Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Ragaszkodnak a királynőhöz

Az elmúlt hétvégén az ausztrálok úgy döntöttek: nem tagadják meg gyarmati múltjukat, nem óhajtanak a világ 147. köztársaságává válni, inkább megtartják királynőjüket. A népszavazás elmúlt, a viharok egyelőre még nem: a köztársaságpártiak nem adják fel a harcot.

Meg kívánja-e változtatni Ausztrália 98 éves alkotmányát, hogy helyette köztársasági államforma léphessen életbe, és kívánja-e, hogy a királynő helyett a parlament által választott elnök legyen az államfő - ez volt a kérdés, amire a múlt hét végén minden ausztrálnak választ kellett adnia. Többségük úgy döntött, hogy nem. A választások eredménye újabb vihart kavart az ausztrál közéletben. „A mai nap különleges nap országunk, Ausztrália történelmében. Az ausztrálok nemet mondtak a királynő »menesztésére«” - nyilatkozta Kerry Jones, a monarchisták kampányának vezetője, akik a stabil kormányzás győzelmeként könyvelték el a végeredményt. A republikánusok szerint viszont az eredmény a következő kampány új kezdetét jelentheti.
A zömében köztársaságpárti ausztrál média felháborodását fejezte ki a vereség miatt. „Ez a »nem« szerintem azt jelenti, hogy az ausztráloknak nincs önbizalmuk” - vélte a Sunday Telegraph című lap újságírója. „Elfogadhatatlan, hogy az emberek elutasították a köztársaságot” - írta a Canberra Times.
A választásokat követően II. Erzsébet nyilatkozatában elmondta: „Elfogadom és tiszteletben tartom az eredményt. Mindig is hangsúlyoztam, hogy a monarchia jövője Ausztráliában egyedül az ausztrál nép kezében van: csak ők dönthetnek felőle, demokratikus és alkotmányos eszközökkel.”
Ausztrália egyébként 1788-tól brit gyarmat volt, 1901-től pedig - amikor hat állama föderációt hozott létre - független nemzet lett. A nemzetközösség tagjaként viszont sok más országhoz - például Kanadához vagy Új-Zélandhoz - hasonlóan a brit uralkodót ismeri el államfőnek.