Vissza a tartalomjegyzékhez

Debreczeny Réka
Felszökhet az olaj ára

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) bécsi konferenciája szerdán úgy döntött, hogy a tagországok jövő áprilisig továbbra is tartják magukat olajtermelésük átlagos öt százalékos visszafogásához, azzal a céllal, hogy a kínálatcsökkentéssel erősítsék az olaj árát, s túladjanak minden tartalékkészletükön. A döntés aggodalmat kelt nyugati szakértői körökben, mivel az olaj ára már így is magas, s további emelkedése inflációt gerjeszthet, gátat vetve a fejlődő ipari tőkés országok gazdasági növekedésének.


OPEC-csúcstalálkozó Bécsben. Cél az 1973-as olajárrobbanás elkerülése     Fotó: MTI

Nyugati lapok keserű iróniával fűszerezve írnak az OPEC kőolajárszabályozó lépéséről. Mélyen bennük gyökerezik még, mit jelentett az OPEC lépése 1973-74-ben a világnak. Bár a szakértők szerint olyan mértékű válság semmiképpen nem fenyeget, már kisebb olajáremelkedés is mindenképpen fogyasztóiár-emelkedést okoz majd, s a téli megnövekedett olajkeresletet nagyobb benzin- és fűtésszámlák fogják kísérni.
Az OPEC a világ legnagyobb és legkönnyebben kitermelhető olajtartalékának ellenőre, tagjai Szaúd-Arábia, Irán, Venezuela, az Egyesült Arab Emirátusok, Kuvait, Katar, Nigéria, Líbia, Algéria, Indonézia és Irak. Lépéseivel képes a jelenlegi világgazdasági egyensúlyt is felborítani.
A márciusban megállapított korlátozásra, amely napi 4,3 millió hordó olajat tartott vissza a napi 75 millió hordós világpiacról, a szervezet azért kerített sort, mert a már vészesen alacsony ár az olajban gazdag országokat recesszióba sodorta. Az OPEC országok - rendkívüli módon - ezúttal meglehetősen fegyelmezettnek bizonyultak a meghatározott kvóta betartásában, ugyanis a termeléscsökkentéssel a februári hordónkénti 9 dollárról 23 dollárig sikerült felnyomni az olaj világpiaci árát. Az eredményhez mindenképpen hozzájárul, hogy a nem OPEC-ország Mexikó, Norvégia, Omán és Oroszország is elkötelezte magát a korlátok betartása mellett. Algéria energiaügyi minisztere szerint a jelenlegi kedvező árak ellenére a piac még mindig törékeny, s a kereslet és a kínálat egyensúlya csak most kezd kialakulni. A jelentős készletek a miniszter szerint az OPEC szempontjából még mindig negatívan befolyásolhatják az árakat.
Szakértők azonban úgy vélekednek, nem elképzelhetetlen, hogy ezúttal az OPEC fogja a rövidebbet húzni. Az OPEC-en kívüli európai és ázsiai termelőket ugyanis a csillagok felé tartó ár arra ösztönözheti, hogy növeljék termelésüket, magukhoz csábítva így a vásárlókat. Vagy ha nem ez, hát akkor maga az OPEC fogja meghiúsítani a tervét, úgy, hogy az amúgy is notórius csaló országok (mint például Venezuela) nem tudnak majd ellenállni a magas eladási ár kísértésének.
A piac minden esetre riadt. A The Washington Post szerint az olajkereskedőknek jobban megy, mint valaha, az olajtól függő vállalatok viszont egyre növekvő költségeikről számolnak be. A nagyobb társaságok, mint a Shell, a BP Amoco, az Elf Aquitaine és a Total Fina részvényei is jelentősebb esést könyvelhettek el a tőzsdéken.