Bánhidi Emese, Marosvásárhely
Furcsa puccs

Nem annyira kormányváltásnak, mint inkább eléggé rosszul kivitelezett puccsnak minősíthető, ami az elmúlt napokban Romániában zajlott. Váratlan volt, de talán mégsem. Azt már lassan hónapok óta lehetett tudni, hogy a kormányfőnek előbb-utóbb távoznia kell, mert a Romániát vezető koalíció számára csak valami komoly váltás ad esélyt arra, hogy a mostani kilátásoknál jobban szerepeljen a jövő évi választásokon. Azt is lehetett tudni, hogy a váltással meg kell várni a helsinki csúcsot, hiszen Romániának nyugodt, kiegyensúlyozott politikai viszonyokat kell felmutatnia, hogy elérje, elkezdjék vele is a csatlakozási tárgyalásokat. De az azért mégiscsak meglepő volt, hogy a csúcs után alig két-három nappal máris kirobban a hatalmi harc Bukarestben.

Radu Vasile felmentett román miniszerelnök. Mennie kellett    Fotó: MTI

Radu Vasile miniszterelnökségét mostanság saját hívein kívül mindenki kudarcnak minősíti Romániában, és ez javarészt valóban így is van. Akadtak ugyan e majd két évben pozitív elemek, sikerült néhány nagyon fontos törvényt hatalmas nehézségek árán „átküzdenie” a kormánynak, sikerült úrrá lennie a bányászjáráson és a vasutassztrájkon, elviselhető keretek közé szorította az inflációt. De ennek a kabinetnek sem sikerült megoldani azt, ami egyébként szinte valamennyi, a szocializmusból megszabadult kelet-európai ország keserves dilemmája volt vagy dilemmája ma is: hogyan lehet átalakítani az örökölt gazdasági struktúrát modern kapitalizmussá, és ezzel egyidőben megvédeni mindennek hatásaitól a lakosságot.
Vasile ebben, mint minden más kérdésben, tipikus román politikusi mentalitást mutatott, amely az első időben úgy tűnt, nem is annyira lehetetlen módszer. A kormányfő lavírozott, egyezkedett, mindenkinek azt próbálta mondani vagy ígérni, amit hallani akart, a jellegzetes balkáni szövevények rejtekében alakítgatta helyzetről helyzetre a megoldásokat. Végül is valóban sikerült megúsznia a hatalomnak és az országnak mind az összeomlást, mind az igazi szociális robbanást. Csak épp a lavírozás közepette nyoma veszett a lavírozás értelmének, valójában nem történt semmi, a reform megrekedt, az embereknek nemigen maradt perspektívájuk, és úgy látszik, annyira nagy lett a baj, hogy Románia számára már tarthatatlan a helyzet fatalista elfogadása.
Persze abba a politikai erők is jócskán besegítettek, hogy ennyire meglóduljanak a dolgok. Az ellenzék fő ereje, az Iliescu-féle Társadalmi Demokrácia Pártja elképesztő gyorsasággal növelte erejét és népszerűségét, persze a helyzet romlásának arányában. A párt vezetői valószínűleg úgy gondolták, nem érdemes esélyt adni a hatalomnak arra, hogy a jövő ősszel esedékes választásokig bármit javítson az ország helyzetén, illetve saját pozícióján. Iliescuék célja tehát az, hogy kikényszerítsék az előrehozott választásokat. Ügyesen felhasználták az újra és újra fellobbanó munkástüntetéseket, miközben keményen számon kérték a kormányon az integráció érdekében tett lépéseket is, márpedig Iliescuék nagyon pontosan tudják, hogy minden egyes intézkedés, amelyet a román kormány az unió és a valutaalap feltételeinek megfelelően tesz meg, újabb és újabb kockázati tényező a kormány és a változatlanul erős nagyipari munkásság harcában. Vasile kabinetjét mindenesetre sikerült belekergetni a zsákutcába, igaz ezzel megszületett az elmúlt három évben oly ritka koalíciós egyetértés is abban, hogy jobb, ha távozik a kormányfő. Az is érzékelhető volt, hogy a miniszterelnök távozását leginkább az államfő sürgeti: nos Constantinescunak valóban fontos, hogy valamiképp az utolsó hónapokban helyre billenjen az egyensúly, merthogy az államelnök a felmérések szerint eddig nagyobbat bukott népszerűségben, támogatottságban, mint maguk a koalíciós pártok.
