Vissza a tartalomjegyzékhez


Holt tart a Rapcsák ügy


Fotó: MTI

Rapcsák András, Hódmezővásárhely - az önkormányzat egy része szerint felfüggesztett - polgármestere immár harmadszor fűrészelte le a polgármesteri irodájára ellenfelei által feltett lakatot, és kijelentette: miután a bíróság jogerősen megszüntette az ellene szóló második eljárást is, a felfüggesztés törvénytelen. Mózes Ervin, a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője szerint viszont a májusban elrendelt fegyelmi vizsgálat még tart, ezért a polgármester felfüggesztésének érvényessége nem kétséges. Rapcsák a közgyűlést is összehívta, erre azonban csak az őt támogató négy képviselő érkezett meg. A többiek Novák Imre polgármester-helyettes vezetésével - a házasságkötő teremben tartották gyűlésüket - a vita nem ért véget.