Vissza a tartalomjegyzékhez

MTI Hetek
Aradi-ügy: titkosított adatok

Aradi Csaba, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója csütörtöki meghallgatásával lezárult az ügyében folyó fegyelmi vizsgálat egyik utolsó szakasza - jelentette be Medgyesy Balázs, a Környezetvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára. A közlemény szerint a vizsgálóbiztos a teljes iratanyag figyelembevételével összeállítja a végleges dokumentációt, és záros határidőn belül hivatalosan eljuttatja azt a fegyelmi tanács elnökének. A testület ezt követően nyolc napon belül ül össze és hozza meg határozatát.

„Aradi Csaba, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója ellen vizsgálatot folytató bizottság vezetője, Kiss Edit több, a Hortobágyi Nemzeti Park és a természetvédelem témakörét érintő kérdésben alapvetően tájékozatlan” - jelentette ki a Magyar Távirati Irodának Orosz János, Aradi Csaba ügyvédje. Hozzátette: a csütörtöki, több mint öt óráig tartó meghallgatáson ezért olyan kérdéseket kellett tisztázni, amelyekről az elmúlt négy hétben bármikor felvilágosítást kaphattak volna a vizsgálóbizottság tagjai, ha nem zárják ki az igazgatót az ellene folyó vizsgálatból. Orosz János elmondta: a bizottság rendelkezésükre bocsátotta a Hortobágyi Nemzeti Park működésével kapcsolatban az elmúlt hetekben átvizsgált iratokat. Ezekből úgy tűnik, hogy nem a természetvédelemben elkövetett esetleges hibákat kívánta feltárni a bizottság, hanem átfogó gazdasági célvizsgálatot tartott. A minisztérium szakértői írásbeli feljegyzései nem tartalmaznak egyetlen utalást sem arra vonatkozólag, hogy Aradi Csaba bármilyen szabálytalanságot is elkövetett - hangsúlyozta az ügyvéd.
Orosz kiemelte: a csütörtöki meghallgatáson készült nyolcoldalas jegyzőkönyv is a döntés-előkészítés része, ezért hasonlóan a már elkészített iratokhoz, annak tartalma harminc évig nem hozható nyilvánosságra.
Majtényi László adatvédelmi biztos aggályait fejezte ki a titkosítás jogossága kapcsán.
A minisztérium nem titkosította és nem is áll szándékában titkosítani az Aradi-üggyel kapcsolatos dokumentumokat - mondta Horváth József, a Környezetvédelmi Minisztérium sajtófőnöke az ügyről megjelent adatvédelmi biztosi véleménnyel kapcsolatban. A tárca mindössze az ide vonatkozó jogszabályok előírásaira hívta fel a figyelmet akkor, amikor az 1992 évi, a személyi és a közérdekű adatok védelméről szóló törvények rendelkezéseire emlékeztetett - mondta a sajtófőnök