Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Tovább emelkednek a lakásárak

Az még kérdés, hogy az új lakástámogatási rendszer mennyire tud majd lépést tartani a piaci árakkal és mozgásokkal, az azonban bizonyos, hogy a lakásárak továbbra is emelkedni fognak. A lapunknak nyilatkozó szakember szerint 1,5-2 év alatt akár a mostani duplájára is emelkedhetnek az árak.

Akiknek szükségük van a szocpolra, megnyugodhatnak, mert még jövőre életben marad a régi rendszernek ez az eleme, azonban 2001-től várhatóan megszűnik. A jövő évi támogatási rendszer tehát öszvér: régi és új elemeket egyszerre tartalmaz. A Fidesz-kormány az elavult szisztémát próbálja megreformálni, de az uniós csatlakozás és a tőkepiacok bizonytalankodása miatt egyre inkább felkapott üzletággal, az ingatlanpiaccal együtt mozgó rendeletet igen nehéz alkotni. Félő tehát, hogy akiknek eddig nem sikerült lakáshoz jutniuk, a meglódult árak és a merev szabályzók miatt ezután is csak igen nehezen tudnak otthonhoz jutni.
A kormány által kidolgozott új lakáskoncepció mindenesetre a gyermekes családok mellett a fiatal házasok első lakáshoz jutását is jelentősen támogatja. A 2000. január 1-jétől életbe lépő rendszer szerint a gyermekes családokat változatlanul alanyi jogon illeti meg a szociálpolitikai kedvezmény, mely egygyermekes családoknál 200 ezer forint, két gyermek esetén 1,2 millió forint, három gyermekes családoknál 2,2 millió forint viszsza nem térítendő támogatást jelent. Megmarad a támogatási körben az 1999. január 1-jétől életben lévő áfavisszatérítési támogatás is, ami várhatóan 500 ezer forintra emelkedik.
Nagy előrelépés a finanszírozási rendszer átalakításában a fiatal házasok lakásépítési támogatása. Ez a támogatás a kamattámogatás egyik formája, melyet 35 életévüket még be nem töltött fiatal házaspárok jogosultak igénybe venni, az első önálló közös új lakásuk építéséhez vagy vásárlásához igénybevett pénzintézeti kölcsön kamatterheinek csökkentéséhez. Az állam 8 millió forint hitelösszegig és tíz évig támogatja így a fiatal házaspárokat. A kamattámogatás az ötéves futamidejű állampapírok referenciakamatainak 75 százaléka, a második öt évben 35 százaléka. Ezzel a kamattámogatási mértékkel az adósnak csak 5-6 százalékos kamatot kell megfizetnie. Új lakás építésére és vásárlására gyermekes házaspárok is igénybe vehetnek kedvezményes kamatozású hitelt. A hitelek kezdő kamata nem fogja meghaladni az évi 12 százalékot. A háztartások hitelképessége az új hitelkonstrukció bevezetésével lényegesen megnő, 3 millió forintra 60-70 százalékuk lesz hitelképes.
A jövő évben még alanyi jogon járó szociálpolitikai kedvezmény, a kedvező kamatozású, hosszú lejáratú lakáscélú hitelek ösztönözni fogják a háztartásokat arra, hogy tervezett lakásvásárlásaikat 2000-ben valósítsák meg.
A kormány által tervezett lakástámogatási rendszer 2001. január 1-jétől történő változásáról következő számunkban fogunk beszámolni.