Szabó Ibolya Anna
A történelem embere

„Bármely hosszú időtartam emlékezete végső soron egy egyszerű névsorrá bomlik. Az elmúlt két évezred felidézésének egyik hasznos módja lehet, ha felsoroljuk azokat a személyeket, akik nagy hatalomra tettek szert. Mohamed, Nagy Katalin, Marx, Gandhi, Hitler, Roosevelt, Sztálin és Mao… nem kétséges, hogy valamennyien emberek millióinak életét változtatták meg, és az imádattól a gyűlöletig terjedő reakciókat váltottak ki” - állítja Reynolds Price Jézusról szóló nagyszabású tanulmánya előszavában, hozzátéve: igen nehéz lenne letagadni, hogy az emberiség egész története folyamán a legnagyobb hatással bíró személy a názáreti Jézus volt.

A termékeny regényíró angol nyelvre fordította Márk és János evangéliumát, majd Három evangélium című munkájában 1996-ban megalkotta saját változatát. Az amerikai Time magazin arra kérte Reynolds Price-t, hogy újra áttekintve Jézus életének eseményeit, saját bibliaértelmezésére és a történelmi bizonyítékokra támaszkodva vázoljon fel egy „új” evangéliumot a magazin olvasói számára.
Price megállapítását, miszerint Jézus „nemcsak az elmúlt kétezer év, de az egész emberi történelem” legnagyobb hatású embere, számos tény igazolja. A világ nagy részén általánosan elterjedt időszámítási rendszer, amelynek kiindulópontja Jézusnak a hatodik században - igaz tévesen - kikalkulált születési ideje, és az, hogy egyetlen ember élete és cselekedetei sem bizonyultak a történelem folyamán olyan maradandónak, és nem befolyásolták annyi ember életét, mint Jézuséi. Az ezredforduló közeledtével a világ számos táján arról szavaznak az emberek, kit tartanak az elmúlt évezredek legfontosabb személyiségének. A Time magazin még mindig folyó szavazásán sokáig Jézus vezette a toplistát, amíg - világnézeti semlegességre hivatkozva - a szerkesztők Mohameddel együtt ki nem zárták a versenyből (Hetek, 1999. november 20.).
Megdöbbentő, hogyan lehetett valakinek az élete ekkora hatású annak ellenére, hogy a Római Birodalom egyik elmaradott provinciájában élte le az életét, és elítélt bűnözőként, kínok között halt meg.
„Ki volt akkor Jézus, és hogyan tudhatunk meg róla többet?” - teszi fel a kérdést Reynolds Price. Hagyományos értelemben vett történelemi forrás nem sok áll rendelkezésre róla a maroknyi korabeli zsidó és római utaláson kívül. Egy nemrégiben feltárt egyszerű kapernaumi ház maradványain arra utaló jeleket találtak, hogy az Péter apostol tartózkodási helye lehetett, ami pedig nyilvánvalóan Jézus galileai főhadiszállása volt. A Galileában folyó ásatások elénk tárják annak a kisvárosi világnak a képét is, ahol Jézus felnőtt és kitanulta a mesterségét, valamint az Írások mély ismeretére tett szert. Modern tanulmányok megerősítették annak lehetőségét, hogy a Szent Sír-templom takarja Jézus kivégzésének és temetésének helyét. Öt évvel ezelőtt pedig véletlenül felfedezték annak a Kajafás főpapnak a sírját és csontjait, aki a Jézus elleni vizsgálatot vezette. Kétségtelen, hogy az esetleges jövőbeli felfedezések tovább mélyítik majd e jelenség megértését, és állandóan fennáll annak a lehetősége, hogy valami szenzációs leletre bukkannak: például egy teljes első századi evangéliumi kéziratra, egy igazi tanítvány feljegyzéseire vagy a halott Mester egyik csüggedt tanítványának feljegyzéseire amelyek azalatt íródtak, míg a Mester a sírban feküdt - fejezi ki reményét Price.
Egyedüli meggyőző életrajzi forrásunkat máig az Újtestamentumban szereplő Evangéliumok jelentik. A Máté, Márk, Lukács és János által görög köznyelven írt dokumentumok a Jézust személyesen vagy hallomásból ismerők generációjának utolsó idejében keletkeztek. A második század végére ez a négy irat alkotta a római és közép-keleti kereszténység fő vonulatának kanonikus szövegeit. Price felhívja a figyelmet olyan apokrif töredékekre is, mint Péter evangéliuma és Márk titkos evangéliuma, amelyek véleménye szerint szintén tartalmazhatnak hiteles emlékezetfoszlányokat, ám a teljes eredeti iratok hiányában hitelességük igen bizonytalan alapon ítélhető meg. Hiteles forrásként való felhasználásukat illetően elbátortalanít az a tény is, hogy tanulmányozásuk révén leginkább azt az érzést hozzák létre olvasójukban, miszerint az Újszövetség végleges tartalmát eldöntő második és harmadik századbeli keresztény szerkesztők mindenekelőtt kiváló irodalomkritikusok voltak.
Van tehát a négy Evangélium. A huszadik század divatossá tette annak megkérdőjelezését, hogy ezek egyáltalán tekinthetők-e Jézus rövid életrajzának. Sok modern tudós hajlamos úgy vélekedni az Evangéliumokról, mint propagandáról és „kampányéletrajzról”. Price szerint azonban már egy normális, elfogulatlan olvasó is, ha végigolvassa a négy Evangéliumot - ami nem tartana túl sokáig -, eljuthat arra a következtetésre, hogy az egyes személyek beszámolói azonos eseményekre épülnek. Szemléletbeli eltéréseik ellenére is világosan tükrözik Jézus korabeli tanítványainak azt az igényét, hogy megbízható feljegyzéseket őrizzenek meg a Mester életéről. Az alábbiakban részletek következnek abból a Reynolds Price által sajátos szemléletettel összeállított Jézus-életrajzból, amelyben az evangéliumok alapján, saját szavaival élve „fantáziadús, de felelősségteljes” módon rekonstruálja a Mester életének eseményeit.

