A The Times és a CBS tévéhálózat felmérése szerint már több mint egy hónappal
ezelőtt alig akadt olyan New York-i szavazópolgár, aki ne tudta volna, kire adja majd
le a voksát a szenátori címért folyó versengésben. Jóllehet akkor még egyik jelölt
sem jelentette be részvételét a küzdelemben. Az október végén készített közvélemény-kutatás
szerint Rudolph Giuliani polgármester és Hillary Clinton voltaképpen fej-fej mellett
haladtak. Másfél héttel később a First Lady - több előzetes fiaskó után - elkövette
azt a hibát, hogy tévéhirdetéseket tett közzé, és ezek költségeit olyan adományokból
fizette, amelyek nem egyeztethetők össze a választási törvények előírásaival.
Persze a Republikánus Párt azonnal felajánlott hasonló összegeket Giulianinak is,
aki igen dicséretes módon nem fogadta el a kétes jellegű támogatást, de leendő
ellenlábasát alaposan megrótta ezért a lépéséért.
Hillary Clinton ezt követően Lea Rabin, a merénylet áldozatául esett Jichák Rabin
miniszterelnök özvegye meghívására utazott izraeli látogatásra. Természetesen
hangsúlyozta, hogy mindezt First Ladyként, hivatalos minőségben teszi, tehát nem mint
New York-i szenátorjelölt, és célja kizárólag a békefolyamat megvitatása. A baklövést
ott követte el, hogy úgy érezte, csak akkor tudja egyensúlyban tartani ezt a látogatást,
ha a Palesztin Közigazgatás elnöke, Jasszer Arafat feleségének társaságában is
mutatkozik. Szuha Arafat Ramallahban meleg fogadtatásban részesítette a First Ladyt, ám
üdvözlő beszédében azzal vádolta az izraelieket, hogy rákot okozó gázt
alkalmaztak a palesztin polgári lakosság ellen, és asszonyokat, gyermekeket mérgeztek
meg. Hillary Clinton nemcsak szó nélkül hagyta ezt a vádat, de a búcsúzáskor még
össze is csókolózott Arafat asszonnyal. Csak jó 12 órával a történtek után, Ammánban
válaszolt, s arra hivatkozott, hogy az első fordítások nem voltak eléggé pontosak,
és a hivatalos változat kézhez vétele után rögtön kijelentette: „Nem hiszünk
abban, hogy bármiféle nyilvánosan elhangzott lázító kijelentés vagy túlzott szónoki
megnyilvánulás segítséget jelentene a békefolyamat szempontjából. Az ilyen voltaképpen
ellentmond annak a megegyezésnek, amelyet Barak kormányfő Arafat elnökkel kötött Oslóban,
és amely szerint kerülni kell, avagy inkább a tárgyalóasztalhoz kell vinni az ilyen
nyilvános állásfoglalásokat.”
A dolog persze alaposan megdöbbentette a demokratákat, még Clinton asszony politikai
tanácsadóit is. Howard Wolfson, a kampány sajtótitkára leszögezte: „Ha valaki kampányutat
tervez, annak minden bizonnyal nem ilyennek kell lennie, semmi esetre sem kellett volna
Ramallahba mennie.” Giuliani munkatársai kifejtették: ha a polgármester ilyen
helyzetben találta volna magát, akkor ott, a helyszínen viharosan letorkolta volna
Arafat asszonyt ezért a kijelentéséért, amely a New York-i zsidóság körében nyilvánvalóan
tiltakozást vált ki. Kevés ok lenne arra, hogy ezt bárki kétségbe vonja, különösen
miután Giuliani 1995-ben kiutasította Arafatot a Lincoln Művészeti Központból. A
polgármester az ügyben összehívott sajtóértekezleten hangsúlyozta: „Én bizony
nem ölelkeztem volna valakivel azt követően, hogy ilyen véleménynek adott hangot,
hiszen az ilyesmi egyértelmű jóváhagyást jelent.”
