Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Lemondást sürgetnek

A kiskunhalasi kórház-ügy hullámverései, úgy tűnik, nem csitulnak. A múlt heti számunkban írtunk a konfliktus részleteiről, melyek most újabb történésekkel „gazdagodtak”. A helyi érdekképviseleti szervek képviselői ugyanis a héten felszólították a kórház vezetőit a lemondásra.

Makay Lászlóné, a helyi szakszervezeti bizottság titkára az MTI-nek elmondta: a kórházi szakszervezet az elmúlt hét végén, a tagság száz százalékos jelenlétével egyhangúlag hozta meg azon döntését, miszerint a három kórházvezető lemondását követelik. Ezt az álláspontot elfogadta a közalkalmazotti tanács is.
A szakszervezeti bizottság titkára a döntést az OEP ellenőrzésének megállapításaival indokolta, melyből többek között kiderül, hogy a kórház vezetése felelős a törvényben előírt 1998-as béremelés elmaradásáért - fejtette ki a titkár. Hozzátette: noha a vezetők azt eltitkolták, sőt tagadták: az ellenőrzés igazolta, hogy a béremeléshez és a megemelt ügyeleti díjakhoz szükséges 19,2 százalékos fedezetet az OEP 1998. február 20-án a kórháznak átutalta. Szerinte a vezetők felelősségét súlyosbítja az OEP által feltárt különböző, jelentős pénzügyi-gazdasági szabálytalanság.
Füzes Attila gazdasági igazgató a fejleményekkel kapcsolatban a Heteknek elmondta: „furcsának tartom, hogy az érintettek másfél év múlva döbbennek rá, hogy mi az igazság”. Az igazgató szerint beszédes tény, hogy az elmúlt időben a szakszervezet egyetlen próbapert sem indított az álláspontjuk igazolása érdekében a munkaügyi bíróságon, ahol pedig mindig a munkavállalók érdekeit tartják szem előtt. Füzes rámutatott, hogy a szakszervezeti vezető tárgyszerűen nézve sem állított valóságot, hiszen az intézményben volt béremelés, igaz, a kormányrendeletben előírt tizenhattal szemben csak nyolc százalékos, de ez az igazgató szerint a teljesítménycsökkenés számlájára írható. Füzes szerint sajnálatos, hogy Szabó Erika kiskunhalasi parlamenti képviselő szakszervezeti üléseken szerepelve, a kórház és a város vezetői ellen hangolja az intézmény dolgozóit.