Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársuntól
Keresztapa vagy humoros ügyvéd

Nem sikerült kizárnia a renitenskedő Helmeczy Lászlót a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fidesznek. A kizárást sürgetők szerint nincs visszaút: Helmeczyt el kell távolítani a pártból. Az érintett viszont azt mondta lapunknak: meghurcoltatása miatt eldöntötte, hogy a humor, a gúny, az irónia eszközével fog védekezni.

Helmeczy, a megyei önkormányzati elnök ellenfelei szerint, obstruálta, megakadályozta a legutóbbi választmányi ülésen a kizárására irányuló érdemi tárgyalást. Helmeczy viszont azt mondja, hogy jogászként élt a jog eszközével. Tudta, hogy többen támogatják őt, és nem vesztette volna el a „választást”, de tudta azt is, hogy ez esetben az országos választmány elé terjeszthették volna párton belül - szerinte kisebbségben levő - ellenfelei a döntést. Ezért támogatóitól a napirendre vétel elutasítását kérte, hogy ne legyen semmilyen olyan határozat, amellyel szemben fellebbezni lehet.
Ellenfelei, mint ahogy egy helyi fideszes politikus lapunknak elmondta, egyértelműen Helmeczy manipulálásának tudják be a kudarcba fulladt ülést. A megyei elnök a terem végében ült le, és ragaszkodott a nyílt szavazáshoz. Több szavazó egzisztenciálisan függ tőle, illetve vannak, akik rokoni kapcsolatban állnak vele, azért nyíltan nem mertek vele konfrontálni. Ráadásul minősíthetetlen stílusban „szétordibálta” az ülést - érvelt Helmeczy ellen a Fidesz egyik meghatározó helyi személyisége.
Helmeczy lapunknak úgy érvelt: „Szó sem volt megfélemlítésről. Ezek az emberek meghurcoltak engem a nyilvánosság előtt, ezért én úgy gondoltam, hogy az irónia, a gúny, a humor eszközével fogok válaszolni nekik.”
Ellenfelei szerint kétes ügyletei vannak Helmeczynek, emiatt nem jó hírű, mindenképp javulna a párt megítélése nélküle. Tóth András, szabolcsi fideszes országgyűlési képviselő szerint ezekkel a hercehurcákkal odáig fajultak a dolgok, hogy Helmeczynek mindenképpen távoznia kell. Nem tudja elképzelni, hogy ez más úton megoldható lenne. Tóth arra a kérdésünkre, hogy ő is egyfajta keresztapának tartja-e az elnököt, diplomatikusan azt felelte: „Számomra az a fontos, hogy Szabolcsban ne az érdekek, hanem az értékek irányítsák a dolgokat. A helyi Fidesznek rövid távon ártott az ügy, de a tervezett új, megtisztult arculat a helyi társadalomban megfelelő bizalmat jelentene számunkra.”
Fritz Tamás politológus lapunknak elmondta: a Helmeczy ügy a Fideszen belül a párt szervezetében és működésében nem eredményezhet változást, de magának a pártnak - legalábbis rövid távon - okozhat károkat. Ugyanis az ügyben van egy kommunikációs csapda. Nevezetesen az, hogy Fidesz-körökben és egyes lapok szerint Helmeczynek viselt dolgai vannak, egyfajta „keresztapa” szerepre játszik Szabolcsban, de ezek állítása mindeddig nyilvános bizonyítás híján nem lehet az eltávolítás oka. Éppen ezért kissé kínos a Fidesz vezetése számára, hogy nem szeretne olyanokat mondani, amiket nem tud bizonyítani, miközben Helmeczy ebből a helyzetből el tud terjeszteni magáról egy képet, a pártdiktatúra ellen harcoló polgárét. Ebben a helyzetben nagyon óvatos kommunikációs stratégiának van csak lehetősége a vezetőség részéről.
Egyébiránt Fritz szerint ez az ügy a Fidesz belügye, amely tulajdonképpen a pártfegyelemről szól, arról, hogy egy párt miként tudja a működéséhez és hatékonyságához szükséges fegyelmet tartani sorai között. Ehhez egy pártnak joga van, főleg akkor, ha elvi kérdésekről is szó van. Lapunk azon kérdésére, hogy okozhatnak-e még meglepetéseket, esetleg hasonló botrányokat Fidesz-politikusok a pártnak, hisz sokan közülük a Fidesz sikerei után áramlottak a párthoz, Fritz elmondta: a párt felső vezetése egységes, azon a szinten ez kizárt, de helyi szinteken ez valóban elképzelhető. Ilyen esetekben állhat elő - a mostani helyzethez hasonlóan -, hogy az egyén az igazságtól függetlenül jobb kommunikációs helyzetben van, mint maga a párt. Hisz azt mondhat, amit akar, míg a pártnak konkrétan kell indokolnia lépéseit.

Interjúnk Helmeczy Lászlóval: