Vissza a tartalomjegyzékhez

Kapsza Ágnes
Képmás agyagból

Ahogy beléptem az ajtón, megdöbbenésemre egyből felismertem a művésznőt a tömegben, holott sosem láttam azelőtt. Ha akarná sem tagadhatná le, hogy ő a kiállított tárgyak alkotója: ugyanaz a tekintet, ugyanazok az arcvonások, mint a szobrain.

Az agyag különös anyag. Kun Éva tud bánni vele. Talán az sem elfogult, aki a legjobbnak tartja a hazai keramikusok között. Mindenesetre élvonalbeli művésznek számít a szakmában, ahová elsősorban mesterségbeli tudása emeli - bár Kun Éva iparművészete már-már a képzőművészet határait feszegeti.
A laikus szemlélődő számára a patchwork-szerűen, többféle különleges felületből bonyolultan összeálló szobrok, domborművek az agyagművesség virtuózaként mutatják be a művészt. A technikára, amit most kiállított tárgyainak mindegyikén használ, a 80-as évek elején bukkant rá a szakirodalomban. Azóta már tanítványok serege érez ösztönzést elsajátítására. A „raku” keletről, Japánból származik, és jelentése valami olyasmi, hogy az is élvezi, aki készíti, és az is, aki használja. A titka a második, mázzal történő égetés után a „lefojtásban” van, amikor az ezer fokra felforrósodott mázas kerámiát fűrészporral vagy homokkal elzárják az oxigéntől. Ilyenkor a máz kiszámíthatatlan dolgokat produkálhat, de éppen ez az esetlegesség adja a dolog szépségét, izgalmát; hiszen így az alkotásban nagy szerephez jut a véletlen.
Kun Éva fiatalos, fáradhatatlan, mindig újítani kész alkotókedvéről tanúskodnak színes, változatos munkái, melyeket az Újszeceszszió Galériában tekinthetnek meg az érdeklődők.