Kelet-Timor, vagy legújabb nevén Timor Loro Sae annyit tesz, hogy a Felkelő Nap
Országa. Csakhogy míg a szintén ezen a néven közismert Japán Ázsia legfejlettebb
országa, addig Timor korántsem az. A maláj kölcsönszó, a „timor” keletet jelent,
s a helyiek számára nem csak a most a világsajtó homlokterébe került megosztott
szigetet, hanem a körülötte fekvő apróbbakat is jelölte.

Ausztrál katona egy feltételezett timori milicistával. Gyarmati hagyományok
Fotó: MTI
A Fülöp-szigeteki bennszülött tagalo nyelven a „timog” délt jelent: Timor valóban
Délkelet-Ázsiában található az indonéz szigetvilág láncolatában Szumátra és Jáva,
a Szunda-szigetek „mögött”. A sziget őslakosainak faluközösségei gyakorlatilag a
mai napig a kőkorszak technikai körülményei között élnek.
Timor mai kettéosztottságának különös módon nem politikai-ideológiai oka van,
hanem az, hogy már a portugál gyarmatosítók megérkezése előtt két törzsi
birodalomra oszlott. Ez a határvonal lett a portugál-holland érdekszféra határa Hátsó-Indiában,
amikor a portugál katolikus missziók nyomában 1703-ban a Kelet-Indiai Társaság gazdasági
gyarmatosítói is megjelentek a szigeten.
A 18. század elején a törzsfők nagy része katolizált, mert úgy érezte, szerencsésebb
egy távoli király alattvalójának lenni, mint egy közeli kereskedelmi társaság
beosztottjának. Érdekes módon a katolikussá lett timoriak a nagy arisztokrata portugál
családok (például Noronha, Saldanha) neveit kapták családi névként a keresztséggel,
míg keresztnév gyanánt többnyire a hét napjait. Így nemcsak Robinson Crusoe társa
lehetett Péntek, de számos timori is mind a mai napig, sőt mivel a vasárnap ott is vásár
napja volt, Domingo (a latin Diem Dominiciből) helyett a Bazár (perzsa, Piac) nevet is
kaphatta.
A 19. század teremtette meg Kelet-Timoron a ma is jellemző párhuzamos gazdaságot: a három
százaléknyi kínai kezében összpontosul a kereskedelem kilencvennyolc és a GDP
nyolcvan százaléka, amelyben Jáváról a múlt században behozott kávé az egyetlen
jelentős tétel; míg a bennszülöttek családi gazdálkodása csak a belső önfenntartásról
gondoskodik.
Kelet-Timorra a 20. század történelme, úgy tűnik, a mártír szerepet osztotta, igaz,
ekkor már önálló portugál gyarmati kormányzóság volt. A második világháborúban
előbb - portugál tiltakozás ellenére - holland és ausztrál csapatok szálltak
partra itt; majd 1942-ben a japánok rohanták le, heves bombázások után.
A világháborút követően az ENSZ előbb ausztrál gyámság alá helyezte, majd
visszahelyezték portugál fennhatóság alá. Tengerentúli birodalmát csak későn, véres
gyarmati háborúkban (1961-1974) felszámoló Portugália az úgynevezett „szekfűk
forradalma” révén megdöntötte a fasiszta rendszert.
Az ezt követő ideológiai káosz és politikai zűrzavar távoli rezgéseként egy sor
Timoron szolgáló baloldali katonatiszt és önjelölt helyi „politikus” kikiáltotta
Kelet-Timor függetlenségét, amelyet azonban sem az anyaország, sem a nemzetközi közvélemény
nem fogadott el törvényesnek. Mint Portugália más gyarmatai (Angola, Mozambik, Zöldfoki-szigetek,
Bissau-Guinea) esetében is, az úgynevezett Alvori Keretegyezmény szellemében Timorral
is folytak titkos tárgyalások az átmenetről és a függetlenné válás idejéről,
ezt azonban a polgárháborús szelek hamar semmissé tették. A FRETILIN (a mai timori
felszabadító mozgalom jogelődje) hiába bocsátkozott fegyveres küzdelembe, Indonézia
huszonhetedik tartományaként, 1975. december 7-én annektálta a portugál gyarmatot, s
példa nélküli népirtás vette kezdetét.
Suharto Indonéziája - a világ legnépesebb iszlám országa - irtó hadjáratában
a szerény számítások szerint 600 ezer lakosú ország harmada vált a húszéves
terror áldozatává. Az ENSZ Indonéziát sújtó határozatát ugyan ettől kezdve évente
meghosszabbították, de a nemzetközi közösség csak a demokratizálódó indonéz
rendszerváltás után tudott érvényt szerezni a legutóbbi népszavazás akaratának:
Kelet-Timor váljék végre független országgá. Az agresszió képei már a tévéképernyőről
szólították meg a világot, s az ausztrál vezetésű ENSZ-alakulatok bevetése talán
reményt szerez a timori népnek.