A kezdet

Jakab apokrif evangéliuma azt állítja, hogy Gábriel arkangyal először egy hajnalban, a kútnál beszélt Máriával, hírül adva neki, hogy szülőanyja lesz a Megváltónak. A kérdés, amit a szomszédok feltettek az ifjú Jézussal kapcsolatban: „Nem Mária fia ez?”, ki nem mondva is tartalmazza azt az előítéletet, amivel Jézusnak valószínűleg egész gyermekkorában szembe kellett néznie. Ha valakit az anyja fiaként említettek, és nem az apját nevezték meg, azzal nyilvánvalóan azt fejezték ki, hogy törvénytelen gyerek, de legalábbis nem lehet pontosan tudni, ki az apja - akár isteni személy, akár ember. Az apaság kérdése végig kellett, hogy kísérje gyermekkorát. Egy kicsiny település mindenre odafigyelő szemei előtt Miriam teherbe esése mindenképpen titokzatos dolognak számított. Ilyen környezetben nem nagyon dicsekedhetett el azzal, amiben szilárdan hitt: hogy gyermeke magától Istentől származik, és erről Gábriel arkangyal személyes látogatása tudósította őt azon a hajnalon, a kútnál.
Az angyal megjelenése tulajdonképpen emlékeztette régen meghalt bátyjára, akit a tüdőbaj vitt el kilenc- éves korában - fűzi tovább meséjét Price fantáziája. „Gábriel vagyok, Isten küldötte, és azt akarom tudni, hajlandó vagy-e egyetlen fia világra hozatalára” - jelentette ki az angyal. Miriam eleinte azt hitte, valamilyen gonosz tréfát űznek vele. „Nyugodtan visszautasíthatod, ha akarod; azonban ha elfogadod, meg kell mondanom, hogy az életed sokkal hoszszabb lesz, mint a legtöbb emberé, és évek hosszú során át olyan szenvedésben lesz részed, amilyet ember még nem ismert.”
Még mielőtt az angyal befejezhette volna, Miriam elnézett a távolba, ahol a horizonton furcsa felhőalakzat jelent meg. Olyan volt, mintha valami baljóslatú, hatalmas madár közeledett volna sietve. Újra belenézett az angyal szemébe, bólintott, és azt mondta: „Miriam vagyok. Isten szolgája akarok lenni.”

Jézus megdicsőülése

A tanítványok akkor már jó ideje együtt jártak Jézussal, és Péter is megvallotta, hogy őt tartja a Krisztusnak (a Messiásnak). Jézus magával hívta három kedvenc tanítványát, és felvezette őket - Price szerint - a Hermon hegyére. Amíg a három tanítvány a ritkás levegőtől szundított, egyszer csak egy rejtélyes hangot hallottak: „Ez az én fiam.” Amikor felnéztek, ott állt Jézus hófehér öltözetben Mózes és Illés próféta között, és halkan beszélgettek. Jakab és János ismertek voltak önmérsékletükről, ám Péter inkább nyers indulatairól; első reakcióként azonban mindannyian összebújtak
- erős, nagydarab emberek -, mintha démont látó gyerekek lennének. Amikor Mózes és Illés alakja halványulni kezdett, Jézus, bár arca és ruhája még mindig szinte elviselhetetlen fényben úszott, feléjük sétált. Még mindig nem az az ember volt, akit a tanítványok megismertek, de magukban ekkor már mindannyian hitték azt, amit csak később, Jézus halála után vallottak be egymásnak. Amikor a Mester odaért hozzájuk - meséli az író -, kinyújtotta feléjük a kezét, és még mindig sugárzó fénytől körülvéve azt mondta: „Soha nem leszünk ennél boldogabbak.” Aztán csendben elmondta nekik, milyen halál vár rá, hogy elhordozza és kifizesse a váltságot mindazért a rosszért, amit az emberiség elkövetett azóta, hogy Noé korában Isten vízözön által megtisztította a Földet.

