Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Kína piszkos háborúra készül

Miközben Csiang Cö-min kínai elnök nagy-britanniai látogatására készült, a kínai könyvpiacon és újságokban egy háborús terv bizarr részletei láttak napvilágot: kiderült, hogy nagyobb háborús konfliktus kitörése esetén Kína készen áll, akár alantas módszerekkel is, szétzilálni a nyugati világ gazdasági rendszerét és pénzügyi intézményeit. A londoni Daily Telegraph című lap értesülése szerint a kínai Népi Felszabadító Hadsereg vezetői az utóbbi időben nyíltan szorgalmazták, hogy Peking hagyjon fel a hagyományos védelmi stratégiák kidolgozásával, és készüljön inkább az úgynevezett „piszkos háborúra”. Mint hangoztatják, a Nyugat politikai és gazdasági bukását terrorista akciók és vegyi fegyverek alkalmazása mellett például környezeti károk okozásával és számítógépes vírusok terjesztésével is elő lehet idézni - írta a londoni újság.


Tibet mellett tüntető férfit üldöz egy londoni gárdista Csiang Cö-min kínai elnök érkezésekor    Fotó: MTI

A hadsereg vezetői szerint Kína nem képes felvenni a versenyt a nyugati hatalmak katonai erejével, ezért az ország nem engedheti meg magának, hogy a túlköltekezés csapdájába esve megpróbáljon új fegyvereket és katonai hardvereket kifejleszteni. Az egyik könyv, amelyet a hadsereglégierejének ezredesei írtak, mintegy huszonnégy módszert
sorol fel arra vonatkozóan, hogyan lehet az Egyesült Államokat és szövetségeseit „térdre kényszeríteni”. Egy másik hasonló témájú „mű” szerzője, Liang ezredes egész oldalas újságcikkben próbálta igazolni hitvallását: „Minden erős ország szabályokat hoz létre, a felemelkedő országok azonban megszegik azokat, és kihasználják a kibúvókat. A barbárok mindig a civilizált és fejlett országok szabályainak megszegésével emelkednek fel, s tulajdonképpen az egész történelem erről szól.”
A Daily Telegraph értesülései szerint a „piszkos háborúban” katonai fenyegetettség esetén a kínai hadseregnek be kell szivárognia a nyugati társadalmakba, és ott szabotálnia kell a kulcsfontosságú intézmények működését, beleértve a bankokat és az állami intézményeket is. Mivel Peking nem ért el kellő eredményeket hadseregének korszerűsítésében, egyesek azt javasolják, Kína különítsen el mintegy 100 milliárd dollárt az „ellenség” pénzügyi krízisének előidézésére kidolgozott terv végrehajtásához. A témában megjelent egyik könyv, amely a Határtalan háború címet viseli, olyan hadviselést ír le, amely „túllép minden határon és korláton. Alkalmaz katonai és nem katonai eszközöket is, és egyszerre több fronton intéz támadást. Ez a jövő háborúja.”
Az új gondolkodásmód Kínában kezdi átitatni az állami médiát is, amely az utóbbi időben egyre többet foglalkozott azzal, miként lehet felkészülni egy technológiailag fejlettebb ellenséggel folytatott háborúra. A China Youth Daily című ifjúsági napilap például kifejtette: „A nyugatiak magas színvonalú civilizációt élveznek és azt gondolják, ezek az eszközök erkölcstelenek. Azonban, ha kitör a háború, nem lesz kegyelem.”
A „piszkos háború” hadgyakorlata lehetett a közelmúltban, amikor Peking a tajvani nemzetgyűlés számítógépes oldalai ellen indított számítógépes kalózakciót. Bár a weboldalak nem működtek három napig, a központi számítógépen tartott fontos adatokat nem tudták megsemmisíteni. A kínai technika korlátaira akkor derült fény, amikor a tajvani kalózok „visszavágtak”, s Peking komputereit le kellett kapcsolni a világhálóról egészen addig, amíg az új védelmi rendszert elkészítették - írja a Daily Telegraph.