Meg kell javulni, az a megoldás
Tihanyi Péter interjúja Raj Tamás főrabbival a fény, az öröm ünnepe, a hanukka küszöbén

„Aki az idegenben testvérét nem látja, az előbb-utóbb a testvérét is idegennek nézi.” (Talmud)

Raj Tamás főrabbi. „Mindent megteszek, hogy ne a félelem vezéreljen bennünket.”     Fotó: Somorjai László

- Elsősorban magyar történészként, másodsorban zsidó főrabbiként szeretném Önt megszólítani. Bocsásson meg, ha a kérdésem kicsit szögletes: az antiszemitizmus tulajdonképpen kinek a problémája? A társadalomé, az ország lakosaié, a hitetleneké, vagy a hívő zsidóké?
- Nem szívesen beszélek erről a kérdésről, mégpedig azért nem, mert úgy vélem, az antiszemitizmus nem „zsidó ügy”, nem zsidó kérdés. Ez nem a zsidóság problémája. Ez annak az országnak a problémája, ahol ez kialakul, vagy ahol ez újjáalakul. Tudja, az antiszemitizmus olyan, mint egy lakmuszpapír, mint egy hőmérő: pontosan jelzi egy országnak, egy társadalomnak a saját betegségeit, legnagyobb problémáit. Ahol az emberek egyszer csak nagyon kezdik gyűlölni egymást, ott ez legszembetűnőbben a zsidók iránti gyűlöletben mutatkozik meg, illetve ilyen formában ölt testet. Az antiszemitizmus mindig abban az országban üti fel a
fejét a legerősebben, ahol a háttérben komoly erkölcsi, gazdasági, társadalmi bajok vannak. Ahol az antiszemitizmus megjelenik, ott később a társadalomban súlyos betegség, szegénység, de akár katasztrófák is megjelenhetnek. Széteshetnek, széthullhatnak akár birodalmak is. Egy olyan szimptómája ez súlyos, megoldatlan konfliktusoknak, amely elsőként jelentkezik.
- Mondana erre konkrét példákat?
- Spanyolország 1492-ben - Amerika felfedezésének idején - egy gazdag, virágzó, jómódban élő állam volt, hatalmas hajóhaddal, bőséggel. A csúcson voltak. 1492-ben kiűzték a zsidókat, ettől kezdve az ország drámai módon süllyedni kezdett, romlásnak indult. 1965-ben Spanyolország volt az utolsó, aki eltörölte a zsidók kiűzetését, tehát 65-től visszamehettek a zsidók Spanyolországba. Azóta ismét feljavult az ország helyzete. Ezzel nem azt állítom, hogy azért süllyedt le az ország, mert a zsidókat kiűzték, azt viszont gondolom és állítom, hogy a kiűzetés jelezte azt, hogy Spanyolországban nagyon komoly bajok vannak és lesznek.
Mint hívő zsidónak, érdekes lehet az a kérdés is, hogy esetleg Isten büntetéséről van-e szó. De történészként azt látom a történelemben, hogy ahonnan a zsidókat kiűzték, ott később komoly bajok következtek be. Jellemző és sokatmondó az a tény is, hogy a zsidók Spanyolországból Németalföldre mentek. Németalföld attól kezdve virágzásnak indult. Európa számos országában ugyanez hasonló módon lejátszódott. Még egyszer mondom: az antiszemitizmus nem a zsidók ügye. Olyannyira nem, hogy engem is elsősorban mint magyar állampolgárt, és nem mint zsidót sért.
- Az imént gazdasági problémákról, nehézségekről beszélt. És Svájc, Ausztria…? Ezek nem igazán szegény országok, sőt.
- E két ország esetében valóban nem gazdasági nehézségek vannak a háttérben. Egyrészt, ugye, a hitleri antiszemitizmus gyökerei Ausztriába nyúlnak vissza. Hitler is ott nevelkedett, ott tanult, a „mesterei”, a „szellemi atyái” is onnan származtak. Másrészt az is gond, hogy ezeknek az országoknak - főként Ausztriának - soha nem voltak gyarmatai, így nem szokták meg az idegeneket.
