„2002. március 15-én nyitó előadás lesz az új Nemzeti Színházban” -
jelentette ki lapunknak Egri Gábor, az Új Nemzeti Színház Megvalósítási Iroda Kht.
sajtóreferense.

Az új épület makettje. Kinek tetszik, kinek nem
Fotó: MTI
A biztató ígérettel egy időben viszont éles pengeváltás zajlott a Nemzeti körül:
„Korrupt és kontár eljárás, ahogyan Schwajda György, a Nemzeti Színház építésének
kormánybiztosa a színház építésének ügyét kezeli - vélekedett Rajk László,
az SZDSZ Országos Tanácsának tagja az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában. - A
Nemzeti Színház korábbi, Erzsébet téri pályázatán 71 érvényes pályamunkából
szinte egyhangúlag választotta ki a szakmai zsűri Bán Ferenc pályázatát. Idén nyáron
a Fidesz-kisgazda-kormány úgy módosította a jogszabályokat, hogy Schwajda György
kormánybiztos pályáztatás nélkül jelölhesse ki a Nemzeti Színház tervezőjét
Siklós Mária személyében, aki egyben a kormánybiztos házának tervezője is volt”
- folytatódik a közlemény.
Várhegyi Attila, a kultusztárca politikai államtitkára megvédte Schwajdát egy újabb
MTI-közleményben: „Rajk László és az SZDSZ mára elveszített minden mértéket,
amikor már attól sem riad vissza, hogy nyilvánosan rágalmazza Schwajda Györgyöt és
munkatársait, miközben a kormánybiztos széles körű szakmai vitafórumon és a Magyar
Építészkamara elnökségével véleményeztette a Nemzeti Színház elkészült terveit”-
mondja az államtitkár.
Az építészkamara elnöke, Balogh Balázs lapunknak elmondta, hogy valóban történt
egyeztetés, de az építészkamara sajnos nem tehetett egyebet, minthogy kifejezte
nemtetszését Schwajda döntésével kapcsolatban.
A hét közepén a kultusztárca és a Magyar Építészkamara leült tárgyalni, ennek
eredményeképpen a tárca meghívásos pályázatot már el tud képzelni. Amennyiben a
kamara küldöttgyűlése ezt elfogadja, a kamara együttműködik a pályázat kiírásában.
A projekt helyszínével kapcsolatban egyetértés alakult ki. Ez a Dél-Duna Városközpont
9-es telke lenne. Hogy melyik terv alapján épül majd meg, az csak a pályáztatás után
derül ki. „Mindemellett a színház valóban kész lehet 2002 márciusára. Csak akarat
kérdése, technikai akadálya nincsen” - tette hozzá Balogh.