Vissza a tartalomjegyzékhez

Békéscsabai tudósítónktól
Csúszós olaj

Az elmúlt hét egyik belpolitikai botrányát Karancsi Tibor volt rendőrszázados „biztosította”. A szeghalmi kapitányság volt főnyomozója igen különös összefüggéseket tárt a nyilvánosság elé. A nyomozó állítása szerint a dél-békési főrendőrök fedezik az „olajmaffia” tevékenységét.

Ennek bizonyítása céljából egy általa vezetett rajtaütést említ. 1995. május 25-én Füzesgyarmaton nyomozott, amikor a délelőtti órákban értesült arról, hogy a helyi téesz macskási telepére éjszaka több tartályvagont toltak be. Kollégáival azonnal a helyszínre sietett, ahol beigazolódott feltevése: a vagonokból több ezer literes tartályokba szivattyúzzák az ekkor még ismeretlen eredetű folyadékot. A vámoltatás során orsóolajként megnevezett szállítmány kémiai adalékanyagok hozzáadásával rövid idő múlva gázolajként folytatta útját az országban. A vagonok tartalma a Full Marker Kft. tulajdonát képezte. Karancsi százados számára a Full Marker Kft. működése ismert volt. A telepen talált iratok alapján bebizonyosodott, hogy az aznapi munka folyamán 750 ezer liter gázolaj keletkezett. A telepvezető „áttárolásként” nevezte meg az olajszőkítést. Ekkor a százados, látva a nagy fogást, azonnal visszaautózott a füzesgyarmati KMB irodába, hogy onnan jelentést tegyen felettesének, Kucsera Lajos őrnagynak. A bűnügyi osztályvezető azonban, úgy látszik, nem örült enynyire a nagy fogás hírének, mert visszarendelte a századost és kollégáit, mondván, hogy az ügy a Vám- és Pénzügyőrség hatáskörébe tartozik. Karancsi százados a rendőri vezetők szerint itt követte el az első hibát: nem biztosította a telep őrzését, és nem fordult azonnal a kapitányhoz. Több órás várakozás után a délutáni órákban érkezett meg a Vám- és Pénzügyőrség Békés Megyei Nyomozóhivatalának csoportja, akik a helyszínen egyetlen feltöltött kamiont találtak. A kiérkező vámnyomozók úgy tudtak mintákat venni, hogy Karancsi a tartályvagonok után hajtott, és egy vasúti átjáróban keresztbe állt a síneken a szerelvény előtt. A vámnyomozók mintát vettek a tartályokból, majd megállapították, hogy fogyasztási adót nem tartalmazó kőolajszármazékból gázolajat állítottak elő. Máig sem tudni, kinek a hibájából volt eredménytelen a füzesgyarmati rajtaütés. Több, az akcióban részt vevő rendőr egybehangzóan állítja: a bűnügyi osztályvezető azt tanácsolta nekik, ők is álljanak be a sorba, és ne ellenkezzenek azzal, amivel úgy sem tudnak.
Karancsi Tibor napokkal később folytatta állításai igazolását. A következő esemény 1996-ban történt, amikor a százados szintén Füzesgyarmaton kutakodott. A faluban egy illegális szeszfőzdére bukkant, melynek tulajdonosa az A and L Kft. volt, mely ugyanakkor a tiszakürtbogarasi szeszgyárat üzemeltette. A szeszfőzde „terméke” a megyei élelmiszer-ellenőrző állomás szerint emberi fogyasztásra alkalmatlan „nedű” volt. Az illegális palackozó ellen 70 millió forintos adócsalás miatt indítottak vizsgálatot, de a cég azt állította, hogy a Füzesgyarmaton talált szesz a tiszakürtbogarasi szeszgyár készletéből származott. A bíróság ítélete enyhe pénzbüntetés volt, mely ellen fellebbezés nem érkezett. Karancsi a palackozó lebukása után annak vezetőjétől, Árpád Zoltántól „ajándékba” házat és gépkocsit kapott volna, ha tartja a száját, és a jövőben távol marad a kft. ügyeitől. A százados természetesen a megvesztegetést is azonnal jelentette feletteseinek.
Árpád Zoltán után az ukrán szervek is nyomoztak, ezért 1998 augusztusában házkutatást tartottak lakásában. Ennek eredményeképpen olyan iratokat találtak nála, melyek Árpád Zoltán rendőrségi kapcsolataira utaltak. Az akció vezető rendőrtisztjét, Karakas Attilát a Szeghalmi Rendőrkapitányság parancsnoka fenyítésben részesítette hatáskörének túllépése miatt.
A bíróság másodfokon szeptember 29-én hozta meg döntését Karakas Attila százados ügyében, és egyértelműen megállapította, hogy nem lépte túl hatáskörét.
