McDonald’s francia módra
A helyi parasztgazdák kérésére roquefortos sajtburgert és - marhahús helyett -
kacsamelles Big Mac-et szolgáltak fel a dél-francia Agen McDonald’s éttermében.
„Úgy gondoltuk, inkább teljesítjük a parasztszövetség kérését, minthogy beborítsanak
három tonna paradicsomot vagy tehéntrágyát az étterembe” - nyilatkozta Eric
Arnaux, a McDonald’s igazgatója. „Húsz parasztgazdát vendégeltünk meg, és nagyon
finomnak találták a rendhagyó ételeket.” Az amerikai étteremlánc az utóbbi hónapokban
az elégedetlen francia gazdák tiltakozó akcióinak célpontjává vált. Különösen,
miután az USA korlátozta az európai luxusélelmiszerek behozatalát válaszul az EU
azon lépésére, amely megtiltotta az amerikai hormonkezelt marhahús importját. Több
francia McDonald’s-ban tehéntrágyát és rohadó gyümölcsöt öntöttek az étkezőbe.
Egyik túlbuzgó farmer pedig egy félig kész étterem szétrombolása miatt jelenleg börtönbüntetését
tölti. Az ageni parasztok békésebb megmozdulást szerettek volna, ahol termékeiket is
tudják propagálni. „Indítékunk az együttműködés elősegítése volt -
nyilatkozta a farmerszövetség szóvivője -, ezért ajánlottuk, hogy a McDonald’s-ételek
belsejébe a szokásos töltelékek helyett termékeink kerüljenek.” (Reuters)
Saj(á)tos testedzés
Különös gyalogos üldözésnek lehettek szemtanúi a hétvégén Hamilton városka lakói.
A jelentések szerint harminc helybéli lakos vett üldözőbe egy mintegy 25 „főből”
álló csoportot. A harc végkimenetele szerencsésnek mondható, személyi sérülés nem
történt. Megemlítendő, hogy az üldözött fél mindegyik tagja egy-egy jól
megtermett parmezán sajt volt a Donnacini Baráti Társaság éves rendezvényének köszönhetően.
A száraz gurigák görgetése több évtizedes tradícióra tekint vissza, bár pontosan
egyik résztvevő sem emlékszik, hogyan is kezdődött. A négyfős csapatok mindegyike
rendelkezik egy-egy darab spárgával, melyet jojo-szerűen tekernek a sajt köré, és középső
ujjukhoz kötnek. Azután gyengéden gurítani kezdik, s ahol kiköt, ott már a következő
csapattárs várja. Mindenki kétszer guríthat, s nem ritka, hogy a verseny végére a
megtett táv eléri a 10 kilométert is. (Hey Martha)
A világ legnagyobb hamburgere

Saco, az észak-montanai apró városka mindent megtett azért, hogy bekerüljön a
Guinness rekordok könyvébe. Az ottlakók mintegy 6040 font (2740 kg) súlyú hamburgerhúst
hoztak össze 17 szarvasmarha java részéből, s ezután egy óra negyvenöt percen át sütötték
remélve, hogy majd a világ legnagyobb hamburgerének fogják nevezni. Ezt a valódi
whoppert 4000 olyan embernek szolgálták fel, aki a főútról rövid kitérőt tett az
Alvó Bölény nevű üdülőpartra. A szervezők azt tervezik, hogy a maradékból
reggelire húsos tésztát és mártást, vacsorára pedig úgynevezett „szaftos jóskát”
készítenek. (USA Today)
Mosógépbe rejtőzött a szökött rab
A mannheimi rendőrség szokatlan rejtekhelyen bukkant egy börtönéből megszökött
rabra: az illető saját házában, a mosógépben bújt meg - jelentette a Reuters. A
45 éves férfi egy évvel ezelőtt oldott kereket, és a rendőrség már hónapok óta
sejtette, hogy visszatért otthonába. Vasárnap aztán egy házkutatás során meg is találták.
A leleményes szökevény szétszerelte a mosógépet, és belsejét búvóhelynek
rendezte be. Csak úgy fedezték fel, hogy az álcázásul meghagyott forgódob mögé is
bekukkantottak, amelyben a rend őreinek megtévesztésére még némi vizet is hagyott a
szökött rab. Most az illetőnek le kell töltenie még két évet a rácsok mögött,
igaz, a mosógépnél azért tágasabb helyen. (MTI)
Rasszista svéd áruház?
A svéd legfelsőbb bíróság friss döntése szerint törvényellenes, hogy egy
mariefredi áruházból kitiltottak egy hosszú szoknyát viselő roma nőt. A
szupermarket tulajdonosai azért néznek ferde szemmel a rokolyás fehérnépre, mert
szerintük a szoknya alatt könnyűszerrel ki lehet csempészni a boltból az ellopott árukat.
A bíróság szerint a tilalom egyértelműen a cigányok ellen irányul, és ezért
diszkriminatív. (RSK)