Vissza a tartalomjegyzékhez


SZIKOMA 99


Hónig Péter: „a rendezvény egybecseng a minisztérium politikájával”   Fotó: S.L.

Szinte nincs olyan ipari létesítmény, olyan iparág, ahol ne használnának szivattyúkat vagy kompresszorokat, ne lenne szükség megfelelő szűrőkre, tömítésekre. Ezeket az ipar széles területein használt berendezéseket és a hozzájuk kapcsolódó technológiai folyamatokat mutatták be a héten az 1. SZIKOMA Nemzetközi szivattyú, kompresszor és armatúra szakkiállításon, szeptember 28-30. között. Az „Ipar a környezetért” mottóval megrendezett szakvásárt Hónig Péter, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára nyitotta meg. Hónig köszöntőjében kiemelte, hogy a rendezvény célkitűzése egybecseng a minisztérium minőséget és versenyképességet támogató politikájával, s hangsúlyozta a Beszállítói Célprogram jelentőségét a hazai vállalkozások technikai színvonalának emelésében. A rendezvény életre hívásának ötlete a szakmán belül érlelődött meg, ugyanis minden fontosabb, beruházási javakkal foglalkozó hazai szakkiállítás az év első felében kerül megrendezésre. A szervező Open Gates Hungary Kft. így a magyar rendezvénypiacon belül lévő űrt igyekszik betölteni: a SZIKOMA az év második felére célirányosan fókuszált szakvásárként kíván a jövőben is megjelenni. A rendezvény három napon át várta a szakembereket szakmai újításokat ismertető előadásokra, termékbemutatóval egybekötött párbeszédekre. A kiállításnak a 2800 négyzetméter kiállítási területtel rendelkező Hit Csarnok adott otthont, ahol 15 ország több mint 160 vállalatának termékei kerültek bemutatásra. A következő SZIKOMA-ra várhatóan 2000. szeptember 19-21 között kerül sor. (K. Zs.)