Hechs László, Jeruzsálem
Kompromisszumok ígérete

November másodikán múlt öt éve, hogy Jichak Rabin, Simon Peresz és Jasszer Arafat átvehette a Nobel-békedíjat azért, hogy 1993-ban elindították az izraeli és a palesztin nép közötti megbékélés folyamatát. Kölcsönösen lemondtak a fegyveres harcról és kötelezték magukat a fennálló vitás kérdések békés úton történő rendezésére. A szerződés szerint a folyamatnak már 1999 májusában be kellett volna fejeződnie, erre azonban mind a mai napig nem került sor. Az utolsó időközi megállapodás, a Sharm-egyezmény végrehajtása ma is tart, a végső státusról szóló tárgyalások pedig még el sem kezdődtek. Ilyen körülmények között került sor az Arafat-Clinton -Barak hármas találkozóra Oslóban, ahol az egyezményhez vezető titkos előkészületek folytak, és ahol a palesztin és az izraeli vezetők a megbékéléséért adott magas díjat átvehették.

Jasszer Arafat és Orbán Viktor megérkezik a parlamentbe. Huszonhárom ország már elismeri a palesztin államot    Fotó: Vörös Szilárd

A találkozó egy másik - szomorú - eseményre is emlékezett: négy évvel ezelőtt ölte meg Jigal Amir, a jeruzsálemi Bar-Ilan egyetem hallgatója Jichak Rabin izraeli kormányfőt. A megemlékezésre árnyékot vetett, hogy két, Izraellel már békeszerződést kötött arab állam vezetője, Jordánia királya és Egyiptom államfője visszautasította a meghívást, és ugyancsak nem jelent meg az idén trónra lépett új marokkói király. Mindhárom állam külügyminiszteri szinten képviseltette magát.
A tárgyaló felek megállapodtak abban, hogy elkerülnek minden olyan deklarációt és tartózkodnak minden olyan cselekménytől, amely megnehezítené a végső megállapodásról szóló keretegyezmény kidolgozását. Jasszer Arafat a csúcstalálkozón azt követelte, hogy Izrael szüntessen be minden akciót a zsidó településeken, s ennek fejében elállnának az önálló palesztin állam egyoldalú kikiáltásától, melyet a palesztin vezető a Palesztin Központi Tanács novemberi ülésén tervezett megvalósítani. Izraeli részről visszautasították az alkut, mondván, az időközi egyezmények tiltják a palesztinok egyoldalú önrendelkezését, a zsidó települések ügyét pedig az oslói Elvi Nyilatkozat a végső megállapodás körébe utalta.
Mint ismeretes, az izraeli kormányfőt több támadás érte palesztin részről amiatt, hogy a legutóbbi időkben Júdeában és Szamáriában létesített negyvenkét zsidó őrtelepet nem számolta fel. A hegycsúcsokat az izraeli telepes mozgalom tagjai Sharon akkori külügyminiszter felhívására foglalták el, hogy ott előzetes telepeket létesítsenek. A többségében fiatalokból álló Jövő Nemzedék mozgalom az általános választások és az új kormány megalakulása közötti időszakot használta fel, hogy e stratégiai fontosságú helyeket Izrael számára biztosítsa. Ehud Barak a telepesek vezetőivel való tanácskozás után tíz előörs felszámolásában állapodott meg. A zsidó telepesek vállalták, hogy önként kiürítik azokat, ennek fejében pedig Barak megígérte, hogy a fennmaradó örsöknek jogi státust biztosítanak. A kiürítés azonban akadozik, mert a telepeken lakó családok egy része nem hajlandó önként távozni, másfelől az ifjú telepesek fenntartásokkal fogadták vezetőik döntését. Barak most ultimátumot adott nekik: vagy a hét végéig távoznak, vagy a katonasággal üríttetik ki a településeket.
Mindenesetre a már kiürített telepeken is lázas építkezések folynak: utakkal kötik össze az előörsöket és a már meglévő állandó jellegű falvakat. A telepesek szóvivője szerint a miniszterelnökkel kötött megállapodás úgy szólt, hogy a telepek nem szolgálhatnak lakóhelyül, de a funkcionális intézmények a helyükön maradhatnak.
A palesztin vezetés szerint a zsidó települések léte törvénytelen, mert ellenkezik az ENSZ Biztonsági Tanácsának és a közgyűlés határozataival, így felszámolásuk elkerülhetetlen, és a palesztin-izraeli megbékélés egyik előfeltétele.
Az izraeli baloldal, a kommunisták, liberálisok, valamint a szocialista Munkapárt bal széle hajlandó a politikai kompromisszumra, a települések felszámolására a rég áhított béke fejében. A vallásos és a világi jobboldal azonban ellenzi zsidó települések felszámolását és nem hajlandó semmilyen kompromisszumot kötni. Barak és pártjának jobbszárnya képviseli ebben a kérdésben a középet. Ő ugyanis hajlandó bizonyos településeket felszámolni, a döntő többséget azonban meg akarja tartani izraeli fennhatóság alatt. A különbségek az izraeli politikai élet résztvevői között gyakorlati jellegűek. Egyikük sem gondolja, hogy a zsidó települések léte ellenkezne a nemzetközi joggal, és ezért felszámolásuk elkerülhetetlen. Ám tudják, ha meg akarnak egyezni Arafatékkal, szükség lesz a kompromisszumra. A különbség közöttük az izraeli-palesztin tűréshatár kérdésében van. Annyi bizonyos, hogy ha a végső megállapodás keretében állandó jellegű falvak vagy városok felszámolására kerülne sor, ez elkerülhetetlenül további szakadást eredményezne Izraelben.
A csúcstalálkozóval egyidejűleg hajtották végre az utolsó kísérletet a Arrow-2 (Nyíl) nevű rakétával, amelynek rendeltetése, hogy védelmül szolgáljon a ballisztikus támadó rakétákkal szemben. A 14 éves, több mint 2 milliárd dolláros projekt sikerrel zárult, miután a tenger felől kilőtt támadó rakétát az Arrow-2 megsemmisítette. A kísérlet során a radar beazonosította a támadó Scudot, a kilövőrendszer pedig automatikusan elindította a Palmachim-partról az elhárító rakétát, amelyet az izraeli légierő speciális csapata pontosított. A találkozó a sztratoszférában zajlott le, az Arrow teljes győzelmével. Izrael a világon az első ország, amely rendelkezik elhárító rakétával. Az Arrow-2 felváltja majd az amerikai Patriotokat, amelyeknek igazi légvédelmi funkciója nem a rakéták, hanem az ellenséges repülőgépek ellen irányul. Ezzel az amerikai- izraeli közös projekt véget ért, és megkezdődik a kilövőállások gyártása. Egyelőre hármat készítenek Izrael számára, majd az Egyesült Államok, Anglia, Törökország és India következik a várakozólistán. A rendszer védelmet nyújt majd Izraelnek az iraki, szír és iráni támadó ballisztikus rakétákkal szemben. Ezzel a zsidó állam jelentős lépést tett a béke felé. Izraelben ugyanis bíznak a békefolyamat sikerében, azonban - mondják a katonai és politikai elemzők - nem árt „szárazon tartani” a puskaport sem.