Vissza a tartalomjegyzékhez


Brüsszeli bók

Az Európai Bizottságnak a tagjelöltekről készített éves országjelentésében Magyarország elmúlt évi felkészülési teljesítménye gazdasági, törvényhozási és közigazgatási tekintetben is pozitív értékelést kapott.


Romano Prodi, Nicole Fontaine, Günther Verheugen az EU csúcsvezetői bemutatják a csatlakozásra váró országokról szóló jelentést    Fotó: MTI

A makrogazdasági helyzet és a pénzügyi egyensúly alakulását egyértelmű elismeréssel elemzi az Európai Bizottság jelentése. Kiemeli a növekedés tavalyi 5,1 százalékos arányát, a kivitel erőteljes emelkedését, az infláció jelentős csökkenését és azt, hogy az évtizedben először emelkedett a foglalkoztatás. A jelentés leszögezi, hogy az ország képes megbirkózni középtávon az unióban érvényesülő verseny nyomásával és a piaci erőkkel, ha folytatja a szerkezeti átalakulást. A gondok között említi viszont a költségvetési egyensúly feszültségeit, amelyeket elsősorban a nyugdíjrendszer és az egészségügyi ellátás reformjával lát megoldhatónak.
Összefoglaló következtetéseiben a jelentés megállapította, hogy Magyarország megfelel a tagság politikai feltételeinek. A piacgazdaság jól működik, a gazdaság mutatói kedvezően alakulnak, de figyelni kell a fizetési mérleg és a költségvetési egyensúly romlására. Kritikusan utal az igazságügyi és belügyi harmonizáció lassúságára, főleg a határok védelmében és a menedékkérdés kezelésében. Gyorsítást sürget a környezetvédelmi jogszabályok átvételében és a regionális fejlesztésben, nagyobb védelmet szorgalmaz az európai szellemi termékeknek a televíziós műsorokban. Ezekkel az észrevételekkel együtt a bizottság arra a következtetésre jutott, hogy Magyarország jól halad rövid és középtávú csatlakozási programjának megvalósításában. (MTI)