Vagyim Arisztov
Közös nevező Csecsenföldön

Minden fenntartás ellenére úgy tűnik, hogy az idei évet Oroszország külpolitikai pozícióinak, illetve Moszkva kaukázusi befolyásának erősödése fogja fémjelezni. Ezt támasztotta alá az isztambuli EBESZ-találkozó is, amelyet mind Nyugaton, mind Oroszországban Moszkva és személy szerint Jelcin elnök diplomáciai sikereként értékelnek. Az azóta újra betegeskedő Jelcin kemény „buldózer” stílusa a Nyugattal való párbeszédben jelentősen meghatározta a találkozó hangulatát, ugyanakkor az egész orosz társadalom és politikai elit hozzáállását is kifejezte; mi több, ha az elnök finoman viselkedett volna Isztambulban, azt népe nem bocsátotta volna meg neki. Kemény kézzel ráerőltetni az országra, az ellenzékre a saját belpolitikai elképzeléseit, azután engedményeket tenni nemzetközi szinten - az oroszok szemében ez nemcsak a nép semmibe vétele, hanem az ország érdekeinek elárulása is lenne. Jelcin elnök nyilván tisztában van ezzel, ezért nem is tudott volna más módon viselkedni Isztambulban.

Csecsen férfi, mellén a Szovjetunió Hőse kitüntetéssel újragyújtja a lángot az ismeretlen katona emlékművén Gudermeszben. Köszöntik a felszabadítókat     Fotó: MTI

Oroszország sikerét azonban nemcsak Jelcin határozottsága, hanem Clinton elnök álláspontja is biztosította. Az amerikai elnök gyakorlatilag támogatta az oroszok kaukázusi hadműveleteit, ilyen módon semlegesítődtek a német és francia vezetők felől jövő támadások. Az orosz médiában rögtön ezután felvetődött a kérdés, vajon mennyibe kerül majd Oroszországnak ez a segítségnyújtás. Egyesek szerint Oroszország cserébe kénytelen volt beleegyezni a katonai jelenlét csökkentésébe Grúziában, és három évvel korábbra hozni a moldáviai csapatkivonás időpontját. Mások a jövőben megépítendő (Oroszországot kikerülő) Azerbajdzsán-Grúzia-Törökország olajvezetékre adott engedélyről beszélnek. Megint mások bizonyos orosz engedményekről az USA felé, a rakétaelhárító védelmi rendszerről szóló megállapodás újravizsgálásáról. Igor Ivanov külügyminiszter ezzel szemben azt állítja, hogy nem volt semmiféle előzetes megállapodás az USA-val, Oroszország álláspontja Csecsenfölddel és a rakétaelhárító rendszerrel kapcsolatosan nem képezi alku tárgyát.
Amit mond, az hihetőnek tűnik. A legvalószínűbb, hogy nem történt előzetes megállapodás.
Clinton elnöknek a legelemibb logika szabályai szerint is támogatnia kellett Oroszországot. Az isztambuli találkozó előtt egy hónappal az ENSZ amerikai támogatással szankciókat foganatosított Afganisztán ellen, melynek vezetői megtagadták a terrorista bin Laden kiadatását. Oroszország nagyjából ugyanilyen emberek ellen harcol a Kaukázuson, köztük talán éppen bin Laden szövetségesei ellen is. Ilyen módon Oroszország amerikai részről való elítélése teljesen logikátlan lenne.
Clinton azonban nem Oroszországot általában támogatta, hanem Jelcint, az ő új kormányát és az általa képviselt politikai rendszert, amelynek egyik lényeges eleme a kommunistákkal való szembenállás. Jelcin a kommunisták fő ellensége Oroszországban. Éppen ezért értékeli őt a Nyugat, és különösen Amerika. A lényeg az, hogy Jelcinék és utódaik sikeresen folytassák továbbra is a kommunisták elleni harcot. Ha Amerika most támogatná a nyugati államok beavatkozási kísérleteit az Észak-Kaukázusban, és nemzetközi, sőt NATO-erők kerülnének bevetésre, ezzel tulajdonképpen a kommunistákat segítené, és gyengítené Jelcin pozícióit, valamint azét a Putyinét, akit az orosz elnök Isztambulban utódjaként mutatott be Clintonnak.
A nyugati békefenntartó erők kaukázusi bevetését az orosz baloldal kétségkívül Oroszország függetlensége elvesztéseként és Jelcinék árulásaként állítaná be. A kommunisták és szövetségeseik győzelme biztosított lenne a közelgő duma-választásokon, Putyin győzelmére pedig úgyszólván semmi esély nem maradna. Zjuganov, de még a csak gyakorlatban kommunista Primakov is sokkal inkább illenének a hazafiasság jelmezébe, mint a jelenlegi elnök környezetéből bárki. Az orosz kommunisták választási győzelme egyenlő lenne az USA stratégiai vereségével. Az pedig, hogy az ország még Primakov győzelme esetén is visszatér a kommunizmushoz, most már nem kétséges. Néhány nappal az isztambuli találkozó előtt Primakov kijelentette: „Úgy gondolom, hogy a marxista tanítás - tudomány. Én ettől nem fordultam el, és nem is fordulok el.”
Természetesen egy erős Oroszország újjászületését senki nem kívánja Nyugaton. Nem véletlen, hogy a kaukázusi befolyás megerősítésére való orosz törekvés komoly kritikát váltott ki Németország és Franciaország részéről.