Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Kedvező lakáshitelek

Jövőre továbbra is igénybe vehető a szociálpolitikai támogatási rendszer (közismert nevén a szocpol), sőt kibővül, és abban az esetben is igényelhető, ha a kiskorú gyermeket eltartók legalább egy szobával bővíteni kívánják otthonukat. Ekkor a lakásépítési kedvezmény felét vehetik igénybe. Az áfa-visszatérítési támogatás továbbra is igénybe vehető lesz a korábbi formában, ez az összeg új lakásvásárlás vagy lakásépítés esetén a vételárat, illetve az építési költséget terhelő általános forgalmi adó 60 százaléka, maximum 400 ezer forint.

A legnagyobb mérvű változás a hitelezés területén lesz. Jövőre a lakásépítésre, -vásárlásra, -bővítésre és -korszerűsítésre nyújtott hitelekhez 3 százalékos kamattámogatást ad az állam ötéves időtartamra. A felvehető hitel maximális összege 30 millió forint, s ezt bárki felveheti szociális helyzetétől függetlenül. A kormány arra számít, hogy ezzel az újítással a jelenlegi 20 százalék feletti kamatok a jövő év első felében 15 százalékra, vagy ez alá csökkennek.
A fiatalok és a nagycsaládosok számára kiemelt kamattámogatást biztosít a rendelet. A 35 évet be nem töltött fiatal házaspárok első önálló közös lakásuk felépítéséhez vagy vásárlásához maximálisan 8 millió forint öszszegű hitelt vehetnek fel. Az állam vállalja, hogy az első 10 évben a kölcsön kamata nem haladja meg az évi 8 százalékot, tehát amennyiben a bank 8 százaléknál magasabb kamatra adja is a hitelt, az állam átvállalja a 8 százalék feletti rész törlesztését. Ezzel a lehetőséggel élhetnek azok a családok, amelyek jelenleg két gyermeket nevelnek, de egy továbbit vállalnak, valamint a három vagy több kiskorú gyermeket eltartó családok abban az esetben, ha új lakást építenek vagy vásárolnak. Esetükben nem feltétel, hogy 35 évnél fiatalabbak legyenek, és első közös önálló lakásukhoz vegyék igénybe a támogatást.
A kormány növeli a méltányolható lakásigény nagyságát, mégpedig családonként egy szobával. Ennek értelmében a kétgyermekes családoknál a felső határ 3 szobáról 4 szobára változik. Ugyancsak emelkedik az építhető, vásárolható lakás telekárak nélküli költsége, mégpedig a jelenlegi kétszeresére. A hitelek hosszú futamidőre (15- 35 évre) adhatók, az ügyfél dönti el, hogy mekkora terhelést tud vállalni.
A hitelek igénylőinek először a helyi önkormányzati jegyzőhöz kell fordulniuk, és igazolást kérniük. A banknál ezzel lehet jelezni a hitelfelvételi szándékot. A hitelképességet a bank, a jogosultságot pedig az APEH hagyja jóvá. A felvett szocpol és a hitelek összegének felhasználását igen szigorúan ellenőrzi majd az APEH, tekintettel a korábbi visszaélésekre. A hiteleket jelzálog terheli majd, a törlesztés elmaradása esetén tehát ezt a fedezetet érvényesíti a hitelintézet, a felvett öszszeget pedig adóként hajtja be.
Bár mindenképpen pozitív törekvésnek számít a kormány részéről, hogy megcélozta a nagycsaládosokat és az első lakáshoz jutókat, de az új rendszer nem tud áttörést hozni a lakáshelyzet területén. A tapasztalatok szerint ugyanis a hitelhez szükséges önrész prezentálása, és a részletek fizetése a családok többségénél megoldhatatlan, hiszen ez az összeg gyakran az egész család bevételével ér fel.