Vissza a tartalomjegyzékhez

Sebestyén István
Clodo és a cenzúra

Nem Dietmar Clodo nevéhez fűződő szerkezetekkel követték el a magyarországi robbantásos merényleteket - állapította meg két rendőrségi szakértői jelentés is a közelmúltban. A német férfit még tavaly júniusban tartóztatták le robbanószerrel és robbanóanyaggal való visszaélés vádjával, mondván, ő volt az a „bombagyáros”, aki pokolgépekkel látta el az alvilágot több leszámolás, például az Aranykéz utcai merénylet alkalmával is. Clodo az elmúlt időszakban több újságnak is adott nyilatkozatot, ezekben ártatlannak vallja magát, sőt a rendőrséget vádolja korrupcióval. Mint mondja, letartóztatásának két oka volt: az egyik, hogy a rendőrségnek gyors sikereket kellett elérni az ügyben, a másik, hogy bizonyos rendőrségen belüli klikkek hírbe akarták hozni a vele korábban üzleti kapcsolatban állt Pintér Sándort.

1998. június 3-án a rendőrség három helyszínen (Budapesten, Pilisszentlászlón, Leányfalun, a Clodo érdekeltségébe tartozó ingatlanokban) hajtott végre egyidejű akciót. Pilisszentlászlón a házkutatás során mintegy 10 kilogramm robbantásra előkészített robbanóanyag, 5 kilogramm még nem teljesen kész bomba, 6,5 kilogramm plasztik robbanóanyag, továbbá 42 kilogramm, robbanószer előállításához szükséges vegyszer, távirányítók és elektronikus gyújtószerkezetek kerültek elő, ezenkívül a rendőrök kézigránátokat, gránáttestet, géppisztolyt és pisztolyt is lefoglaltak. A tűzszerészek szerint a házban talált pokolgép nagyobb pusztításra lett volna alkalmas, mint az Aranykéz utcában elhelyezett, amely négy ember halálát okozta. A rendőrök azonnal letartóztatták Clodot és orosz társait, akik éppen egy beépített nyomozónak akartak pokolgépet eladni.
Clodo elmondása szerint a bombagyárnak helyet adó pilisszentlászlói házat két orosz ismerőse kérésére bérelte ki saját cégének nevére. Vallomása szerint nem ért a bombákhoz és nem is vett részt azok értékesítésében. Szerinte a bombagyár mögött az alvilági körökben Loncsik néven ismert Leonyid S. áll. Loncsik valóban nem ismeretlen a rendőrök előtt, ugyanis őt tartják a sokak szerint orosz keresztapa, Szemjon Mogiljevics jobbkezének. Clodo egyébként állítja: mikor rájött, hogy orosz ismerősei mire használják a pilisszentlászlói házat, és ki akart szállni, Loncsik megfenyegette őt és családját, és arra kényszerítette, hogy vegyen részt egy pokolgép értékesítésében eladóként. Ez a tranzakció volt végül is az, amelyen Loncsik révén egy fedett nyomozó is jelen volt. Clodo elmondta azt is, tanúja volt, hogy Loncsik több, a nyomozásban részt vevő rendőrt megvesztegetett, akik többször jártak is a pilisszentlászlói házban.
Ezeket a rendőri vezetőket a német férfi a tv2-nek adott nyilatkozatában név szerint meg is jelölte, de az interjú ezen részletei nem kerültek adásba, ugyanis a műsor előtt néhány perccel Bökönyi István, a Büntetésvégrehajtási Intézet Országos Parancsnokságának (BVOP) parancsnoka közölte: nem járul hozzá az interjú teljes közléséhez. Bökönyi azzal érvelt, hogy abban Dietmar Clodo több személyt bűncselekmény elkövetésével és maffiakapcsolatokkal vádolt. A tv2 hírszerkesztősége ezek után az interjú sugárzását - egy részt kivágva belőle - késő estére tette át. Az adásban ismertették a nem sugárzott rész tartalmi összefoglalóját is. Pintér Dezső, a tv2 elnöke a témában tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a tartalmi ismertetésben minden olyan információ elhangzott, amelyet a televízió munkatársai ellenőrizni tudtak, de konkrét személyek és intézmények neve nem. Ezeket azonban akkor sem hozták volna nyilvánosságra aznap, ha a BVOP parancsnoka nem tiltakozik, ugyanis a televíziót felelősség terheli az általa közölt információk igazságtartalmáért.
Szikinger István alkotmányjogász a Heteknek elmondta: a nyilatkozat letiltásához a parancsnoknak csak abban az esetben van joga, ha erre külön szerződés született a BVOP és a tv2 között. A tv2 elnöke a sajtótájékoztatón viszont arról beszélt, hogy a BVOP-vel kötött különszerződésben az intézmény biztonsági szempontok miatt tagadhatta volna meg a hozzájárulás megadását az interjú közléséhez. Az interjú teljes, vágatlan anyaga egyébként az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága elé került, de - mint azt Pintér Dezső hangsúlyozta - amennyiben az érintett rendőri vezetők hozzájárulnak, a tv2 is leközli a teljes anyagot.
„Szomorú, hogy ott tart ez az ország, hogy a belügymimnisztert egy többszörösen elítélt gengszternek, terroristának kell tisztára mosnia” - mondta a Heteknek Juszt László újságíró, a Clodo-üggyel is aktívan foglalkozó egykori Kriminális című műsor egykori főszerkesztője. Juszt szerint elég bizonyíték az Clodo ellen, hogy ő bérelte a bombagyárnak otthont adó házat, illetve az, hogy a beépített nyomozónak próbált eladni egy bombát. „Ez még akkor is így van, ha kényszerítették, hiszen akkor is számtalan más lehetősége lett volna” - mondta Juszt. Tonhauser László, aki a Clodo elleni nyomozást vezette, a Heteknek kijelentette: nem kíván az ügyben nyilatkozni. Anynyit azért megjegyzett: minden vádlott úgy menti magát, ahogy akarja.