Vissza a tartalomjegyzékhez


Elveszett a Mars-űrszonda

Elveszett az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Mars Climate Orbiter nevű űrszondája, melyet a Vörös Bolygó körül kívántak pályára állítani. A baleset valószínűleg navigálási hiba következtében történt, amit emberi mulasztás vagy szoftver elégtelenség okozott jelentették a NASA munkatársai.

A hiba miatt az űrszonda a tervezettől száz kilométerrel közelebb ért a bolygóhoz, s így hatvan kilométerre közelítette meg azt. Mivel ennyire kis távolság esetén a túlélés esélye szinte a nullával egyenlő, s a szondával mindenféle kapcsolat megszakadt, a tudósok joggal feltételezik, hogy a Mars Climate Orbiter a bolygónak ütközve megsemmisült s ezzel meghiúsult egy 125 millió dolláros kísérlet is. „Úgy tűnik, a földi vezérléssel volt baj” - mondta John McNamee, a NASA Mars felderítőprogramjának projektmenedzsere.
Az űrkutatási központ nem először veszít el űrszondát: 1993-ban egy másik szintén azelőtt semmisült meg, mielőtt megérkezett volna a Marsra. 1996-ban pedig fellövési baleset következtében egy orosz szonda is felrobbant.
A Mars Climate Orbiter feladata a Mars atmoszférájának feltérképezése, lefényképezése, valamint a bolygón található víz és időjárás vizsgálata lett volna. (CNN)