Vissza a tartalomjegyzékhez


Eltűnt a Fekete Lyuk

Bizonyára sokan emlékeznek még a nyolcvanas évek hírhedt alternatív klubjára, a Fekete Lyukra. A „lyukat” a társadalmi konvenciók ellen meglehetősen drasztikus formákban tiltakozó, periférikus helyzetű, kevésbé iskolázott vagy éppenséggel értelmiségi, az undergrund kultúrával szimpatizáló fiatalság látogatta, nem kevéssé sokkolva ezzel a környékbeli „átlaglakosságot”.

Zimonyi Péter a szórakozóhelyet az erősen konyuló kedélygörbe és a debilis társadalmi depresszió olyan gyűjtőhelyeként jellemezte, amely nem utolsó sorban rendkívül jó gyakorlóterepül szolgált az ifjú szociológusok számára is.
Az 1988 óta üzemelő, főként dark, rock, punk és avantgard zenét játszó klub 1994-ben részben a bérleti jog körül kialakult huzavonák, részben egy késelési ügy miatt bezárni kényszerült. A dolgok jelenlegi állása szerint új kezdeményezés készül a „lyuk” háza táján, ami egyben 180 fokos fordulatot is jelent a klub életében. Idén ugyanis a Rhéma Alapítvány nevű nonprofit civil szervezet megvásárolta a klubnak helyet adó, Golgota út 3. szám alatti ingatlant. Ily módon október elején útjára indulhat egy új klub, Fehér Lyuk Nemzetközi Ifjúsági Központ néven.
P. Graham King alapítványi elnök elmondása szerint a kezdeményezés célja az, hogy a fiatalok elhiggyék, fontosak a társadalomban és van jövőjük a változó világban Jézus Krisztus által. A klub egyebek mellett keresztény művészeknek akar teret engedni, mindehhez drog- és alkoholmentes környezetet biztosítva a fiatalok számára. (T.G.)