Emberi mulasztás okozta a japán Tokaimura városka urániumfeldolgozó üzemében történt
atombalesetet - állapította meg a szakértői vizsgálat. Bár a szerencsétlenség
korántsem volt annyira súlyos, mint a jó néhány évvel ezelőtti csernobili katasztrófa,
az eset magára vonta a nemzetközi közvélemény figyelmét, a tudósokat és
politikusokat pedig saját országaik felkészültségének újbóli áttekintésére ösztönözte.
A baleset oka ugyanis az volt, hogy az üzem dolgozói szabálytalan előírások alapján
kezelték a veszélyes nyersanyagot.

Egy család ruházatának radioaktív sugárzását vizsgálják Tokaimurában. Életveszélyes
kísérletek Fotó: AP
A munkások az üzem kézikönyvének utasításait követték, amikor az urániumkeveréket
rozsdamentes acélvödörből töltötték az ülepítőkádba. Vezetőjük utasítására
azonban a megengedett mennyiség mintegy hétszeresét használták fel a folyamat „felgyorsítása”
végett. Ennek következtében váratlan láncreakció indult be az üzemben, amelyet csak
18 órával később tudtak megfékezni. „Legalább két éve olyan kézikönyv szerint
járunk el, amelyet nem mutattunk be a kormánynak és amely egy vödörnyi mennyiség
felhasználását írja elő. Tudtuk, hogy eljárásunk illegális, de gyorsabb volt a
hivatalosan előírt normáknál” - vallotta be a cég egyik hivatalos képviselője.
A baleset arra is rávilágított, milyen tudatlanság - és fejetlenség - uralkodik
még ezen a területen: amerikai és európai szakértők szerint ilyen esetekben
automatikus biztonsági berendezéseknek kellene a folyamatot megfékezni. Ilyen felszereléssel
azonban csak az erőművek rendelkeznek, az olyan kisebb nyersanyagfeldolgozó-üzemek,
mint a tokaimurai, nem. A riasztott tűzoltók védőruha nélkül érkeztek a helyszínre,
így közülük is többen sugárfertőzést szenvedtek. A településen felszerelt hangszórók
csak órákkal később figyelmeztették a lakosságot: zárkózzanak be otthonaikba.
Megint csak jó néhány órával később került sor a leginkább veszélyeztetett
lakosok evakuálására. Az üzem dolgozói közül több tucat ember lett sugárfertőzött,
az „akcióban” részt vevő három munkást pedig kritikus állapotban szállították
kórházba - túlélésükre az orvosok nem sok esélyt adnak.
Az eset kapcsán a kormány egyik munkatársa kijelentette, felül kell vizsgálni a nukleáris
üzemek írányításának módját, Obuchi miniszterelnök pedig felháborodását
fejezte ki a japán munkamorál ilyen mértékű ellazulása miatt. „Az a nemzet, amely
a csúcstechnológia-gyártás terén hírnevet vívott ki magának, nem engedhet meg
ilyen hanyagságot” - jelentette ki a kormányfő.