Mindössze egyetlen egy szavazaton múlott egy állami költségvetéshez benyújtott
módosító indítvány sorsa. Nevezetesen arról a fideszes javaslatról van szó, amely
a fővárosi és kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásban az utóbbi javári
módosítja az arányokat. A szavazás pikantériája, hogy szabaddemokrata képviselők
megakadályozhatták volna a Demszky Gábor főpolgármester által előnytelennek, sőt károsnak
tartott módosítást, ha szavaznak.
Juharos Róbert, fideszes országgyűlési képviselő, a fővárosi közgyűlés tagja
azt javasolta, hogy a fővárosban befolyó helyi adók 45 százaléka illesse a kerületeket,
az államtól visszakapott személyi jövedelemadóból és központi adókból és az állándó
lakossághoz kapcsolódó központi hozzájárulásokból 55 százalék pedig a kerületi
önkormányzatoknak járjon. Ez a döntés egyes számítások szerint több milliárd
forintot vesz el a fővárostól és ad oda a kerületeknek. Az elfogadott javaslatot a Főváros
alkotmányellenesnek tartja és azt meg is támadja az Alkotmánybíróságnál.
A parlamentben 150-en igennel 149-en nemmel szavaztak a javaslatra, így elfogadásra került.
A szocialista frakcióból hárman szavaztak igennel - Juhászné Lévai Katalain,
Pusztai Csaba és Vojnik Mária - akik elmondásuk szerint véletlenül rossz gombot
nyomtak meg. Az SZDSZ-ben nem volt jelen az SZDSZ vezetésű fővárosi önkormányzatot súlyosan
érintő szavazáson Magyar Bálint pártelnök, Wekler Ferenc, a parlament alelnöke és
a párt önkormányzati szakértője, Iványi Gábor, aki a párt budapesti listáján
Demszky Gábor helyén került a parlamentbe, Dornbach Alajos, Tardos Márton és Világosi
Gábor képviselők.