A bársonyos forradalom göröngyös oldala volt a forint szükséges - és épp elégséges
- értékvesztése, és az ezzel járó életszínvonal-csökkenés. Ha 1989-ben havi
nettó 10 ezer forint nyomta a zsebünket - egy kezdő fiatal szűkös jövedelme volt
ez akkoriban -, ma „ugyanez” a pénz 86 ezer forint lenne, tehát ennyiért vásárolhatnánk
megközelítőleg azonos értékű dolgokat. Másképpen mondva: ha jövedelmünk 1989 óta
csak 8,6-szorosára növekedett - ezt ki-ki magának kiszámolhatja -, akkor egyáltalán
nem is növekedett, ugyanannyit keresünk, mint akkor. A készpénzmennyiség és vásárlóértéke
azonban nem azonos arányban növekedett az elmúlt évtizedben, valójában tehát még
ennél is nagyobb a különbség.
A KSH adatai szerint az 1997. évi nettó átlagkereset - amely 38.150 forint volt
-, ugyan 6-szorosa az 1987. évinek, de reálértéke ezidő alatt 24 százalékkal csökkent.
Az életszínvonal meredek esését az is mutatja, hogy ebben az időszakban a háztartások
a tartós fogyasztási javak vásárlására (pl.: gépkocsi, háztartási gépek stb.),
valamint lakásfelújításra, ingatlanvásárlásra fele annyit tudtak fordítani, mint
1987-ben.
A kenyér, valamint a liszt ára 4,3-szorosára, a tej 5,6-szorosára, a sertéscomb ára
kétszeresére emelkedett 1990-hez képest. 1997-ben az egy főre eső élelmiszerfogyasztás
88 ezer forint volt. Ehhez képest a legszegényebb réteghez tartozók csupán 55 ezer
forintot költhettek, a legtehetősebbek pedig 129 ezer forintot fordítottak élelmiszerek
vásárlására. 1997-re erősen polarizálódott a társadalom: a leggazdagabbak ötször
annyi jövedelemre tettek szert, mint a legszegényebbek, ruházkodásra 4,8-szor, oktatásra,
művelődésre pedig 6,4-szer többet fordítottak.
A következő évtized valószínűleg kevésbé lesz megrázó, hiszen jövőre egyszámjegyű
lesz az infláció, és remények szerint a jövő évezíredben tovább csökken. (K. K.)