Az Európai Filmakadémia által díjazott alkotások többségét a jövő év első
felében mutatja be a Budapest Film Magyarországon - tájékoztatta a filmforgalmazó cég
az MTI-t.
A múlt hét végén Berlinben tartott díjkiosztó ünnepségen három Európa-díjban
is részesült Szabó István Oscar- díjas filmrendező A napfény íze című filmje. A
magyar-német-kanadai-osztrák koprodukcióban készült alkotás érdemelte ki a
legjobb forgatókönyvnek (Szabó István és Israel Horovitz), a legjobb operatőrnek
(Koltai János) továbbá a legjobb színésznek (Ralph Fiennes) járó díjat. A napfény
íze - melyet az Intercom fog Magyarországon bemutatni - egy magyar család három
generációjának évszázadnyi történetét öleli fel.
A legjelentősebb európai filmszemlén egyébként a Todo Sobre Mi Madre (Mindent, amit
anyámról tudni kell) című Pedro Almodovar-film nyerte el a fődíjat. A film 2000 márciusában,
még az Oscar-díjak odaítélése előtt kerül a magyar művészmozikba. A Budapest Film
arra számít, hogy a spanyol rendező alkotása nagy eséllyel indul az Amerikai Filmakadémia
arany szobrocskájáért folyó versenyben is. A magyar közönség egyébként már láthatta
a rendező korábbi nagysikerű filmjeit, az Eleven húst és a Titkom virágát.
A budapesti Művész moziban márciustól tekinthető meg Wim Wenders legújabb rendezése,
a Buena Vista Social Club, amely a legjobb európai dokumentumfilmnek bizonyult Berlinben.
A kubai zenészekről szóló alkotás hangulati bevezető lesz Az élet egy füttyszó című
ígéretes kubai filmhez.
A jövő év tavaszán mutatják be a Háborús övezet című filmet,amely az ismert brit
színész, Tim Roth rendezői debütálása. A produkció az Európai Filmakadémia
Fassbinder-díját érdemelte ki. A Háborús övezet hazájában már több elismerést
is kapott, így a Brit Független Film címet, valamint a legjobb új film díját
Edinburgh-ben. (MTI)