Szeptemberben tovább folytatódott a gazdaság növekedése: az ipari termelés az év
első kilenc hónapjában 8,4 százalékkal volt nagyobb, mint az előző év azonos időszakában
- közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A növekedési ütem fokozatosan
gyorsult: az első és a második negyedévben 7,1 százalékos volt, a harmadik negyedévben
pedig 10,8 százalékot tett ki.
A KSH szerint a folyó fizetési mérleg hiánya háromnegyed év alatt 1,3 milliárd
dollár volt, valamivel kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Jó hír, hogy
az év elejétől szeptember végéig a nettó külföldi tőkebeáramlás elérte a kétmilliárd
dollárt, ami a folyó fizetési mérleg hiányát lényegesen meghaladta.
Az államháztartás hiánya az év első tíz hónapjában 428 milliárd forint volt, 88
milliárd forinttal több, mint egy évvel korábban.
A hivatal elemzése szerint 3,5 százalékkal nőtt a foglalkoztatottság, csökkent a
munkanélküliség, valamint a gazdaságilag inaktívak száma. A teljes munkaidőben
alkalmazásban állók havi bruttó keresete 73 400 forintot, nettó keresete pedig 48 100
forintot tett ki. A bruttó
átlagkeresetek 16,2 százalékkal, a gyermekkedvezmény nélkül számított nettó
keresetek pedig 12,5 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel ezelőtt. Eközben a
pénzromlás mértéke 9,8 százalék volt az előző év azonos időszakához képest.
(MTI)