Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
A pápa nem kért bocsánatot

Az Indiába immár másodszor látogató II. János Pál pápát a múlt hét végén feszült hangulat várta az ország fővárosában, Új-Delhiben. Már hetekkel megérkezése előtt hindu nacionalista csoportok tüntetéseket szerveztek a pápalátogatás ellen, s többek között azt követelték, hogy II. János Pál állítsa le az országban a keresztény hittérítést. Szerintük ugyanis a katolikus egyház kihasználja a szegény, írástudatlan lakosságot, és ámítással próbálja rávenni őket, hogy áttérjenek a katolikus hitre. A pápa állításukat és követelésüket a vallásszabadságra mint a legfontosabb emberi jogra való hivatkozással utasította vissza.

A 79 éves katolikus egyházfő szigorú biztonsági intézkedések mellett volt kénytelen misét celebrálni India katolikus közössége számára a mindössze félig megtelt Nehru stadionban, hiszen nem sokkal azelőtt, hogy gépe leszállt Új-Delhiben, hindu radikálisok egy csoportja nyilvánosan elégette a pápa fényképét. Az ünnepi mise során a pápa méltatta a két évvel ezelőtt elhunyt Calcuttai Teréz anya érdemeit, akinek szentté avatási procedúrája elindítását most fontolgatja a Vatikán.
A pápa hétvégi programja során koszorút helyezett el Mahathma Gandhi Új-Delhiben található emlékművénél is, miközben a helyszín közelében a rendőrség keresztényellenes szlogeneket kiabáló szélsőségeseket tartóztatott le.
Indiában a közel egymilliárd fős és túlnyomórészt hindu lakosságnak mindössze 2,4 százaléka vallja magát kereszténynek, ebből 16 millióan katolikusok.
A pápa háromnapos indiai látogatása után hétfőn Grúziába utazott, ahol már szívélyesebb fogadtatásban volt része. Eduard Sevardnadze elnök kedves szavakkal köszöntötte a repülőtéren az egyházfőt, míg Indiába érkezésekor csak egy alacsonyabb rangú kormánytisztviselő és néhány helyi püspök fogadta. Sevardnadze reményét fejezte ki, hogy a történelmi jelentőségű pápalátogatás segít megteremteni a tartós békét a térségben, utalva ezzel a szomszédban folyó csecsenföldi harcokra.
Vallási körökben azonban már itt sem üdvözölték kitörő örömmel a katolikus egyházfő látogatását. A túlnyomórészt ortodox Grúzia egyházi méltóságai közül senki sem jelent meg a tbiliszi Sportpalotában tartott misén. Híveiket a pravoszláv elöljárók arra utasították, hogy bojkottálják a pápa által celebrált misét, mondván, az ortodox hívők jelenléte ott „megengedhetetlen”. A kedden tartott misén azonban részt vett Sevardnadze, a hivatalosan ateista Szovjetunió egykori külügyminisztere, aki a mise után az emelvényre lépve arra szólította a megjelenteket, hogy imádkozzanak a pápáért, akit ezután testvériesen meg is csókolt.
Tudósítók megfigyelése szerint II. János Pál egészségi állapota az út során aggodalomra adott okot, hiszen többször is remegés fogta el, és igen meggyötörtnek látszott. A Corriere della Sera című olasz lapnak adott interjújában a Vatikán szóvivője úgy vélte, az aggodalmak túlzottak. Elmondása szerint a pápa egy-egy útja során nem saját fizikai lehetőségeit mérlegeli, hanem az adott út eredményességét tartja szem előtt. Vatikáni szakírók azonban éppen az indiai és grúz látogatás eredményességét kérdőjelezik meg, utalva arra, hogy India „alig vette észre” a pápalátogatást, Grúziában pedig az ortodox pátriárka részéről meglehetősen hűvös fogadtatásban volt része a katolikus egyházfőnek. Joaquín Navarro Valls szóvivő cáfolta ezeket a véleményeket, kiemelve annak különleges jelentőségét, hogy a történelemben először jött létre találkozás a pápa és a grúz pátriárka között.