Rejtélyes körülmények között lezuhant az ismert amerikai golfjátékos, Payne
Stewart magángépe. Eddig tisztázatlan okok miatt a földi irányítás a felszállása
után pár perccel elvesztette a kapcsolatot a Learjet típusú géppel, amely a fedélzetén
levő öt eszméletlen utassal ezt követően még több száz kilométert repült, majd végül
Dél-Dakota államban a földbe csapódott.

Archív kép a szerencsétlenül járt gépről. Egy legendát búcsúztattak
Fotó: MTI
Payne Stewart hétfőn reggel kilenc órakor szál.lt fel a floridai Orlandóból egy
Learjet típusú magángépen: Dallas felé tartott, hogy részt vegyen a következő
hetekben megrendezésre kerülő golfversenyen. Felszállása után pár perccel azonban a
földi irányítás elveszítette a kapcsolatot a 42 éves golfjátékos kisgépével. Az
amerikai légierő egy katonai gépet küldött a nyomába, amely azonban nem tudott segíteni
a bajba jutott kisgépen. A repülő üzemanyaga Dél-Dakota fölé érve fogyott el, s
ekkor szinte teljesen függőlegesen belefúródott a puha talajba.
Jóllehet szerdán este a lezuhant gép maradványai közül előkerültek a pilótafülkében
készült hangfelvételek is, a gépen történtek rekonstruálása azonban még eltarthat
pár napig, amíg szakértők elkészítik a vizsgálat összes eredményét.
Amit biztosan lehet tudni, az az, hogy a fedélzeten hirtelen bekövetkező nyomáscsökkenés
miatt a zuhanáskor a gép hat utasa már legalább négy órán keresztül vagy eszméletlen
vagy halott volt. Ezt a feltételezést látszik igazolni a Learjet közelébe repülő
katonai gépek jelentése is, amely szerint a kisgép ablakai be voltak fagyva, s ezért
nem lehetett belátni rajtuk. Hivatalos vélemények szerint abban a magasságban, melyben
a gép repült - vagyis mintegy 13 ezer méter magasan -, a hőmérséklet akár mínusz
56 fokra is lesüllyedhet, amit az emberi szervezet nem képes túlélni.
A gép egyik utasa, a világ egyik legismertebb golfjátékosaként számon tartott Payne
Stewart volt, aki sportpályafutása során összesen 18 versenyt nyert meg. Stewart -
aki a versenyeken a század eleji golfjátékosok tradicionális öltözetében: hagyományos
skótkockás térdnadrágban és sapkában szokott megjelenni - 1957-ben született
Springfieldben, Missouri államban. 1980-ban kezdődő karrierjét egy mintegy nyolc évig
tartó sikertelen időszak kettétörte, majd ezt követően egy évvel ezelőtt hirtelen
megtörtént a csoda: egymás után jöttek a sikerek, a megnyert játékok. Idén júniusban
pedig másodszor is megnyerte a US Open bajnokságot. A nagy újjászületés azonban
nemcsak Stewart életében történt meg: hatására az egész amerikai csapat megújult.
Jóllehet hívő családban nőtt fel, s apja hite szintén fontos szerepet játszott az
életében, az egy évvel ezelőtti változást Stewart mégis két gyermeke - a 13 éves
Chelsae és a 10 éves Aaron - hatásának tulajdonította: azt állította, hogy a
rajtuk keresztül megtalált, a hit felé vezető út jelentette a fordulatot a sorsában.
„Büszke vagyok arra, hogy Istenbe vetett hitem ennyire megerősödött: a tavalyihoz képest
óriási változás következett be a hitéletemben. Most sokkal érettebb vagyok…
Amikor játszom, a legjobbat akarom nyújtani. Amikor pedig otthon vagyok, akkor elsősorban
jó apa akarok lenni” - nyilatkozta halála előtt nem sokkal Stewart a CNN hírtelevíziónak.