Szlazsánszky Ferenc
Kié 1956

Az 1956-os forradalom egykori résztvevői a mai napig nem értenek egyet az igazságtétel módját illetően: a Pongrácz Gergely vagy Fónay Jenő nevével fémjelezhető „radikális forradalmárok” a felelősök megbüntetését sürgetik, míg a - többek között - Litván Györgyhöz kapcsolható „mérsékeltek” úgy látják: a társadalmi megbékélés szempontjából szerencsésebb volna a bűnösök felelősségre vonás nélküli megnevezése. A két irányzat eltérően ítéli meg az események jellegét is, nevezetesen, hogy „tisztán” polgári forradalom tört-e ki október 23-án, avagy szerepet játszott benne a reformkommunista irányzat is? Földes György szerint negyvenhárom évvel az események után a történelemtudományra kellene bízni az igazságtételt - nem a politikusokra.

A forradalom megítélésében kialakult törésvonal az 56-os Intézet és a többi 56-os szervezet (Pofosz, Recski Szövetség, 56-os Magyarok Világszövetsége stb.) között húzódik - állította Gedai István, a Politikai Foglyok Szövetsége (Pofosz) alelnöke a Hetek kérdésére. Utóbbi szervezetek egységesnek tekinthetők abban a tekintetben, hogy valamennyien követelik a bűnösök felelősségre vonását és megbüntetését, nem értenek egyet a forradalom leverése során elkövetett bűnök elévülésével. Igazságtalannak tartják, hogy míg az 1945 utáni „illegitim rendszer illegitim bíróságai” népellenes bűncselekmények vádjával ítélték el a forradalmárokat, a szocialista rendszer fegyveres védelmezőit máig nem vonták felelősségre. Gedai kettős mérce alkalmazásának tartja, hogy a csendőrséget „messzemenően elítélik”, az ÁVO-sok „kollektív elmarasztalása” viszont nem történt meg.
Pongrácz Gergely, az 56-os Magyarok Világszövetségének elnöke úgy véli: ahogy a náci háborús bűnök nem évülnek el, úgy az 56-ban elkövetett gyilkosságok sem évülhetnek el. „Hogyan beszélhetnénk elévülésről? Ne arra hivatkozzanak, hogy roggyant öregemberek, sajnálni kell őket. Vajon mennyire sajnálták ők annak idején azokat, akiket kivégeztek?” - tette fel a költői kérdést a lapunknak nyilatkozó Pongrácz.
Litván György - aki 1988 tavaszán negyedmagával alapította meg az akkor még hivatalosan ellenforradalomnak titulált események rehabilitálását céljául kitűző Történelmi Igazságtétel Bizottságot (TIB) - az ítélet nélküli ténymegállapítás híve. Úgy véli, a társadalmi megbékélés szempontjából hasznosabb, ha csak megnevezik a bűnösöket, de nem ítélik el őket. „1989 után attól féltünk, hogy a kisembereket fogják majd elítélni, a főbűnösök viszont megfoghatatlanok, mert azok a pártban voltak” - nyilatkozta a Heteknek Litván, az 56-os Intézet volt igazgatója, aki egyébként maga is éveket ült börtönben a forradalom után. A történész azért sem támogatja ítéletek kiszabását, mert ezáltal megindulhat a feljelentések áradata, ami megmérgezi az ország levegőjét. „Ezt nem kívántuk.”
Az igazságtétel kérdéséből további viták bontakoztak ki. A „radikálisok” azzal vádolják a Litván által képviselt irányzatot, hogy a forradalom egész történetét a reformkommunizmus szellemében értelmezi.
„1991-ben megjelent egy kis füzet az iskolák számára, Abban azt állították, hogy a reformkommunisták csinálták a forradalmat, és volt néhány huligán, akik lövöldöztek” - emlékezik Pongrácz.
„Ebből persze egy szó nem igaz, csak éppen nem iktatjuk ki ezt az irányzatot, mert maga Nagy Imre is reformkommunista volt, és a forradalom előkészítésében és kirobbanásában ez az irányzat igenis döntő szerepet játszott” - mondja Litván.
Pongrácz Gergely nem hisz a reformkommunisták létezésében: „Mi az, hogy reformkommunista? A kommunizmust nem lehet megújítani” - mondja Pongrácz, aki Nagy Imre és társai 1989-es, a Történelmi Igazságtétel Bizottság által szervezett újratemetésére sem jött haza. „Az öt kommunistát el tudják temetni nélkülem is” - mondta, s bár ennek a „nyomásnak” engedve a szervezők a névtelen áldozatok emlékére egy üres koporsót is a ravatalra helyeztek, Pongrácz nem fogadta el a meghívást.
Litván György szerint eldönthetetlen kérdés, hogy mennyiben volt szocialista vagy polgári a forradalom. „Óriási butaság, tudniillik ebben minden volt, és a különböző csoportok, irányzatok mást-mást akartak.” A tisztán polgári jelleget már csak azért is nehéz kimutatni, mert bár alakultak konzervatív és kereszténydemokrata pártok, azonban csak október 30-31-én, amikor úgy látszott: győz a forradalom. Az események az egyetemisták tüntetésével kezdődtek, a kezdeteknél nem voltak jelen „polgári úriemberek” - mondja Litván.
Valószínűleg a forradalom megítélése körüli vita az oka annak is, hogy a jövő évi költségvetésből egy fillért sem szánnak az 56-os Intézetnek, noha az idén hat-, tavaly pedig hatvanmillió forintból gazdálkodhatott az intézet. Tény, hogy az 56-os Intézettel nem rokonszenvező 56-os szervezetek egytől egyig a politikai jobboldalhoz kötődnek.
Földes György, az MSZP országos választmányának elnöke a Heteknek kifejtette: negyvenhárom évvel a forradalom után a nemzeti megbékélésre kellene helyezni a hangsúlyt és „nem arra, hogy ki hol állt”. Természetesen amellett, hogy azokat, akik sérelmet szenvedtek 1956-ban, a szó erkölcsi politikai és anyagi értelmében is rehabilitálják - tette hozzá a történész.
Földes szerint jó példával járnak előttünk a spanyolok, akik egy hároméves polgárháború és az azt követő hosszú megtorlás és elnyomatás ellenére is meg tudtak békülni egymással. Ez persze nem azt jelenti, hogy érvénytelenítjük azokat a bűnöket, amelyeket egyesek elkövettek, hanem azt, hogy tudomásul veszszük: „Egy történelem választ el ettől minket” - mondta Földes György.