Vissza a tartalomjegyzékhez

Kovács Klára
Matolcsy: lehetséges a hét százalékos növekedés

Most kezdődik a kormányzás második szakasza, s ehhez új típusú gazdaságpolitikára van szükség. A stratégia elkészült, most a programok megvalósításán van a sor - jelentette ki Matolcsy György gazdasági miniszterjelölt. A gazdasági bizottság előtt mondott beszédében azt is leszögezte, hogy a konfliktusok helyett partneri kapcsolatokat kíván kiépíteni az üzleti szektorral. Hangsúlyozta, hogy nincsen fél vagy negyed gazdaságpolitikai fordulat, miniszterként folytatja a már megkezdett irányt. A változás annyi, hogy gyakorlatiasabb lesz a tárca vezetése, ténylegesen működő programokat készítenek. Matolcsy elmondta, Orbán Viktor felhatalmazta őt arra, hogy a jövőt a megálmodott irányba terelje.


Matolcsy György gazdaságiminiszter-jelölt és Latorczai János, az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának elnöke. Bemutatkoztak    Fotó: Vörösz Szilárd

A 45 éves Matolcsy kutatói és államapparátusi múlttal rendelkezik, közismertté mégis akkor vált, amikor a Fidesz gazdasági programjának kidolgozójaként 7 százalékos gazdasági növekedést hirdetett meg, noha sokan bírálták őt ezért. A gazdasági tárca leendő vezetője az újságíróknak ezt újra megerősítette. Benne van a gazdaságban a 7 százalékos növekedés, s ez természetes dolog - mondta. Utalt arra, hogy amennyiben sikeres lesz a lakásépítést ösztönző program, 1,5 százalékot lendíthet a gazdaságon, s ehhez még hozzájárulhat a kedvező világgazdasági helyzet is. Hozzátette, nem akar erőltetett növekedést, a gazdaság 4-5 százalékos bővüléséhez megvannak a források. A gazdaság jó irányba halad, nem ingatták meg a pénzügyi válságok, sem a természeti katasztrófák, bebizonyította, hogy nem tartozik a kelet-európai gazdaságokhoz, hanem inkább az EU-hoz áll közel.
Matolcsy programjai közül kiemelte a lakásépítés élénkítését, a kis- és közepes, valamint a mikrovállalatok támogatását, az infrastruktúra fejlesztését. Fontosnak tartotta, hogy a multinacionális cégek beruházásai területileg szétterüljenek. A tárca ezenkívül segíteni kíván, hogy a pályakezdők vállalkozást indíthassanak. A miniszterjelölt ehhez kiemelten fontos feladatnak tartja, hogy szövetséget kössön az üzleti élet szereplőivel és a kamarákkal.