Karancsi százados, mivel úgy érezte, felettesei nem járnak el ügyében, feljelentést tett a Békés Megyei Ügyészségi Nyomozóhivatalnál ellenük. Négy nap múlva három támadó egy kocsmai verekedésben súlyosan bántalmazta, melynek eredményeképpen életveszélyes sérüléseket szenvedett. (Érdekes momentum, hogy csak a rendőrségen tudták, a támadás estéjén hol tartózkodik a százados.) A bűnügyi osztályvezető tíz nappal a támadás után hirdette ki a fenyítést határidő túllépése miatt. Berke Imre rendőrkapitány etikai vizsgálatot kezdeményezett a százados ellen. A bizottság (melynek tagja volt Berke Imre és Kucsera Lajos is) megállapította: Karancsi szolgálaton kívüli magatartásával a hivatásos szolgálatra méltatlanná vált. A támadók ügyében szintén szeptember 29-én hozott ítéletet a Legfelsőbb Bíróság. Szakértők állítása szerint - az ügytől függetlenül - a vádlottak sokkal enyhébb ítéletet kaptak első fokon.
Kurucz Ferenc jelenlegi megyei főkapitány szerint Karancsi Tibort szolgálati évei alatt a bíróság jogerősen négy alkalommal ítélte
el. Kétszer garázdaság vétkéért, egyszer magánokirat-hamisításért, egyszer pedig katonai bűncselekmény miatt. A százados elmondta: az utóbbi években tizenhárom alkalommal indítottak ellene eljárást, de a vizsgálatok kiderítették: büntetőjogilag tiszta. Békés megye főkapitánya szerint „a közvélemény szereti a tisztességes rendőröket”. A közvélemény ezzel ellentétben a menesztett százados mögött áll. Sokak számára a jelenleg munkanélküli Karancsi Tibor a tisztesség jelképe Szeghalom városában. Ezt bizonyítandó, számlát nyitottak az exszázados megsegítésére. Karancsinak ugyanis rövid határidővel egy 232 ezer forintos BM-hitelhátralékot kell kifizetnie. Az adakozni kívánó polgárok, úgy látszik, nem sajnálják a pénzt.
Az ügy annál is inkább nagy port kavar fel a megyében, hiszen február óta négy rendőr vetett önkezével véget az életének. Karancsi kapcsolatban állt Kuzma Mihály alezredessel, aki a szervezett bűnözés elleni osztályt vezette. Mint olvasóink emlékeznek rá, Kuzma alezredes rejtélyes halálának körülményeiről máig megoszlanak a vélemények. Karancsi Tibor rendőri korrupció gyanújára és olajügyekre vonatkozó információkat adott át az alezredesnek. A belső elhárítás egyik tisztje információk szerint szintén tudott a korrupció gyanújáról. Néhány hónappal később önkezével vetett véget életének. A napokban lépett nyilvánosság elé Kuzma Valéria, a tavaly elhunyt alezredes lánya, aki szerint elég bizonyíték áll rendelkezésére ahhoz, hogy azt állítsa: édesapja nem öngyilkos lett, hanem gyilkosság áldozata. Vannak olyan vélemények, amelyek összefüggést látnak az esetek között. Azonban ezt Kuzma Valéria határozottan cáfolja.
Az alezredes lánya szeptember 22-
én feljelentést tett a Fővárosi Ügyészségen édesapja ügyében. Ugyanakkor a Békés Megyei Ügyészség Nyomozó Hivatala vizsgálatot kezdeményezett hivatalból azután, hogy Karancsi ex-százados sajtónyilatkozataiban hivatali visszaélés gyanúját vetette fel. Dr. Kovács László, Békés megye főügyésze szeptember 29-én kívánta kihallgatni a volt századost, azonban Karancsi elfogultságot jelentett be a hivatal ellen, kétségbe vonva annak tárgyilagosságát. Véleménye szerint semleges területen működő hatóságokban van kizárólag bizalma.
Az ügy érdekessége, hogy Kuzma Valéria szintén azért tette meg a Fővárosi Ügyészségen feljelentését, mert nem bízik a Megyei Ügyészség munkájában.
Jelenleg itt tart az olajügy elemzése. A közvélemény reagálása megoszlik. Sokan igazságot sejtenek a mindent „kipakoló” százados ügyében, hiszen ez a hollywoodi filmeken is így történik. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni azokat a szakértői véleményeket sem, amelyek Karancsi százados eljárásmenetét bírálják. A városban nagyon sok hír kapott szárnyra, és az évek alatt kiderült olajmaffia-ügyekben folytonosságot látnak. Az országos rendőri vezetők azonban mindezt egy kirúgott kolléga boszszújának tartják. Dr. Gál László dandártábornok, az akkori megyei főkapitány, aki ma a belső rendvédelmi szervek vezetője, még mindig hallgat. A százados három éven keresztül folyamatosan kérte tőle a kihallgatást. Talán Dr. Gál László megszólalása fellebbentené a homályt az ügyről. Belső információk alapján a dandártábornokot baráti szálak fűzik a mostani belügyminiszterhez, Pintér Sándorhoz. Egyesek szerint a belügyminiszter jelenleg is sokszor vadászik a megyében. Szakértők azonban leszögezik: a rendszerváltás a rendőrségen belül máig nem zajlott le, és a Karancsi-ügy csupán ennek a megtisztulási folyamatnak a része. Az indulatok Békésben továbbra is forrnak.