Vissza a tartalomjegyzékhez


Megszorító intézkedéseknek politikai okból

A kormányzati megszorító intézkedéseknek politikai és nem pedig gazdasági okai vannak - hangzott el azon a sajtótájékoztatón, mely azután történt, hogy Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere villásreggelin vendégül látta a négy korábbi pénzügyminisztert: Békesi Lászlót, Medgyessy Pétert, Kupa Mihályt valamint Szabó Ivánt. Békesi szerint a modern nyugati államokban legalább öt-hatéves fejlesztési programokban gondolkodnak, ezt a hosszú távú tervezést kellene követni hazánkban is. Medgyessy Péter azt fejtette ki, hogy nem rövidlátó módon, kormányzati ciklusokban kellene az ország vezetőinek gondolkodniuk, hanem előrelátóan, a nyugati példa alapján. Kupa Mihály éles hangú kritikájában rámutatott, hogy szerinte a hatalmon lévő fiataloknak át kellene tanulmányozniuk a magyar gazdaság történetét. Szerinte a történelem már számtalan alkalommal bizonyította, ostoba dolog az ország fővárosának megnyomorítására, háttérbe szorítására törekedni. Szabó Iván felvetette a tömegközlekedés privatizálásának lehetőségét is. Megengedhetetlennek nevezte a kormány azon törekvéseit, mely a személyi jövedelemadó minél nagyobb hányadára teszi rá a kezét. Szabó jelezte: az MDF-kormány ideje alatt még az szja több mint a fele az önkormányzatoknál maradt, ami egyben azt is jelentette, hogy a működésük feltétele biztosított volt. Demszky Gábor a pénzügyi szakemberek véleményére támaszkodva kijelentette, a város folytatni fogja hétéves fejlesztési tervét. A főpolgármester a várható megszorító intézkedések kapcsán leszögezte, hogy nem lesznek tabu területek. A BKV teljesítménycsökkentése mellett szóba kerülhet akár iskolák, óvodák kórházak bezárására is - jelentette be Budapest első embere.    (MTI-Hetek)