Hazafi Zsolt, Szobota Zoltán
A köztársaság tizedik esztendejében
Tíz évvel a rendszerváltás után eltorzultak a demokrácia alapértékei, amelyek legitimálták és ösztönözték a rendszerváltást - állítják sokan. Valóban van ok az aggodalomra vagy csupán az érdekeit féltő csoportok által felnagyított egyes jelenségek rontják az utóbbi időben a társadalmi közérzetet? - kérdeztük ismert közéleti személyiségektől.
Litván György történész
„...folyamatosan megsértik a konszenzus demokratikus alapelveit”Veszélybe sodródtak és sokat vesztettek értékükből, jelenlétükből a rendszerváltást ösztönző demokratikus alapértékek a mostani kormányzat tevékenysége nyomán. Bár ezt naponta érzékeljük, végveszély azért nincs. Vannak még korlátai az ilyen törekvéseknek: például a négyévenkénti választások rendszerét még nem sikerült megszüntetni. A kormány kénytelen bizonyos lépéseket betartani, még akkor is, ha közben meg is sérti őket. Nekem úgy tűnik, hogy ha ezt folytatják, megbukhatnak, mivel a társadalom nem tolerálja az erőszakot és azt, ha folyamatosan megsértik a konszenzusos demokrácia alapelveit.
Haraszti Miklós író
Régi tapasztalat a történelemben, hogy fejétől bűzlik a hal. Igaz, hogy a víz az úr, de csak négy évenként, vagy még ritkábban. A szabadságnak olyan finomak a határai, hogy ha a kormány nem akarja, akkor nincsenek is. Én úgy vélem, hogy Magyarországon az elkövetkezendő időszakban az egyházak egyenlősége lesz a fő kérdés. Igaz, hogy Hámori miniszter csak jövő ősszel látja kivitelezhetőnek az 1990. évi IV. törvény módosítását, Hámorinak viszont Semjén Zsolt mondja meg, hogy mi a véleménye.
Másrészt a kormány joghézagokkal való ráolvasással, a kialakult rendszer lassúságának felhasználásával és egyszerű törvénytelenségekkel kihasználta és semmivé tette a közszolgálatok függetlenségét. Többek között a rendőrségnek adott új felhatalmazásokkal egyre drasztikusabban avatkozik be a polgárok magánéletébe. A választókért folytatott nyílt verseny demokratikus érték. A baj inkább az, hogy a kormány az elterelő hadműveletek végtelen sorának stratégiáját alkalmazza. Ennek örve alatt vezetnek be változtatásokat és tusolnak el disznóságokat. Közben polarizálják a közvéleményt: mi-re és ők-re bontják. Közéletünk betartások sorozatából áll, melyekkel szemben ideig-óráig védtelen a demokrácia. A modern marketing stratégiája ebben a formában nem más, mint a közélet lerontása, melynek során folyamatosan gyengülnek a demokrácia legalapvetőbb értékei. Ez visszahat: látszik a fiúkon, hogy már ők sem hisznek abban, amit mondanak. Ha megszűnik a „nyilvánosság nyíltsága”, akkor ez a társadalom weimarizálódáshoz vezet. Ebben kezdünk visszatérni 48-hoz, amikor a populista hadjáratok megvitathatatlanná tették a lényeges kérdéseket.
Ha ez a folyamat folytatódik csak technikailag maradunk demokrácia, ahhoz hasonlóan, ahogyan a parlament esetében is már csak technikailag beszélhetünk parlamentarizmusról. A napilapok jelentősége csökken, ugyanakkor a depolitizált vidéki lapok egyre népszerűbbek. Pedig a parlament és a sajtó a két legfontosabb intézmény a demokrácia számára. Mindkettő esetében egy olyan kritikai határnál járunk, amikor egy egészséges demokrácia már megrázza magát. Szerintem az lenne a legrosszabb, ha erre a kiüresített demokráciára felépülne egy kétpártrendszer Magyarországon.
Furmann Imre jogász
A rendszerváltáskor elindított folyamatok visszafordíthatatlanok, azonban ha a kormány nem változtat, akkor a szabadság csak illúzió marad. Amerikában van egy kifejezés, amelyet a társadalomba be nem illeszthető emberekre használnak: „fölösleges”. Én nem hiszem, hogy Magyarországon több millió fölösleges ember lenne. Ha a szabadság mellé nem párosulnak lehetőségek, akkor a szabadság fiktív marad. Jelenleg azonban bármit meg lehet tenni büntetlenül, lehet elhallgatni és lehet lehallgatni is.
Tamás Gáspár Miklós filozófus
„A társadalom hihetetlenűl atomizált, elgyávult, ezer felé szóródott...” Fotó: S. L.Először is, én nem szeretném az érték szót használni, mert ezt nem tartom helyes kifejezésnek e tekintetben. A liberális demokráciának elvei vannak. Ezeket az elveket pedig, mivel részei a magyar közjognak és alkotmányjognak, a köztársaság érvényesnek ismeri el. A kiábrándulás annak a következménye, hogy ezeket az elveket folyton megszegik.