Néhány nappal később a jelöltekre nehezedő, egyre erősebb nyomás hatására
Hillary Clinton nyilvánosságra hozta szándékát, hogy indul New York állam egyik szenátori
címének elnyeréséért. Tehette ezt többek között azért is, mert a New Yorkba látogató
Ehud Barak izraeli miniszterelnök nyilvánosan védelmére kelt a ramallahi botrány ügyében.
Persze egyesek a „szándékot” úgy értelmezik: a First Lady nyitva hagyta az ajtót,
hogy szükség esetén menekülni tudjon. Időközben Clinton aszszony azt is
bejelentette, hogy a kampány idejére elhagyja a Fehér Házat, és beköltözik nemrég
vásárolt 1,7 millió dolláros New York-i otthonába Chappaqua városkában. Persze nem
ő az első elnökfeleség,
aki elhagyja a Fehér Házat. Megtette ezt John Quincy Adams neje, Louisa, nem kevésbé
Woodrow Wilsoné, Ellen Axson, és még lehetne sorolni; de sajtóértekezletet egyikük
sem hívott össze, hogy közzétegye ilyetén szándékát.
Szinte mindenki egyetért abban, hogy történelmi jelentőségű esemény zajlott le az
elnöki palotában. Voltaképpen nem is arról van szó, hogy a First Lady saját útjára
akar lépni, és közhivatalra pályázik. Inkább az szokatlan, hogy az elnöki feleség
kirepül a Fehér Házból, miközben férje, az államfő, ott marad. Azt mondja ugyan,
hogy „időről időre” visszatér és részt vesz majd társadalmi megmozdulásokon,
tehát hivatalos vacsorákon, a szilveszteri évezred-búcsúztató ünnepségeken, de
ezek az ígéretek nem hangzanak különösebben meggyőzőeknek. Jóllehet Hillary már díszítgeti
a Fehér Házat az ünnepekre, hogy mintaként állíthassa az ország elé a meleg légkörű
családi karácsonyt, ugyanakkor azonban felnyalábolja a holmiját, és elhagyja az
otthonát. Az is furcsa, hogy saját házaként emlegeti új, New York állambeli otthonát.
Sokakban felmerül tehát a kérdés: Mit hoz majd Clintonéknak ez a távolsági
kapcsolat, hiszen végeredményben az egyik oldalon felkel, a másikon pedig leáldozik
egy politikai pálya napja.
A választópolgárok arra is mielőbb választ szeretnének kapni, hogy vajon együtt
marad-e a Clinton házaspár, miután az elnök második hivatali időszaka lejár, avagy
különélés, esetleg válás lesz a dologból. Ebben a New York-i politikai vetélkedésben
ugyanis nemcsak az a fontos, hogy a két jelölt egyetért például a művi vetélés kérdésében,
de
ellentétes véleményen van a hajléktalanok dolgát illetően. Hillary asszony így
nyilatkozott: „Olyan kérdések miatt indulok a szenátusi versenyben, amelyek meggyőződésem
szerint fontosak az ország számára, és tudatni fogom a New York-iakkal, mi az álláspontom
ezekben a tárgykörökben; szeretném remélni, hogy a polgármester ugyancsak ismertetni
fogja velük a maga nézeteit.” Igen, ez valóban lényeges, csupán egyet felejt el
Hillary Clinton: hogy Giuliani tősgyökeres New York-i, míg ő sohasem lakott még abban
az államban, amelynek szenátori címéért versenybe száll. Emiatt a helyiek amolyan
„carpetbagger”, azaz szabad fordításban „politikai kalandor” gyanánt emlegetik.
Egy év azonban hosszú idő egy választási hadjáratban, és még sok minden megváltozhat.
Véget érhet a Hillary Clinton-féle „Tévedések vígjátéka”, és az ország első
asszonya jóváteheti politikai baklövéseit. Mivel pedig valamennyien emberek vagyunk,
megvan a lehetősége annak is, hogy Rudolph Giuliani követ el hibákat. Az új évezred
első novemberének első keddje valamennyiünknek választ ad erre is.