Vissza a tartalomjegyzékhez

Szobota Zoltán
Vizuális Biblia Magyarországon

Hétfői sajtótájékoztatóján mutatta be a hatvanhat részesre tervezett Vizuális Biblia most elkészült két magyar nyelvű epizódját a Nemzetközi Vizuális Bibliatársulat, az egyesült államokbeli Good News Network (GNN), valamint a Magyar Bibliatársulat (MB). A kiadásban együttműködő szervezetek értetlenkedve fogadták a katolikus és a református egyház médiaügyekért felelős püspökeinek közös nyilatkozatban történő elhatárolódását.

Balla Attila optimizmussal telve érkezett Magyarországra, hogy az Amerikában sikertörténetnek számító Vizuális Biblia ötletét nálunk is meghonosítsa, valamint egy 24 órás keresztény rádió-, illetve televízióműsort indítson útnak. Bevallása szerint a teljes Bibliát feldolgozó és maximálisan szöveghű videokazetta-sorozat „isteni szikraként” pattant ki agyából, és Amerikában másfél év alatt több mint 1 millió csomaggal adtak el belőle. A nagyszabású tervhez a tizenkét keresztény egyházat magába tömörítő Magyar Bibliatársulat egy szerződés keretében bocsátotta rendelkezésre az általa készített „új” bibliafordítást, amely szinkronként kerülne a kazettákra - fejtette ki a Heteknek Tar Kálmán, az MB főtitkára. Mint elmondta: azért csatlakoztak a tipikusan hollywoodi filmeket készítő társaság kezdeményezéséhez, mert „egy hasonló témájú Zeffirelli vagy Passolini filmmel ellentétben itt a kép a szövegnek van alárendelve és nem fordítva”.
Balla Attila, a Good News Network alapító igazgatója és a Nemzetközi Vizuális Bibliatársulat elnöke lapunkat arról tájékoztatta, hogy idén januárban a műsorfelügyeleti jogkör mellett egy óra ingyenes műsoridőt ajánlott fel a történelmi egyházaknak, melyet azok el is fogadtak. A két nappal később napvilágot látott teljes elhatárolódás hátterében Almási Mihály, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa alelnökének tévés nyilatkozata állhatott, amelyben megemlíti, hogy a beindítandó csatorna műsor-felügyeleti szervének az említett egyházak is tagjai lesznek. Állítását a korábban megbeszéltek ellenére katolikus és református részről értetlenség fogadta, Harmati Béla evangélikus püspök pedig határozottan elutasította az együttműködést.
Mint később kiderült, a történelmi egyházak összekeverték Balla cégét a GNN Organisationnal, mely kegytárgyak internetes forgalmazásával foglalkozik. „Az azóta eltelt nyolc hónapban számtalanszor kerestem a lehetőséget a félreértés tisztázására, de állandóan rám tették a telefont” - fűzte hozzá az üzletember.
„A katolikus és a református egyház médiaügyekért felelős püspökei továbbra sem ajánlják híveiknek a Good News Network vallási filmjeit, beleértve a Vizuális Bibliát is, mivel azok beállítottsága idegen egyházaink hagyományától” - áll a Magyar Katolikus Püspöki Kar Tömegkommunikációs Irodájának hétfői nyilatkozatában. Bölcskei Gusztáv, a református egyház zsinatának lelkészi elnöke és Várszegi Asztrik katolikus püspök, főapát szerint a GNN által forgalmazott műsorok azt bizonyítják, hogy azok idegenek, sőt ellentétesek a történelmi egyházak szándékával és tanításával, ezért nyomatékosan elhatárolódnak a társaság műsoraitól.
Mikor Balla Attila az elkészült részek bemutatójára invitálta a „püspök urakat”, ők ezt ahhoz a feltételhez kötötték, hogy a tájékoztatón elhangzik majd: nem lesz keresztény televízió Magyarországon. „Visszahívtam őket, hogy nem vagyok zsarolható, úgyhogy ez esetben inkább ne is jöjjenek.” Ezt követően olvashattuk az egyházak állásfoglalását.
A Good News Network és a Nemzetközi Vizuális Bibliatársulat terveiben szerepel, hogy a világ harminckét országában, home shopping módszerrel terjesztenék a Vizuális Biblia elkészült részeit. Magyarországon már ki is próbálta a tévéreklám általi értékesítés módszerét, melynek eredménye: ötszáz eladott csomag néhány hét alatt, köszönőlevelek és hálálkodó telefonok sokasága. „A püspök urak attól félnek, hogy az emberek a Vizuális Biblia láttán elhagyják egyházukat. A Vizuális Biblia azonban meg fogja változtatni Magyarországot” - állítja Balla, aki úgy látja, az ellenreakcióknak két mozgatórugója van: a pénz és az emberi irigység. Mint elmondta: a GNN a történelmi egyházak elhatárolódása nélkül már májusban beindította volna a magyar keresztény kereskedelmi televíziót. Így a társaság végül két héttel ezelőtt, Channel 7 elnevezéssel megkezdte műholdas adását Nagy-Britanniából. Műsoruk hamarosan AM-Mikrón és a kábelhálózatokon is fogható lesz Magyarországon.


A Magyar Televízió Szabadság tér című műsora csütörtök reggel foglalkozott az üggyel. Bölcskei Gusztáv, a Magyar Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke és Lukács László, a Magyar Katolikus Püspöki Kar Tömegkommunikációs Irodájának igazgatója azonban nem volt hajlandó „egy levegőt szívni” a Good News Network igazgatójával; ezért a műsor stábja külön felvételt készített Balla Attilával az adást megelőző napon. Miután Balla számára világossá vált, hogy a másnapi adásban „őt fogják elemezni” az egyházak képviselői, nem járult hozzá az anyag leadásához, hanem a személyes jelenlét mellett kardoskodott. Egy speciális koreográfiának köszönhetően ez meg is valósulhatott. A „szemben álló felek” külön bejáraton keresztül érkeztek az épületbe, majd a paravánnal kétfelé választott stúdió két részében foglaltak helyet. Egészen a műsorkezdés pillanatáig - amikor is a paravánt félrehúzták - az egyházak megjelent képviselői nem is sejtették, hogy kénytelenek Ballával egy légtérben tartózkodni. Mindkét megszólaltatott fél számára külön riporter állt rendelkezésre és Balla úr mondhatta a nyitó-, illetve zárszót.
Egyházi részről kifejtették, hogy a korábbi produktumoktól való elhatárolódás nem azt jelenti, hogy nem ajánlanák a Bibliát, de a GNN forgalomban levő filmjeiben található apokaliptikus fenyegetések és világvége-hangulat idegen a Bibliától. Balla Attila reagálásában elmondta: „A püspök urak többször azt nyilatkozták, hogy tulajdonképpen azzal kezdődik az ő problémájuk, hogy az Apokalipszis című film borítóján ez áll: Jézus Krisztus második eljövetelének visszaszámlálása megkezdődött. Ezt azonban nem a GNN kezdte el, hanem a tanítványok, közel 2000 évvel ezelőtt.”