Vissza a tartalomjegyzékhez


Petárdaraktár robbant Mexikóban

A hét elején robbanássorozat, a hét második felében pedig földrengés sújtotta Mexikót. Legalább ötvenhatan meghaltak, és mintegy háromszáz-ötvenen megsebesültek vasárnap a Mexikóvárostól kétszáz kilométerre északkeletre található Celajában, amikor petárdák által kiváltott robbanássorozat rázta meg a település egyik forgalmas részét. A csütörtöki, 7,4-es erősségű földrengés az ország déli részét sújtotta, és a számos sebesült mellett legalább nyolc halálos áldozatot követelt.


A mexikói Celaya város főutcája a petárdaüzem felrobbanása után   Fotó: MTI

A szemtanúk szerint vasárnap az első robbanás egy édességüzletben történt, ahol illegálisan petárdákat is árusítottak. A robbanás tüzet okozott, amelynek következtében néhány perccel később a közelben található éttermek gázpalackjai is felrobbantak. Sokan azok közül, akik az első robbanást követően érkeztek segíteni, a második robbanássorozatot követően csapdába kerültek. A katonák vasárnap késő éjszaka lezárták Celaja belvárosi részét, és keresték az esetleges túlélőket. Az ásásokat nagy gonddal kellett végezni, nehogy újabb robbanásokra kerüljön sor.
A sebesültek közül mintegy nyolcvanan még kórházban vannak, súlyos égési sérülésekkel. „Arra már nincs remény, hogy túlélőket találjunk a romok alatt” - jegyezte meg Francisco Estrada tűzoltóparancsnok a helyi televíziónak adott interjújában.
A csütörtöki földrengésről érkezett jelentések legalább nyolc halálos áldozatról és számos sebesültről adtak hírt. A Richter- skála szerinti 7,4-es erősségű földrengés epicentruma Oaxaca szövetségi államban, Mexikóvárostól 440 kilométerre délkeletre, a Csendes-óceán partján volt. A Notimex hírügynökség szerint súlyos kár esett az épületekben, megszűnt az áramszolgáltatás és több helyütt tűz ütött ki a gázvezetékek sérülése miatt.
Amerikai meteorológusok figyelmeztettek, hogy a földrengés szökőárt idézhet elő az amerikai kontinens csendes-óceáni partjainál. (Hetek)