Az elvek megszegése nem csupán túlkapás, vagy véletlen, hanem rendszeres. A rendszerváltás első pillanatától kezdve elsősorban a jobboldal, de kisebb mértékben az utódpárti bal- oldal is próbálta ezt az alkotmányos rendet valamiképpen felhígítani.
A mai jobboldal megpróbálja a rendszerváltás legrokonszenvesebb aspektusait, a szabadság pátoszát „szívóskodással” és hatalomkoncentrációval és egyéb csúf módszerekkel letörni. Ami a legkiábrándítóbb számomra, a leginkább csalódást okoz, az az, hogy eltűnt, amit a társadalom megtanult 1988 és 1992 között; jelesül azt, hogy a tiltakozás, a szervezkedés, az összefogás az meg tudja védeni a szabadságot. Úgy tűnik nekem, mintha ezt a leckét teljesen elfelejtette volna egyrészt a magyar nép, másrészt pedig minden kelet-európai társadalom, mert ez nem csak nálunk van így.
Láthatjuk azt, hogy olyan népellenes politika folyik, amely teljesen ki akarja semmizni a szegényeket, és amely csak a hatalommal és szavazattal rendelkező középosztályokat preferálja. Látjuk azt, hogy a szakszervezetek nem csinálnak semmit, miközben újságírók százait bocsátják el, fenyegetik meg, cibálják be a rendőrségre.
Az értelmiség a saját érdekeit képtelen megvédeni. Amikor felekezeteket üldöznek vagy akarnak üldözni, akkor a többi felekezet nem mutat szolidaritást, holott tudhatná, hogy holnapután rá kerülhet a sor. Ezért mondom, hogy ez a társadalom hihetetlenül atomizált, elgyávult, ezer felé szóródott; képtelen kollektívan magát megjeleníteni, megszervezni, és még azok is elgyávultak, akiknek tulajdonképpen nincs sok félnivalójuk. Van ebben az országban egy csomó önálló egzisztencia, gazdag ember, akit nem lehet dróton rángatni, mert senki nem tudja dróton rángatni, és ezek az emberek is hallgatnak. Hát akkor mit csináljanak a szegények, meg a tehetetlenek, meg a betegek és öregek.
Minden normális, becsületes társadalomban van szolidaritás, azokat, akik nem tudnak megszólalni, mert kevesen vannak, vagy szegények, vagy tanulatlanok, vagy betegek, azokat szokás azoknak megvédeni, akik egészségesek, erősek, gazdagok és szervezettek. Ennek nyoma nincs ebben a társadalomban, van néhány kivétel, könny szökik az ember szemébe, egyszerűen meghatódok, ha látom a szeretetnek vagy az együttérzésnek valamilyen jelét, de hát ez is groteszk, hogy meg kell hatódni. Hiszen egy normális társadalomban ez a mindennapi működés. Tehát ilyen szempontból ez rettenetes csalódás. Mert sajnos a demokráciában nincs meg az a mentség, hogy nem hagyja az ÁVO, meg nem hagyja a kommunista párt. Hát nincs már ÁVO, nincs már kommunista párt, azok a kockázatok, amelyeket ma vállalni kéne az ellenállásért, eltörpülnek a korábbiak mellett, és még sincs semmi. Az érték nem fogyóeszköz, hogyha valami népszerűtlen, az attól még nem kevésbé érvényes. De hát nem is a rendszerváltásnak az alapvető meggyőződéseivel van baj, hanem velünk, akik méltatlannak bizonyultunk ezekhez.
A magyar demokrácia az szünet nélkül válságban van, hol ezért, hol azért, és semmi sem jellegzetesebb, minthogy a köztársaság jogrendjétől idegen elveket próbálnak teljesen nyíltan belevinni, szent korona, nemesi címek, szektatörvény, ami az államegyházi társadalomhoz való visszatérést jelenti, és így tovább, és így tovább. Szentségtörési törvényt bevezetni a blaszfémiák ellen. Csupa premodern, monarchikus abszolutizmus korából való elképzelés, amit nyilván nem fognak keresztülvinni, mert nincs elég erejük hozzá, ugyanakkor azonban a társadalomban semmi különösebb ellenállás nem mutatkozik. Azt sem gondoltuk volna, hogy a köztársaság tizedik esztendejében a csapból is zsidózás folyik, de ez csak egy példa. És azt sem gondoltuk volna, hogy a köztársaság tizedik esztendejében úgy beszélnek a szegényekről, mint ha azok nem volnának emberek. Ez a köztársaság egyszerűen azért áll fönn, mert a gazdaság viszonylag stabil, és azért áll fönn, mert az ország be akar jutni a nyugati integrációs szervezetekbe, és a köztársaság-ellenes erők nem mernek igazán komolyan szembeszállni a 88-89 eszményeivel, de közben az erózió, a hígulás folytatódik.