A kertben

„A Gecsemáné-kertben lejátszódott jelenet legizgalmasabb kérdése, hogy ha a tanítványok aludtak, vajon ki hallotta és jegyezte le Jézus imáját? Az én változatom csak egy a sok lehetséges megoldás közül” - vezeti be a történetet Reynolds Price.
Nem sokkal a közösen efogyasztott utolsó vacsora után Jézus visszavezette tanítványait a kertbe, ahhoz a barlanghoz, amiben aludtak. Nyolcuk egyenesen bement, és elnyúltak a földön, nem messze az olajsajtótól. De Jézus magához szólította Pétert, Jakabot és Jánost egy kicsit messzebb lévő, sötétebb ligetbe. Arra kérte őket, hogy várjanak rá, amíg imádkozik. A három ugyanolyan fáradt volt, mint a többiek, de beleegyezően bólintottak, mire Jézus egy kicsit messzebb vonult tőlük. Hallották, amint azt mondja, „abba”, ami minden gyermek első szava volt az apjához. Ahogy Jézus folytatta, Péter és Jakab lassan elszenderedtek, de János, aki fiatalabb volt, félig ébren maradt az ima nagyobb részében. Alig látta Jézust, csak egy-egy villanást látott az arcából, amikor a felhők elvonultak a hold elől. Egy agóniától eltorzult arc tűnt fel, nagyobb szenvedés jeleit hordozó, mint amilyen örömöt átéltek a hegyen Mózes és Illés megjelenésekor.
János többször is fel akart állni, hogy odamenjen és segítsen Jézuson, akármilyen démon gyötörte is. Arra gondolt, legalább kipróbálhatná, amit a démonűzésről tanult - mondja Price. De ekkor újra megpillantotta azt az arcot, és ott maradt, ahol volt. Talán nem is démon volt ez, hanem a legkeserűbb lecke, amit Jézusnak meg kellett tanulnia, mielőtt eljut a kereszthez, amiről annyit beszélt, és ami ott várja az út végén? János fülét még egy dolog megütötte, amit Jézus többször is elmondott imája során: „Múljék el tőlem ez a pohár. Nem akarom ezt a poharat. De a Te akaratod legyen meg.” A megdöbbentő élmények ellenére János is elaludhatott, mielőtt az ima véget ért. Júdás és a templomi rendőrség érkezése ébresztette fel.

Gyógyulás és vigasz

A négy evangélium mellett talán Pál apostol mondja ki leghatározottabban a legkeményebb igazságot, véli Price: „Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is.” Ez az a szenvedélyes hit, amelyre a kereszténység léte és az európai civilizációban való sikere épülhetett, teszi hozzá a szerző. Enélkül az elszántság nélkül nem valószínű, hogy a megfélemlített, gyáva emberekből bátor, tanítójuk feltámadását hirdető harcosok váltak volna egy ellenséges világban. Annál is kevésbé, hiszen az ügyben nem volt sok pénz, hatalom vagy csillogás ígérete, sokkal inkább évszázadokig tartó üldöztetés.
Reynolds Price Jézus tanításai közül kiemeli az egyén iránti figyelmet, amellyel megszabadítja mind a külső, mind a benne levő gonosztól. Azt vallja, hogy maga is egyike azoknak a szerencséseknek, akik ezt közvetlenül megtapasztalták. Nem mindennapi élményét így írja le: „Tizenöt évvel ezelőtt egy öthetes sugárkezelés előtt álltam, gerincem mintegy 25 cm-es szakaszán daganattal. Egy alkalommal hirtelen térben és időben máshová kerültem: a galileai tó partján feküdtem, körülöttem Jézus alvó tanítványai. Akkor megjelent Jézus, és intett, hogy kövessem őt a vízbe. Derékig a vízben álltam, és Ő két kézzel öntötte rám a vizet, oda, ahol egy hónappal korábbi, sikertelen gerincműtétem nyoma még élesen látszott. Hirtelen azt mondta: »Megbocsátottam a bűneidet.« Szánalmas fizikai állapotomra gondolva felmerült bennem, hogy ez a legutolsó dolog, amire szükségem van abban a pillanatban, így megkérdeztem: »Meg is gyógyultam?« Jézus azt válaszolta: »Igen.« Aztán, bár igyekeztem visszatartani, elindult a part felé. Annak ellenére, hogy a következő években hoszszadalmas, nehéz műtéteken estem át, lebénult a lábam, és folytonosan fájdalmaim voltak, soha többet nem volt részem ebben a találkozásban. Számomra ez a tény igazolja, hogy objektív élményről van szó. Ha magamnak hoztam volna létre valamilyen mesterséges vigaszt, miért ne történhetett volna meg újra a következő évek sok szenvedése közepette? Mindenesetre az orvosaim nagy meglepetésére rákos betegségem nyilvánvalóan meggyógyult, és az életem azóta termékenyebb és jobb, mint azelőtt, hogy megmosakodtam a galileai tóban.”