Vasile sejthette, mi készül ellene, hiszen nagyon is jól ismeri az effajta bukaresti harcmodort: ő is egy ilyen csata révén lett miniszterelnök, hiszen maga Vasile volt a fővezére annak a kemény hadjáratnak, amelynek révén elődjét, Victor Ciorbeát sikerült eltüntetni a kormány éléről. Gyanítom, ha ezt a mostani puccsot is maga Vasile szervezte és irányította volna, jobban sikerült volna. Így viszont, hogy az indító jelet a Cotroceni Palota, tehát az államfő hivatala adta meg, hamar kiderült, hogy az akció hevenyészett, átgondolatlan, tele van improvizációval. Nemigen hallani például olyan puccskísérletről a világban, amelynek kirobbantása előtt a puccsisták nem döntötték el, ki legyen a leváltandó személy utódja. Aztán az sem vallott épp nagy előrelátásra, ahogy magát a célszemélyt kezelték. Pontosan lehetett tudni, hogy Radu Vasile nem az az ember, aki az első államfői nógatásra önszántából kisétál a kormánypalotából. Ebből a szempontból egyébként kifejezetten szerencsés volt, hogy néhány nap elkeseredett harc után, az egyébként költői munkásságáról is ismert Vasile, megundorodott a Dimbovita-parti mocsoktól, és bedobta a törülközőt. Más kérdés, hogy ezek után is képes volt fenntartani a bizonytalanságot, hiszen feladta ugyan további miniszterelnöki ambícióit, de nem mondott le, és ezzel sikerült prolongálnia az államfő akciójának alkotmányjogi támadhatóságát.
Az pedig szinte vicces volt, ahogy az az ellenzék, amely a kormányfő egyetlen fontos döntését sem volt képes elfogadni vagy támogatni, most milyen egységesen állt ki szegény „kiakolbólintott” miniszterelnök mellett, persze nyilván saját jól felfogott érdekei mentén. A menesztés közjogi gyengeségei arra mindenképp elég ürügyet szolgáltattak Iliescuéknak, hogy a maguk részéről is hozzájáruljanak a válság elhúzódásához. Erre szolgál ugyanis a volt államfő által meghirdetett parlamenti bojkott - a törvényesség és az alkotmányosság jegyében.
Amikor e sorokat írom, még nem tudni, simán átmegy-e majd a parlamenti szavazáson a koalíciós egyetértés jegyében született új miniszterelnök-jelölt - és persze még az sem biztos, hogy olyan tökéletes ez a koalíciós konszenzus. A jelölt személye mindenesetre érzékelteti, hogy a kormányon lévők valóban megoldást szeretnének nemcsak a válságra, hanem a folyamatok újraindítására is. Mugur Isarescu a román politikai élet különleges figurája rekordot döntött: több mint kilenc évig tudott kulcspozícióban maradni a Román Nemzeti Bank elnökeként. Vitathatatlan a szakértelme, jók a nyugati kapcsolatai, kellemes tárgyalópartner. Valóságos politikai elkötelezettsége vagy nincs, vagy ügyesen elrejti. Az, hogy végig kiszolgálta Iliescuékat, majd a 1996-ban hatalomra került reformer csapatot is, bizonyítja alkalmazkodó képességét. Amikor azt kívánták tőle, hogy mesterségesen fékezze a lej romlását, megtette. Amikor az volt az utasítás, hogy engedje szabadjára az árfolyamot, akkor ezt is megtette, de mindkét esetben sikerült megóvnia az állami pénzintézet létfontosságú tartalékait. Minden gazdasági vonalat ért és ismer, minden irányzatnak és minden politikusnak képes gazdaságpolitikát prezentálni. Miniszterelnökként nyilván a kényszerpályához kell alkalmazkodnia, feltehetően a politikusok többségénél inkább tisztában van azzal, hogy ha a reform nem indul be újra, és nem jön ennek fejében Nyugatról segítség, akkor elkerülhetetlen a csőd, amit pedig ő kilenc éven át olyan ügyesen elkerült. Ő az, aki a gazdasági struktúrák között is tud lavírozni, nemcsak a politikai csoportok zűrzavarában. Arra biztosan alkalmas, hogy Románia vihartépte hajóját épségben átvigye az egymásnak gyökeresen ellentmondó követelmények örvényei között - legalább a választásokig.
A történtek azonban az alapvető válságokokon egy csöppet sem változtatnak, sőt. A kormányváltás zajossága, zavarossága, ügyetlensége nyilván nem teszi a korábbiaknál vonzóbbá Romániát a nyugati tőke számára. A nyugati gazdasági vezetők és a nyugati politikusok a támogatás fontos feltételének tartják a kiszámíthatóságot is: nos ez ügyben Románia megint csak elégtelenre vizsgázott, tekintve, hogy egy pénteki napon még azért kapott uniós dicséretet, mert stabil a belpolitikája, vasárnap pedig már az ország első közjogi méltósága rendíti meg ezt a stabilitást. Ha az ünnepekig meg is nyugszanak a kedélyek, ha sikerül is megszavaztatni az új kabinetet, ha vissza is tér a törvénykezés és az élet a normális kerékvágásba, Románia számára ez a furcsa kormányváltás akkor is komoly megrázkódtatást jelentett, hosszú távra pedig ismét azt igazolta, hogy ebben az olyannyira Európa felé törekvő országban továbbra sincsenek európai megoldások a legfontosabb problémákra.