Hetek - III. évfolyam, 47. szám, 1999. november 27

Magyarországon immár évek óta szép számmal szűnnek meg a bölcsődék, a bezárások mértékét tekintve élenjár ez a típusú gyermekintézmény. Ennek oka jórészt a kihasználatlanság - nem mintha a gyerekek életük első éveit otthon töltenék, hanem sokkal inkább amiatt, mert kevés gyermek születik nálunk. Manapság ugyanis a szülők jelentős része kényszerül arra, hogy már egyéves kortól vagy még korábban bölcsődébe adja a kicsit, tekintettel arra, hogy egy fizetésből képtelenek a családot fenntartani.

Bölcsődei gondozók között nem kevesen állítják azt, hogy a kisdedóvó szükséges rossz, semmi egyéb. A gyerekek 2-3 éves korukig még nem különösebben érdeklődnek a kortársak iránt, nem is játszanak együtt, és a reggeltől estig tartó összezártság, az állandó idegen közeg nagyon megterhelő számukra mind idegileg, mind fizikailag. Ez az életforma sajnos könnyen alapjául szolgálhat különféle, később jelentkező magatartási zavaroknak is. Szülők egybehangzó tapasztalata szerint sokkal inkább beválik a félnapos rendszer, amikor ebéd után hazaviszik a gyereket. (Ez az óvodára is igaz.) A kicsik megfelelő testi-lelki fejlődéséhez, érzelmi biztonságérzetéhez nagy szükség lenne arra, hogy legelső éveiket - legalább az első kettőt - meghitt otthoni környezet, az anya folyamatos jelenléte, tehát egyfajta állandóság jellemezze. A gyerekek személyiségfejlődésében meghatározó szerepet kap a szülőkkel kialakult kapcsolat minősége. A hangsúly a legelső években az anya közelségén van, azután egyre inkább megfordul a helyzet, és az apához való viszony válik elsődlegessé.
Az Amerikai Pszichológiai Társaság által nemrégiben kiadott Fejlődéslélektan című magazin egy olyan vizsgálat eredményeit közli, amely „kicsiny, de jelentős” összefüggést tár fel a három év alattiak gyermekvigyázásban töltött ideje és a szegényes anya-gyermek kapcsolat (interakció) között. Ez vonatkozik mind az anyának gyermeke iránt megnyilvánuló érzékenységére - azaz hogy mennyire tud ráhangolódni a gyermekére -, mind a gyermek anyjához való ragaszkodására. Végeredményben minél több időt tölt a kisgyermek bölcsődében, annál kevésbé képes anyjával összehangolódni. Amint azt a kutatók is hangsúlyozzák, természetesen a kisdedóvó önmagában nem vezet kapcsolathiányhoz vagy rossz viszonyhoz, de mindenképpen megnehezíti a jó kapcsolat kialakítását - különösen akkor, ha a gyereket csak vacsorázni és aludni viszik haza.
Nemcsak az együttlét menynyisége, hanem a minősége is nagyon fontos a szülő-gyermek viszony szempontjából (ez mellesleg a házasságnál is ugyanígy van). Minden nap rá kell szánni egy meghatározott időt - persze a lehetőségeknek megfelelő mennyiséget - az aktív együttlétre, amikor is a gyermek számára az a legfőbb élmény, hogy megtapasztalhatja: most csak rá figyelnek.