augusztus 31-én, hétfőn)
Mónus Áron könyvkiadó még a Mazsihiszt perelte be 1994-ben az alábbi közleményért
- ez tartalmazza azt a nyilatkozatot, amely a hitközséget megbotránkoztatta: „A Nap
TV Kinn padján Mónus Áron vallott arról, hogy a magyarság nevében miért perelte be
Horn Gyula miniszterelnököt a holocaust borzalmait túlélt zsidóságot megkövető történelmi
bocsánatkéréséért. A riport során a hírhedtté vált író nem kevesebbet állított,
minthogy ő valójában, úgymond az elpusztított »kis zsidókért« emelt szót, akinek
haláláért - s ez, mint mondta, a Püski Kiadó könyvesboltjában terjesztett könyvéből
egyértelműen kiderül - azok a tehetős, szabadkőműves zsidók a felelősek, akik
annak idején Hitlert támogatták. Vagyis Mónus nagy nyilvánosság előtt nem
kevesebbet állított, minthogy a vészkorszakot maga a zsidóság idézte elő, divatos
kifejezéssel élve: menedzselte. »Lényegében - tette hozzá - így van ez
napjainkban Magyarországon is, ahol a bíróságon bejegyzett, s az egész országot átszövő,
zsidó befolyású szabadkőműves-hálózat végzi a dolgát.« (…) Mónus Áron Nap
TV-beli megnyilatkozása teljes mértékben azonos ezzel, s megítélésünk szerint kimeríti
a közösség elleni uszítás fogalmát.”
A pert végül nagyobbrészt a Mazsihisz nyerte meg, a közelmúltban azonban Mónus
beperelte Kertész Pétert, a szöveg fogalmazóját, a hitközség szóvivőjét. A tárgyalás
a jövő héten lesz.