A nyugati államokban teljesen természetes, hogy minden harmadik ember „idegen”. Úgy látom, Ausztriában nem is az antiszemitizmus az elsődleges probléma, hanem az idegengyűlölet. Ebbe persze beletartozik a zsidógyűlölet is, de borzasztó erős ott a magyar-, a cigány-, a román-, a jugoszlávgyűlölet is. Hadd idézzem erre a Talmudot: „Aki az idegenben testvérét nem látja, az előbb-utóbb a testvérét is idegennek nézi.” Ez pontosan így működik. Ausztria mostani állapotát ezzel a két sorral tökéletesen le lehet írni.
- Mint hívő zsidó, mint főrabbi mit tud tenni e gyűlölet ellen, mit tud tenni Magyarországért?
- Mint hívő zsidó az életemen keresztül föltárom és bemutatom, mit is jelent valójában a zsidóság. Mindent megteszek, hogy ne a félelem vezéreljen bennünket, mert a félelem is gyűlölethez vezet, és a gyűlölet újabb félelemhez. Egymás megismerésének a vágyát szeretném fölébreszteni embertársaimban. Ha nem is feltétlen szeretjük meg egymást, de ismerjük meg, akarjuk megismerni egymást. Bemutatom, hogy mit hordoz, mit képvisel a zsidóság ma Magyarországon, mi az, amit érdemes megtanulni tőlünk.
Mivel a kommunizmus Kelet-Európában csak nemrég szűnt meg, ebből fakadóan óriási a tudatlanság a zsidósággal szemben. E tudatlanság is elősegítheti a gyűlöletet, mintegy melegágya annak. Nem azt mondom, hogy a tudás ellenszer lehet, csak annyit mondok, hogy a műveltség részben megakadályozza az embert, hogy könnyen belehulljon, beleszédüljön a gyűlöletkeltők karmaiba. Ezért vállaltam képviselőjelöltséget, aztán képviselőséget, hogy a rendszerváltás minél gyorsabban megvalósuljon.
Ezenkívül, persze fontosnak tartottam azt, hogy ha az egyházak sajnálatos módon részt vettek az elmúlt negyven évben a kommunista rendszer fenntartásában, megszilárdításában, akkor lehetetlen dolog, hogy a rendszerváltásban ne vegyenek részt. Egyébként is lehetetlen, de így különösen. Ez számomra lelkiismereti kérdés is volt. Ezért tartottam fontosnak, hogy noha az életben nem mindig viselem ezt a sapkát, ami most is rajtam van, de a parlamentben fontosnak tartottam viselni, hogy kifejezzem és bemutassam a zsidóság „másik arcát” is.
- Amit Ön az előbb Spanyolország és a zsidóság története kapcsán elmondott, lefordítható úgy is, hogy ahol nagy létszámban jelen vannak és élnek zsidók, ott még a környezetükben is siker, gazdagság, termékenység tapasztalható, ahol viszont ellehetetlenítették, elűzték vagy kiirtották őket, rövid időn belül romlás, pusztulás, leépülés vette kezdetét?
- Igen, ez így van. Mint rabbi azt kell mondjam, amit a legnagyobb zsidó költő, Jehuda Halévi mondott: a zsidóság a világban „injan elohí”, azaz isteni lényeg. Ami azt jelenti, hogy valamiféle specifikum a népek között, modernebb szóval élve: kihívás.
Hogy miért? Mert a Biblia népe hordozza a Biblia üzenetét is. Nemcsak hogy kihívás, de egyfajta botránykő is. Az egyistenhit a többistenhívő népek között feltétlenül botránykő, de ennek ellenére isteni üzenet. A zsidóság szétszóratása is botránykő. Újjáéledése, Izrael országának kétezer év után való létrejötte, a nyelv megújulása, ez mind-mind botránykő. Mivel ez példa nélkül való a történelemben, így óriási kihívást jelent a nemzetek számára. Mintegy szétválasztja a jó és a rossz embereket egymástól, ha akarják, ha nem.
