Vissza a tartalomjegyzékhez


APRÓPÉNZ

Évi 10,5 százalékos infláció

Az előzetes várakozásoknak megfelelően októberben az egyhavi átlagos fogyasztói áremelkedés 0,6 százalékos, az egy évre visszatekintő pedig 10,5 százalékos volt - derül ki a KSH (Központi Statisztikai Hivatal) gyorsjelentéséből. Az év első tíz hónapjában átlagosan 9,8 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint tavaly ilyenkor, ugyanannyival, mint az első kilenc hónapban. (MTI)


Januártól jön a gyed

Januártól újra jár a gyed, melynek nem titkolt célja, hogy emelkedjen a születések száma. A gyed keresetarányos lesz, azaz az átlagkereset 70 százalékát, de maximum a minimálbér kétszeresét kapják az érintettek. (A minimálbér jelenleg 22.500 forint). Az ellátásra mindenki jogosult, akinek legalább 180 nap igazolt jövedelme, 2000. január 1-jén két éven aluli gyermeke van, vér szerinti vagy örökbefogadó szülő. A gyed adóköteles jövedelem, és a gyermek két éves koráig jár. (MTI)


Marad a szocpol

A miniszterelnök rádiónyilatkozata szerint mégis marad januártól a szociálpolitikai támogatás jelenlegi rendszere, viszont szigorodna a kiutalás ellenőrzése. A kormányfő azzal indokolta váratlan bejelentését, hogy az önkormányzatok indulatosan visszautasították a rájuk osztott feladatokat. A fiatal házasok hosszú futamidővel, 6 százalék körüli kamattal juthatnának hitelhez. Orbán ígéretet tett arra, hogy egy-két héten belül végleges formában meghirdeti az új lakáskoncepciót. (MTI)


Olaj - csökkenő tartalékok, emelkedő árak

Az ipari fogyasztó országok olajtartalékai már szeptemberben apadásnak indultak, s az elkövetkező időszakban rekord ütemben fognak csökkenni, ha a Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) tartja magát kínálat-visszafogó politikájához. A nyersolaj világpiaci ára kedden máris jelentősen emelkedett. Elképzelhető, hogy a piacot olajszomj fogja jellemezni. Olajpiaci elemzők szerint egy esetleges hideghullám 30 dollár környékére hajthatja az olaj hordónkénti árát, de a 25 dolláros árszint mindenképpen tartható lesz egy-két hónapig. (MTI)


Mahart - csökkenő bevétel

A jugoszláviai Duna-szakasz hajózhatatlansága miatt a Magyar Hajózási Rt. (Mahart) a tavalyinál több mint egymilliárd forinttal kevesebb, 3,8-4 milliárd forintos árbevételre számít az idén, mivel a társaság bevételének 40 százalékát az al-dunai fuvarok adják. (MTI)