Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
A McLaren egy centivel nyerhet

Mint az ismeretes, a Malajziai Nagydíjon hiába végeztek az első két helyen a Ferrari csapat pilótái - az ír Eddie Irvine és a német Michael Schumacher -, eredményüket törölték, és a győzelemért járó tíz pontot a harmadikként célba érő McLaren-Mercedes versenyzője, a finn Mika Häkkinen kapta. A két versenyző kizárásának oka az volt, hogy a verseny utáni műszaki ellenőrzésen kiderült: az olasz csapat autóinak légterelője egy centivel nagyobb volt a megengedettnél.


A Ferrari és a McLaren harca    Fotó: MTI

Ahogy az előre látható volt, a döntés után a Ferrari fellebbezett, és megindult az ilyen ügyekben szokásos nyilatkozatháború. Az Auto Motor und Sport magazin szerint a McLaren-Mercedes jelezte a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) illetékeseinek, hogy a hétvégi sepangi futamon a Ferrarikon a légterelők nem feleltek meg a szabályoknak.
Ron Dennis, a McLaren- Mercedes csapatfőnöke elismerte, hogy feljelentették a Ferrarit, de más okból.
„Az olaszok a futam során annyira elhasználták a gumikat, hogy a kerékcserénél már nem látszódott rajta a bordázat, és ezt jeleztük az FIA-nek - mondta Dennis. - A szabály úgy szól, hogy a gumikat nem szabad ennyire elkoptatni. Ez ugyanis balesetveszélyes és jogtalan előnyt jelent a vetélytársakkal szemben. Schumacher a kerékcsere előtt érte el a legjobb köridőket.”
Jo Bauer, az FIA technikai ellenőre elismerte: tudott róla, hogy a Ferrarik légterelőit szabálytalanul szerelték fel.
„Már korábban terveztem, hogy megnézem az olasz csapat autóit. Több helyről is jelezték nekem, hogy a Ferrarik nem felelnek meg az előírásoknak - nyilatkozta Bauer. - A Forma-1-ben az a szokás, hogy mindenki figyeli a másikat. Természetesen azzal is tisztában vannak a csapatok, hogy kihez kell fordulni, ha valahol megszegik a szabályokat. Soha nem fogom elárulni, hogy kik voltak az informátoraim.”
A Ferrari hivatalos közleményben tudatta, hogy külső szakértők jelenlétében szélcsatornákban próbálták ki a szabálytalannak ítélt légterelőket, s a vizsgálatok bebizonyították, hogy a Malajziában használt légterelők a legcsekélyebb mértékben sem befolyásolták a versenygépkocsik teljesítményét.
A McLaren-Mercedes arra kérte az FIA-t, hogy legyen következetes a Malajziai Nagydíjról kizárt Ferrarik fellebbezésének elbírálásakor. Felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt években több precedens értékű eset fordult elő, és hangsúlyozta: a Ferrari érvelését, miszerint a kifogásolt elemek szabálytalan mérete nem befolyásolta a végeredményt, nem szabad jogos védekezésként figyelembe venni.
„Miközben megértjük sokak szimpátiáját, valamint az elnéző bánásmódra vonatkozó kéréseket, az eset megoldását illetően nem tartozik a tárgyhoz az a tény, hogy a Malajziai GP eredménye eldöntheti a világbajnokságot. Minél fontosabb futamról van szó, annál lényegesebb, hogy a szabályokat következetesen betartsák” - fogalmazott a McLaren-Mercedes közleménye.
„A mi csapatunk is számos alkalommal szenvedett hátrányt, így 1997-ben is, amikor Häkkinentől meg nem engedett összetételű üzemanyag használata miatt elvették a Belgiumban elért harmadik helyet. A fellebbviteli fórum akkori ítéletében kimondta, hogy a szabályok rögzítik: nem számít jogos védekezésnek, hogy a hiba nem járt együtt teljesítményjavulással” - tartalmazta a közlemény.
Norbert Haug, a Mercedes sportigazgatója szerint egyértelmű, hogy a pilóták között a címvédő finn Mika Häkkinen, míg a konstruktőrök versenyében a McLaren-Mercedes nyerte meg a világbajnokságot.
„Nem értem, miért kell ezen csodálkozni. A szabályok világosak, ezeket a Ferrari megszegte, tehát jogosan zárták ki a két autót a futamból - nyilatkozta Haug. - Természetesen sajnálom a pilótákat, mert ők nem tehetnek semmiről sem, de a helyzet ettől nem változik, mi nyertük a vb-t. Szeretnénk Suzukában megszerezni az első két helyet, és akkor senki sem fogja megkérdőjelezni világbajnoki címünk jogosságát.” Bernie Ecclestone, az FIA alelnöke viszont azt szeretné, ha Suzukában dőlne el a Forma-1 világbajnoki címe. „Én is azt szeretném, amit a közönség akar: egy csodálatos finist látni Suzukában” - nyilatkozta Ecclestone a The Sunnak, a legnagyobb példányszámú brit bulvárlapnak, miután vasárnap a Malajziai Nagydíjon kizárták Eddie Irvine-t és Michael Schumachert. Ecclestone közölte: ami Malajziában történt, az nagyon rossz, és szeretné, ha az FIA megváltoztatná döntését. Ugyanakkor hangsúlyozta, a fellebbviteli tanács ugyanolyan független testület, mint bármely fellebbviteli bíróság Angliában, és neki személy szerint nincs befolyása arra, hogy miként döntenek majd Párizsban. Szerinte igen szigorú az FIA szabályzata, és ő már hosszú évek óta azért küzd, hogy enyhítsenek rajta.
A Nemzetközi Automobil Szövetség csodálkozva és értetlenül fogadta Bernie Ecclestone-nak, az FIA alelnökének véleményét a Ferrarik légterelőjével és az FIA-szabályokkal kapcsolatban.
Az FIA azért tartja érthetetlennek az alelnök kijelentését, mert maga Ecclestone az elmúlt időszakban kétszer is a most kritizált szabályok mellett szavazott. Ráadásul a szövetség szóvivője, Francesco Longanesi úgy véli, hogy az alelnöknek nem áll jogában ilyen nyilatkozatot tenni.
A konstruktőrök versenyében 4. helyen álló Stewart- Ford csapat képviselője is el akarja mondani véleményét a Ferrari-üggyel kapcsolatban az FIA fellebbviteli bizottsága előtt.
Amennyiben ugyanis a vasárnapi futam után közvetlenül meghozott döntés - azaz a kizárás - marad érvényben, akkor a csapat a Williams- Supertec előtt nyolcpontos előnnyel várhatja az október 31-i suzukai záró futamot. Ha viszont a fellebbezést elfogadják, és a pályán elért eredményt veszik figyelembe, a Stewart előnye mindössze három pontra csökken az üldözővel szemben.
„Elmegyünk a meghallgatásra, mert a döntés minket is érint. Úgy véljük, ha a Ferrari megsértette a szabályokat, akkor a kizárásnak érvényben kell maradnia - mondta a Stewart egyik szóvivője. - Hatalmas különbség nyolc- vagy hárompontos előnnyel nekivágni az utolsó futamnak. Presztízsről és a következő évi boxpozícióról van szó.” A Stewart két pilótája - a brit Johnny Herbert és a brazil Rubens Barrichello - Eddie Irvine és Michael Schumacher kizárása után a 2., illetve a 3. helyet kapta meg Sepangban, amivel megerősítették a csapat negyedik helyét.