A legtöbb zsidó ember úgy érzi, hogy valamit hozzá kell tennie a világhoz, adni, megjavítani, jobbítani kell azt - ezért is van annyi művész és tudós köztük. Ez egyfajta messianizmus, amit hordoz a zsidó nép. Biztos van, aki nem ilyen, de ez a jellemző. Akit ilyen módon ez a bibliai üzenet megérint, az hallgat rá, és próbál változtatni a világban valamit. Akit nem, az ellene fordul. Aki úgy érzi, hogy neki jó az a kis cella, amiben él, és szívesen bezárna maga mellé még néhány börtönlakót is, azt zavarja, ha kopognak, dübörögnek, tehát ha a változtatás hangjait hallja a szomszéd cellából. Ha még a válaszfalakat is le akarják bontani, hogy lássák az egész világot, ez már végképp elfogadhatatlan számára.
Ez az igazi botránykő. De hát nem az az ember feladata a világban, hogy ahol él, ott javítson? Nem erről szól a Biblia, hogy a messiási kort elő kell segíteni?
- Nem lehetséges, hogy ez a „több”, ez a „plusz”, tehát ez az elhivatás az, ami ingerli az embereket? Nem lehetséges, hogy ez az egyik fő motorja az antiszemitizmusnak is?
- Nem akar „több” lenni a zsidó, nem erről van szó. De arról szó van, hogy az emberek számára tényleg kihívás, amikor megérzik a másiknál az elhivatottságot. A Biblia népe valóban a puszta létével is - akaratán kívül - provokál sok embert, de ez nem a mi problémánk.
- Mi a megoldás?
- Meg kell javulni, az a megoldás. Azt hiszem, a zsidóságnak egy jelentős része visszakerül Izraelbe, így ez a kihívás nem lesz olyan éles, de azért kihívás marad.
- És Önnek… kihívás itt élni?
- Én magam nem érzem annak. Csak mint rabbi és történész mondom magának, hogy a zsidóság küldetése rendkívül fontos, de nem a mi számunkra, hanem a világ számára. És ha így van, akkor nincs mit szégyellnünk. Azt tapasztalom, hogy nagyon sok látszólag antiszemita ember valójában nem antiszemita, nem a zsidót gyűlöli, hanem a sikert, a fejlődést, a változást. Pedig a modernizmus, a polgári gondolkodás, az előrehaladás vágya, igénye minden emberben benne van. A zsidónál talán jobban, feltűnőbben. Ha az ember a Biblia előírásai, törvényei szerint próbál élni, az ugyanúgy provokálni fogja a többieket, ugyanúgy gyűlöletet fog kiváltani belőlük.
Ezek az úgynevezett antiszemiták nemzetük fejlődésének, a világ javulásának az ellenfelei, a szabad gondolkodás ellenfelei. És ezek az emberek nemcsak a zsidókat gyűlölik, hanem gyűlölik a szomszédaikat, gyűlölik saját népük tagjait, de legfőképpen saját országuk jövőjét gyűlölik.
- Pár nap múlva tartják a zsidók egyik legnépszerűbb és legtöbbek által megtartott ünnepét, a hanukkát. Az ezredforduló emberének mit mond ez az ünnep?
- A hanukka egy győztes zsidó szabadságharc emlékünnepe. Ezt szimbolizálják a lángok, mint ahogy maga a történet is szimbólummá lett. Tudniillik, hogy egy cseppnyi olaj képes volt nyolc napig égni. Ahogy egy maroknyi nép képes volt győzedelmeskedni a hatalmas ellenség
fölött. Mert volt hite és volt reménye. Ugyanígy ez az ünnep ma is a reményt szimbolizálja, a hitnek a fényét és a családi együttlétet, amely oly fontos ebben a világban.