Vissza a tartalomjegyzékhez

Schmidt Barna
Nagykoalíciót sürgetnek

Tovább tart az SPD súlyos mélyrepülése - a múlt heti türingiai fiaskó után a szociáldemokraták ismét katasztrofális vereséget szenvedtek, ezúttal a szászországi tartományi választásokon. Gerhard Schröder pártját mind a CDU, mind a PDS maga mögé utasította a volt kelet-németországi tartományban. Elemzők szerint az eredmények a választópolgárok elégedetlenségét fejezik ki, mellyel többek között a kormány szigorú takarékossági programjára reagáltak.

Schröder pártja az egyre inkább megerősödő kereszténydemokrata CDU, és az egykori keletnémet területeken népszerű, reformkommunista PDS mögött csak harmadikként tudott befutni. Ráadásul a kommunista utódok valamivel több mint kétszer akkora támogatottságot tudhatnak a hátuk mögött, mint a szociáldemokraták.
A PDS élt a szocdemek országos népszerűtlenségével, és több mint 30 százalékkal növelte mandátumainak számát. Közvélemény-kutatási adatok szerint közel 44 ezer választó pártolt el az SPD-től a kommunista utódpárthoz. A kancellár helyzetét tovább rontja, hogy kormányzótársaik, a zöldek is leszerepeltek: egyetlen tartományi mandátum megszerzésére sem futotta erejükből. Ezzel a szerepléssel a piros-zöld koalíció már kisebbségben van a német parlament felsőházában, a Bundesratban.
A legnagyobb keletnémet tartományt 1990 óta kormányzó Kereszténydemokrata Unió abszolút többsége egy pillanatig sem volt kérdéses. A CDU helyi főnöke, Kurt Biedenkopf kilenc éve sikeresen vezeti Szászországot, amely politikailag stabil szigetnek számít. Biedenkopf
- aki az újraegyesítés előtti NSZK befutott politikusa volt - kormányzásához nagyszerűen használta fel nyugati kapcsolatait: a helyi tradíciókra alapozva stabilizálta, majd felvirágoztatta a szász gazdaságot. Ő maga azonban szövetségi politikai tényezőkre vezette vissza elsöprő sikerüket.
Ezzel sokan egyetértenek, hiszen abban, hogy a nagyobbik kormánypárt történetének legsúlyosabb kudarcát élte át, nagy mértékben Schröder is ludas. Az SPD legutóbbi veresége semmiképpen sem egy egyszerű pofonnak tűnik, mint ahogy azt Müntefering pártfőtitkár minősítette. Itt már többről van szó, ez alighanem jelzés
- Schrödernek címezve.
A választópolgárok amikor tavaly ősszel Schröderre voksoltak, inkább csak azt tudták, hogy Helmut Kohlt már nem akarják. Azt azonban aligha sejtették, mit kaphatnak Schröder irányításával. Aztán lassan kezdett körvonalazódni a program: a költségvetési hiány megfékezésére készített takarékossági csomag, a nyugdíj- és adóreform már túlságosan emészthetetlennek tűnik a mai német választópolgár számára.
A kancellár nem vét nagy „szakmai” hibákat, csak megtestesíti azt, amit a választók nem szeretnek, vagyis eljátssza a bizalmukat. Az emberek csalódottak, hiányolják a várva várt hagyományos szociáldemokrata értékeket. Az új politikai közép ezért új pártot keres magának. Gerhard Schrödernek az a balszerencséje, hogy az országot olyan állapotban örökölte meg Kohltól, amely a jövő szempontjából már tarthatatlannak bizonyult. Ezt azonban a hétköznapi ember még nem látja be, és nem érzi, hogy a fellendülés érdekében valószínűleg a CDU is ugyanezekhez az eszközökhöz nyúlt volna, ha most ők lennének hatalmon.
Ezt a kereszténydemokraták nem is igen tagadják. Éppen ezért egyesek újra elkezdték pengetni a nagykoalíció gondolatát. Ilyen gazdasági-társadalmi helyzetben egy SPD-CDU házasság nem elképzelhetetlen; kérdés, hogy a felek hajlanak-e az égető problémák kompromisszumos megoldására. A készség egyik oldalról most megvan. Volker Rühe egykori védelmi miniszter szerint: „Konszenzusra van szükség Németországban annak érdekében, hogy ne veszítsünk el éveket a modernizációs folyamat megvalósításában” - hangoztatta a CDU vezetőhelyettese.
A kancellár azonban egyelőre nem hajlandó programján változtatni, hanem váltig hangoztatja, hogy a kormánynak türelmesen véghez kell vinnie, amit elkezdett. Szerinte a reformoknak már vannak látható pozitív gazdasági hatásai, és a következő évben ezek egyre inkább erősödhetnek. Ám jelenleg úgy fest: a kancellár a hatalomhoz ért, a kormányzáshoz nem.