Vissza a tartalomjegyzékhez

Szobota Zoltán
Az újnál is újabb SZDSZ

Az SZDSZ a múlt hét szerdáján Pécsett megrendezett háromnapos road-show-ja már előre jelezte: a párt radikális arculatváltásra készül. A megújulás több lépcsőben zajlana, melynek legfontosabb elemei között szerepel a polgári értékek hangsúlyozása mellett az MSZP-től való ideológiai távolodás és a párton belüli generációváltás felgyorsítása is. A szabaddemokraták a Fidesz jobbratolódása helyén keletkezett űrt kívánják a jövőben betölteni.

AZ SZDSZ ügyvívői testülete vasárnap fogadta el a párt új stratégiáját. Ennek értelmében önmeghatározásukban ezentúl nagyobb teret kap a polgári-liberális irányultság hangsúlyozása, mely magába foglalja
- többek között - a sikerorientáltságot és az eredményességet is. Úgy látják, hogy a Fidesz több fórumon bebizonyította antidemokratikus és a polgári értékekkel ellentétes álláspontját. Demszky Gábor főpogármester a metróépítést és a Nemzeti Színház esetét említette, ahol a kormány mindkét esetben megsértette a polgári szótól elválaszthatatlan szerződéses fegyelem betartását.
Horn Gábor, parlamenti képviselő, az SZDSZ ügyvivője szerint vissza kell szerezni a polgár szó becsületét, melyet a kormány az elmúlt egy évben lejáratott. Lapunk kérdésére elmondta: pártja megalakulása óta a polgári értékek letéteményese volt, ám a választásoknál a Fidesz „elorozta” azt. „Az SZDSZ felismerte, hogy elkerülhetetlen a váltás, hiszen be kell tölteni azt az űrt, ami a Fidesz jobbratolódásával keletkezett. Azok a mára csalódott és tanácstalan fiatalok, akik 1998-ban a liberális polgári értékekre szavazva a Fideszt választották, most újra megszólíthatók” - állítja a képviselő.
Ezt látszik igazolni a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet szeptemberi felmérése is, ahol az SZDSZ szavazótáborának átlagéletkora a többi párthoz viszonyítva a legkedvezőbb (40 év). Ugyanakkor szembetűnő, hogy noha Demszky az ország második legnépszerűbb politikusaként - ellentétben a 8. helyen álló miniszterelnök 6 százalékos „zuhanásával” - június óta semmit sem vesztett népszerűségéből, pártja mégis csúfosan szerepelt a helyközi választásokon.
A szabaddemokraták új stratégiájukban fontos szerepet szánnak a fiataloknak. Demszky Gábor a Népszavának nyilatkozva elmondta: az SZDSZ-nek sürgős vérátömlesztésre van szüksége, továbbá arra is, hogy „néhány megfáradt politikus felébredjen, vagy átadja a helyet a fiataloknak”. A főpolgármester október 30-án beszédet mond az Új SZDSZ - Új Generáció című fiatal értelmiségieknek rendezett megmozduláson.
„A fiatalok mozgósítása a párt belső megerősödését szolgálja” - mondta el a Heteknek Ónodi Tamás az V. kerületi SZDSZ elnöke, a rendezvény szervezője, majd hozzátette: „A Fidesz generációváltást ígért a politikában, de ez nem következett be, ugyanúgy politizálnak, mint a régiek. A fiatalok a változás helyett drogtörvényt és családmodell-koncepciót kaptak.” Az új generáció bevonásával kettős célja van a szabaddemokratáknak: egyrészt új hangok megszólaltatása a politikai közéletben, másrészt pedig a párton belüli megújulás elősegítése.
Arra a kérdésünkre, hogy a fiatalok integrálásának van-e köze a MSZP-nél (BIT-Úttörőszövetség) és a Fidesznél (ISM új államtitkár) tapasztalható törekvésekhez, a politikus a következőket mondta: „A pártok ifjúsági programjai kirakatügyek. Nem szólalnak meg semmilyen fórumon, hanem nyári táborozást szerveznek az adófizetők pénzén. Az SZDSZ nem csinál olyat, mint a BIT, mert nem akarja a fiatalokat visszavezetni a bürokráciába.”
Demszky Gábor, a Népszavának elmondta, hogy már megvan a sikerhez szükséges 4-5 frontember, akik a hazai politikai paletta egyetlen modernizációt és polgárosodást felmutatni tudó pártját képviselik majd.
Enyedi Zsolt politológus logikusnak tartja az SZDSZ új retorikáját, mely szerinte elsősorban az 500 ezer elvesztett választó visszaszerzésére tett kísérlet. Az MSZP-től való távolodásban azonban egy esetleges jövőbeni koalíció meghiúsulásának kockázatát látja. A politológus kifejtette, hogy a „forradalmi fiatalok” párt nélkül maradtak, mert manapság nem népszerű kormánypártot támogatni, a fokozatosan konzervatív néppárttá átalakuló Fidesz pedig a hatalom szinonimája lett. Demszky szerepéről szólva elmondta: „Utolsó adunak maradt meg, ezért a kérdés az, hogy van-e körülötte olyan csapat, amelyik át tudja venni az irányítást. Jelenleg azonban nem látok csapatot, csak egy embert” - tette hozzá a szakember.