Vissza a tartalomjegyzékhez

Mondovics Gábor
Vita az áldozatok számáról

A Jugoszlávia elleni négyhónapos háború alatt a NATO arra hivatkozott, hogy Koszovó az albánok elleni népirtás földje: a szerbek által végrehajtott etnikai tisztogatás áldozatainak számát több tízezerre, néhány forrás százezres nagyságrendűre becsülte. Közel fél év telt el a háború befejezése óta. A héten a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló nemzetközi törvényszék főügyésze, Carla Del Ponte bejelentette: eddig 2 018 áldozat maradványait ásták ki. A főügyész aszszony azonban hozzátette: arra számít, hogy ez a szám még emelkedni fog. Miodrag Popovics szerb információs miniszterhelyettes a CNN hírtelevíziónak elmondta, hogy „szkeptikus” az adatokkal kapcsolatban. „A joghatóságainkat nem engedték a helyszínek közelébe sem” - mondta Popovics.


Gumibotos rendőrök tucatjai támadták meg Belgrádban a szerb parlament épülete előtt a demokrácia mellett tüntető egyetemistákat. Milosevics nehezen enged     Fotó: MTI

Nemzetközi kutatócsoportok próbálják meg Koszovóban azonosítani az albánok és a NATO által megadott információk alapján a sírhelyeket. Nem kétséges, hogy a népirtás és a tömeges gyilkosságok között nehéz meghúzni a számbeli határt, de az eddig exhumált holttestek száma nem érte el az ezret - állítja egy amerikai kutatócsoport most nyilvánosságra került jelentése.
Az amerikai Stratfor elemző csoport az interneten közzétett tanulmányában (www.stratfor.com) a légiháborút megelőző hetekben folytatott információs háborút vizsgálja. A jelentés készítői úgy látják: a támadást előkészítő egyes dezinformációkért az Egyesült Államok és Nagy-Britannia mellett Németország és Olaszország is felelős. Tony Blair angol miniszterelnök március 22-i parlamenti beszédében azt mondta: „Cselekednünk kell, hogy megmentsünk több ezer ártatlan férfit, nőt és gyermeket a humanitárius katasztrófától, a haláltól, a barbarizmustól és az etnikai tisztogatástól, amit egy brutális diktátor végez.” Gerhard Schröder német kancellár ugyanaznap hasonló hangnemet ütött meg: „Nincs más választásunk, mint hogy bevessük a rendelkezésünkre álló eszközöket.”
A NATO saját információit többnyire maguktól a menekültektől és az albán felszabadítási hadseregtől (UCK) kapta - állítja a Stratfor jelentése, amely szerint a menekültek közismerten az UCK befolyása alatt álltak. Az egyoldalú információgyűjtés a háború alatt még egyoldalúbbá vált, és szinte kizárólag albán forrásokra támaszkodott. Ezek alapján adtak ki jelentéseket a népirtás bizonyítékairól, köztük a Puszto Szelo melletti tömegsírokról. Bár a sírhelyek meglétét még egy NATO-műholdkép is bemutatta, a háború után a helyszínre érkezve a sírokra utaló egyetlen nyomot sem találtak - áll a Stratfor elemzésében. A bejelentés nyomán a szerbek azonnal tiltakoztak, orosz műholdfelvételekre hivatkozva, melyek ugyanarról a területről készültek a NATO-állítások közzététele után, és a sírok azokon nem voltak láthatók. A nyugati médiák rögtön a milosevicsi diktatúra manipulációjáról beszéltek.
A Jugoszláviában elkövetett emberiség elleni bűntetteket vizsgáló bizottság október 15-én jelentette be, hogy 700 meggyilkolt albán tetemét rejtették el a koszovói Trepka bányáiban. Itt azonban az amerikai szervezet jelentése szerint valójában egyetlenegy holttestet sem találtak.
Nemzetközi ellenőrök vizsgálják a tömegsírokat. Értelmezésük szerint tömegsír az, ahol egy adott sírba egynél több embert temettek el. A bizottság spanyol küldötteinek az első jelentések szerint a legnehezebb terep jutott: a szerb-albán frontvonal közelében kapták kutatási területüket. Több mint 2000 holttest feltárására voltak felkészülve, de sokkal kevesebbet találtak, összesen 187-et, melyeket egyszemélyes sírokba temettek. Tömegsírra azonban nem bukkantak. Az áldozatokról a bizottság vezetője kijelentette, hogy valamennyien a háborúban estek el. A holttestek továbbá nem voltak ott, ahol az állítások szerint lenniük kellett volna, pedig a vizsgálócsoport tagjai pontos eligazítást kaptak, mégsem találtak semmit - állítja a Stratfor kutatócsoport jelentése.