Vissza a tartalomjegyzékhez

Szobota Zoltán
Dinamizálni akarják az SZDSZ-t

Október 30-án tartotta első konferenciáját az „Új generáció” néven megalakult, fiatalokat tömörítő és az SZDSZ megújítását zászlajára tűző mozgalom. Demszky Gábor főpolgármester beszédében arra szólította fel a mintegy háromszáz érdeklődőt, hogy együtt hívják versenyre a Fideszt: „Nézzük meg, ki képviseli inkább a polgári értékeket.” Mind ő, mind az utána felszólaló fiatalok élesen bírálták pártjuk jelenlegi állapotát és radikális változások szükségességét hangsúlyozták. Ónody Tamás, az SZDSZ V. kerületi elnöke a liberális értékek következetes képviseletét tartotta a legfontosabbnak, mely - mint mondta - az „Orsós családot ugyanúgy jelenti, mint a megalázott asszisztensnő méltóságát”. Szabados Krisztián szerint négy olyan dolog van, amit csak liberálisok vállalnak fel: szabad piac, önkorlátozó állam, emberi jogok és környezetvédelem. Mint elmondta, a következő két és fél évben ezekről szeretne hallani az SZDSZ-től.

„A legfontosabb eredmény, hogy ez a mozgalom elindult. Közel 300 fiatal vett részt a rendezvényen. Sokan, akik nem tudtak eljönni, levélben érdeklődtek arról, hogyan csatlakozhatnának hozzánk. Fontos eredmény, hogy elfogadtunk egy nyilatkozatot, amely határozott állásfoglalás a céljainkról és az elveinkről” - mondta el lapunknak adott interjújában Ónody Tamás, arra a kérdésünkre válaszolva, hogy milyen kézzelfogható eredménye volt a konferenciának.
- Miről szól a nyilatkozat?
- Kimondja, hogy változatlanul a szabadság megvédése és kiterjesztése a legfontosabb feladatunk. Legfontosabb témáink: a szabad piacgazdaság, az emberi jogok és a tiszta közélet. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha kiszellőztetjük azt az áporodott kelet-európai levegőt, amely ott van az állami intézményekben, az egyetemeken és sokszor a fejekben. Ez a feladat az SZDSZ-re hárul. Neki kell követelnie az adó- és egészségügyreformot, neki kell kiállnia az összes hátrányos megkülönböztetésnek kitett társadalmi csoport mellett. Például a nők és a romák mellett, vagy akiket hitük miatt támadnak. Nekünk az a célunk, hogy az SZDSZ bátrabban politizáljon. Szakmai munkacsoportokat hozunk létre, ahol a fiatalok bekapcsolódhatnak ötleteikkel, érzékenységükkel és lelkesedésükkel a párt politizálásába. Minden munkacsoport választ magának egy már befutott és harcra fogható politikust, és a kezébe adja a kidolgozott eredményeket. Ha nincsenek megelégedve a referensükkel, akkor újak választására is van lehetőség.
- Válaszút előtt áll-e az SZDSZ?
- Vagy eltűnik, vagy határozott és okos liberális politizálást folytat. Ebben az esetben újra nagy párt lesz. Harmadik megoldás nincs.
- Vesznek át a Fidesz stílusából a siker érdekében?
- Szerintünk nagy különbség van az agresszív és kíméletlen nyomulás és a szellemes, bátor és főleg őszinte stílus között. Nem kell az elsőt azonosítani a fiatalság hangjával.
- Van-e akkora szava ennek az úgymond parlamenten kívüli szárnynak, hogy az egész pártot megújítsa?
- Azon dolgozunk, hogy legyen. Az új generáció szemléletváltást akar, több munkát, több eredményt. Ez nem személyek ellen szól, hanem szemlélet- és tempóváltás. A november végi küldöttgyűlésre egyébként több fiatal is kapott jelölést, ami azt jelenti, hogy van igény erre a váltásra.